2018 a műanyagok éve volt, legalábbis abban az értelemben, hogy rekordmennyiségű cikk jelent meg a hazai és világsajtóban az úszó műanyagszigetekről, a mikroműanyagokról, a zöld szervezetek figyelemfelhívó akcióiról a műanyagzacskókkal kapcsolatos problémák súlyosságára. A közvélemény haragja azonnal rázúdult a gyártókra, mint főbűnösökre. Tényleg ki lehet jelölni egyetlen bűnbakot? Cikkünkben műanyagipari szakemberek véleményét kérdeztük meg a jövő feladatairól.

Soós Rita

Mik is azok a műanyagok és mitől annyira népszerűek?

A műanyagok – ahogy a nevük is mutatja – mestersé­ges úton előállított vagy átalakított anyagok. Kémiai szerkezetüket tekintve olyan óriásmolekulák, amelyek egy vagy legfeljebb néhány egyszerű alapegység láncba vagy térhálóba történő kapcsolódásával jönnek létre: szakszóval polimerek. A kőolaj-, földgáz-, szénalapú műanyagok páratlan funkcionális tulajdonságokkal (sokoldalú, tartós, könnyű) és kiváló ár-érték aránnyal rendelkeznek, ezért is van kiemelkedő szerepük a cso­magolástechnikában, építőiparban, autóiparban, orvos­technológiában, elektronikában csak, hogy a leggyako­ribb felhasználási területeket említsük. Ugyanakkor az utóbbi évtizedben kezdett rádöbbenni az emberiség, hogy a műanyagok a bioszféra szinte minden részébe eljutottak, sokszor olyan mértékben elaprózódva, hogy kiszűrésük, összegyűjtésük mai technológiánkkal elkép­zelhetetlen feladat.

Globális előrejelzések

1964 óta a műanyagtermelés húszszorosára nőtt, és valószínűsíthető, hogy – a jelenlegi trendek fennállása mellett – felhasznált mennyiségük a következő 30 év­ben megháromszorozódik, ami többek között az óceá­nok műanyag-szennyezettségét is drasztikus mértékben növelheti, amennyiben elmaradnak a szükséges intézke­dések. A táplálékláncon keresztül az egész emberiséget érintő problémahalmaz van kialakulóban, és egyelőre felbecsülni sem tudjuk, hogy lesznek-e, és ha igen, milyen hosszútávú hatásai lesznek a műanyagrészecs­kék emberi szervezetben történő felhalmozódásának.

Ehhez társul még 2025-re 2,2 mrd tonna/év települési hulladék, aminek a kezelése elsősorban az alacsony jövedelmű országokban szintén várat magára. Figye­lembe kell venni azt is, hogy rövid időn belül sem Afrika, sem Ázsia nem lesz már az európai hulladékműanyagok újrafeldolgozásának a centruma. Emiatt erőteljesebb igény jelentkezik mind a környezetvédelem, mind a hul­ladékgazdálkodás területéről a probléma kezelésére.

Oxoműanyagok és komposztálha­tó biopolimerek: valóban megoldás a műanyagproblémára?

Az elmúlt 40 év során a csomagolástechnikában for­radalmi változás ment végbe. A műanyagipar élen járt a fejlődésben, és a csomagolóipar hamarosan önálló iparággá nőtte ki magát. A csomagolóanyagok globális részaránya a műanyagiparon belül: 25%, Magyarorszá­gon 40%.

A műanyagok eredetük szerint lehetnek

• fosszilis alapúak
• vagy megújuló, biobázisú forrásból származóak (pl. cukornádból, kukoricakeményítőből),

illetve lebomlás szempontjából

• biológiailag lebomló (komposztálható)
• vagy nem lebomló végűek.

A megújuló forrásból származó műanyagok nem feltétlenül bomlanak le (!), illetve a fosszilis (kőolaj-) alapú műanyagok is lehetnek lebomlóak. Ha például a biobázisú polietilénhez speciális adalékokat adnak, akkor vegyileg felaprózódnak ugyan, és szemmel nem látható méretű polimerláncok keletkeznek, de nem elé­gítik ki a komposztálhatóság követelményét Ezek az ún. oxo-műanyagok, amelyek szétmállanak ugyan, de nem bomlanak le. A kőolajalapú PCL (polikaprolakton) vagy részben kőolajbázisú műanyagok (pl. ecovio®) viszont teljes egészében komposztálhatóak. Számos tanulmány megerősíti, hogy a valódi komposz­tálható szemeteszsákok rendeltetésszerű használata jelentősen hozzájárulhat a háztartási hulladék gazdasági hasznosításához, például növelheti a mezőgazdaságban használt, foszfátokban gazdag értékes komposzt men­nyiségét, vagy a biogázüzemek működéséhez szükséges organikus hulladék begyűjtését segíti elő. Ugyanakkor a műanyagipari és a hulladékgazdálkodási szakembe­rek ma már egyetértenek abban, hogy a komposztál­ható biopolimerek csak részmegoldást jelentenek a műanyagproblémára és kifejezetten károsak az óceáni szennyezés szempontjából, ha az emberek azt a követ­keztetést vonják le maguknak, hogy korlátlanul szen­nyezhetik tovább a környezetet. Jelentőségük leginkább a szerves hulladékok visszaforgatásában, valamint a gyógyászati célú hasznosításukban van.

A megoldás kulcsa: körforgásos gazdasági modell és új fogyasztói szemlélet

Valószínűsíthető, hogy a műanyagok még hosszú ideig az életünk részét képezik. Ezt a helyzetet hivatott kezelni a körforgásos gazdasági modell, amely a „vedd meg–hasz­náld–dobd el” szemléletet alakítja át oly módon, hogy az anyagokat életciklusuk végén nem vezeti ki a rend­szerből, hanem újra a gazdasági körforgás részévé teszi a „hulladékból alapanyag” vagy „bölcsőtől a bölcsőig” elv alkalmazásával.

Bizakodásra ad okot, hogy a modellt gyakorlatilag az összes gazdasági és társadalmi szereplő támogatja a mul­tiktól kezdve az Európai Unión és az oktatás világán át a fogyasztóig, és egyre több előremutató kezdeményezés lát napvilágot. Kifejezetten pozitív és figyelemreméltó a civil szervezetek szerepe, akik kezdeményezéseikkel ma már komolyan tudják a politikai és ipari döntéshozókat is befolyásolni, de azt is tudatosítanunk kell, hogy mivel a műanyagprobléma sokáig az életünk része lesz, mindenki szerepvállalása szükséges a megoldáshoz. Az is nyilván­való, hogy ha nem fogyasztunk reális szükségleteink felett, hulladék is jóval kevesebb keletkezik. Ez viszont már az egyéni és a közösségi felelősség szintje. Érdemes átgondolni tehát, hogy a több száz millió tonna éves szinten keletkező műanyaghulladékban a saját részünk is benne van, műanyagot preferáló vásárlásainkkal pedig mi magunk vagyunk azok, akik az ipart ezeknek az anyagok­nak a további termelésére ösztönözzük.