Magyarországon dolgozó fiatal keresztény orvosok beszélnek hivatásuk nehézségeiről és szépségeiről.

Ki ne találkozott volna valamilyen formában az egészségügyi ellátással? Mindnyájan voltunk már kórházban, háziorvosnál, valamilyen szakrendelő­ben, vagy épp látogatni egy beteg hozzátartozónkat. Bevallom, én hajla­mos vagyok csak az intézményt látni, és nem mindig veszem észre az ott dolgozó személyeket. Pedig ők azok, akik kemény munkával, olykor ideális­nak korántsem nevezhető körülmények között gondoskodnak arról, hogy a látogatásom, bármilyen természetű is legyen, elérje célját. Fiatal, pályakezdő – még rezidens vagy épp szakvizsgá­zott – orvosokat kérdeztem személyes tapasztalataikról, hogy ezeken keresztül a gyógyítók oldaláról is bepillanthas-sunk ebbe a világba. Prokopp Tamás gyermeksebész, Olajos Rita és Marton Gábor belgyógyászok és Babarczy Kristóf neurológus válaszoltak kérdéseimre.

Miért szeretitek a hivatásotokat?

Rita: Szakmai szempontból nagyon érdekesnek találom a diagnózisalko­tás folyamatát, ahogy egy általános tünetből (ami számos betegségben jelen lehet) a különböző vizsgálatok, leletek összegzésével eljutunk a tényleges betegség megnevezéséig.

Tamás: Szeretek gyerekekkel dolgozni, partnerként tekinteni rájuk, és ha kell, vezetni őket vagy a szüleiket. Szere­tem a műtői létet, és azt, hogy az éles helyzetekben döntések sorozatát kell meghoznom a legjobb tudásom szerint, amelyeket később vállalni tudok.

Gábor: Az orvoslás szakmai-tudomá­nyos szempontból is rendkívül érdekes munka, de elsősorban azért szeretem, mert kapcsolatokat teremthetek az emberekkel.

Rita: Nekem is fontos szempont volt, hogy emberekkel foglalkozzak. Jó érzés, hogy a másik személyt magam előtt lá­tom, van vele kapcsolatom: például jelzi nekem, ha jobban van. Szeretem, hogy együtt lehet működni a betegekkel, hiszen ugyanaz az érdekünk. Ha pedig még egy más szakterületű orvoskollégát is bevonunk, és ráadásul így együtt sikerül jó gyógyulási eredményt elérni, az még nagyobb öröm.

Mit tehet az orvos azért, hogy az emberek elfogadják a beteg állapotot?

Gábor: Amikor egy beteg emberrel találkozom, orvosként mindig az az első gondolatom, hogy hogyan tudnám meggyógyítani, pontosabban elősegíteni a gyógyulást. Ugyanis nem az orvos gyógyít: ezt nagyon fontosnak tartom tudatosítani.

Kristóf: A keresztény orvosnak a medicus curat, Deus sanat (Az orvos kezel, Isten gyógyít) szellemiségben kell a beteg felé fordulnia: tetteiben, megnyilvánulá­saiban megvallva azt, hogy az egészség nem az ember kezében van, hanem a mindenható Istenében, aki a fájdalom idején is gondot visel mindenkire. Emberileg szükséges megtenni, amit lehet, de nem szabad azt a látszatot kelteni, hogy a jelenkor tudása vagy eszközei garantálják az egészséget.

Mit tehet az orvos azért, hogy az emberek elfogadják a beteg állapotot?

Gábor: Amikor egy beteg emberrel találkozom, orvosként mindig az az első gondolatom, hogy hogyan tudnám meggyógyítani, pontosabban elősegíteni a gyógyulást. Ugyanis nem az orvos gyógyít: ezt nagyon fontosnak tartom tudatosítani.

Rita: Sokszor előfordul, hogy valaki hitetlenkedve fogad egy diagnózist: „Nekem soha nem volt semmi bajom!” A betegséget és az ezzel járó életmód­változást nem könnyű elfogadni. Úgy próbálom segíteni ebben őket, hogy röviden felvázolom azt a folyama­tot, ami a betegség kialakulásához vezetett. Megpróbálom tágabb kontex-tusba helyezni az állapotát, például elmagyarázom, hogy az idős korral megnő az adott betegség kialakulásának valószínűsége, vagy hangsúlyozom, hogy ez egy gyakori betegség, ami sokaknál előfordul.

Tamás: Nekem könnyű helyzetem van, hiszen gyermekekkel dolgozom. A króni­kus betegségeket, mint állapot fogadják el, ezzel együtt nőnek fel. Ez inkább a szülőknek nagyobb kihívás. Az első kétségbeesés után általában szocializá­lódnak a helyzethez, de nem ritkán épp a beteg gyermek segít nekik ebben.

Hogyan segítik az emberi kapcsolatok a gyógyulást?

Rita: Megfordult nálunk mostanában egy idős néni, aki több egymást követő reggel elmondta, hogy mi mindent veszít el a betegsége miatt. Őt csupán meghall­gatni tudtam. Hosszú beszélgetésre sajnos nincs idő, de egy többnapos kezelés alatt a reggeli vizitek során többször adódik lehetőség találkozni ugyanazzal a beteggel.

Tamás: Ahol dolgozom, az orvosi-ápolói csapat minden tagja gondot fordít arra, hogy a kórházi tartózkodás ideje alatt ne csak a betegséggel foglalkozzunk, hanem a személyes kapcsolatok is épüljenek. Így természetes, baráti légkörben lehetnek nálunk a betegek.

Rita: Gyakran kérem a hozzátartozók segítségét is abban, hogy a beteg bele­egyezzen egy kellemetlen, de elengedhetetlen vizsgálatba. Vagy épp motiválják őt a mozgásra, folyadékbe­vitelre: ez a gyógyulás szempontjából nagyon hatékony szokott lenni. Néha a betegek is segítenek egymásnak: elmesélik a tapasztalataikat, vagy meg­beszélik maguk között, hogy egyik-má­sik beavatkozás nem is olyan fájdalmas. Nemrég az egyik viziten büszkén újságolta két idősebb hölgy, hogy együtt róják a köröket napközben a folyosón, hogy többet mozogjanak, és így mihamarabb felépüljenek.

Hozhat-e a betegség pozitívumot valakinek az életébe?

Tamás: Ha a betegséget az egészség hiányaként definiáljuk, akkor az minden­képpen negatív fogalom. Lehet pozitív hozadéka, de maga a betegség mindig csak betegség marad.

Gábor: Úgy tűnik, hogy akinek valami­lyen komoly betegsége alakul ki (külö­nösen a krónikus betegségre igaz ez), vagy valamilyen súlyos, az egészségét negatívan érintő eseményen esik át, az utána hajlamosabb lesz az életmód-jára jobban odafigyelni, esetleg az emberi kapcsolatait jobban értékelni. Ilyenkor az ember megérzi azt, hogy az együtt töltött földi életünk véges.

Rita: Volt egy betegem, aki nagyon rossz körülmények között élt. A testvére, akivel nem igazán tartotta a kapcsolatot, eljött hozzá a kórházba, és a felépülése alatt folyamatosan látogatta. Később felaján­lotta neki, hogy költözzön oda hozzájuk egy másik faluba. Pár hónap múlva egy kollégám mesélte, hogy együtt voltak nála kontrollvizsgálaton, amiből úgy tűnt, jó irányt vett a kapcsolatuk, és a férfi nem folytatta a korábbi életmódját.

Orvosként honnan merítetek erőt a nehéz helyzetekben?

Rita: Van néhány fiatal orvos bará­tom, akikkel megbeszélhetek egy-egy helyzetet, azoknak is főként a lelkileg nyomasztó részeit. Amikor pedig egy látszólag megoldhatatlan kihívással kerülök szembe, vagy egy döntéshely­zetben tudom, hogy nem lehet garan­táltan jó döntést hozni, akkor Istenre bízom a helyzetet. És azokat a szituáci­ókat is, amikor szomorúan látom, hogy a körülmények, a rendszer korlátai vagy az emberhiány miatt nem tud megvaló­sulni a fejemben lévő legoptimálisabb betegellátási terv.

Gábor: Sok helyzetben emberileg nem lehet mit mondani – azonkívül, hogy megpróbáljuk enyhíteni a szenvedést. Fontos azt is kifejezni, hogy a gyógyulás lehetőségének hiányában sem hagy­juk magára a beteget. Sokszor csak a természetfeletti dimenzió az, ami segít elfogadni ezeket a helyzeteket: annak a tudatosítása magamban, hogy nem vagyok mindenható; hogy az élet nem ér véget a halállal; és hogy van Valaki, aki nagyon szereti azt az embert is, akit nem sikerült meggyógyítani.

Mit tehetünk az egészségünk megőrzéséért?

Kristóf: Szinte unalomig ismételt szavaknak tűnnek, de valóban sokat tehetünk saját egészségünk megóvásá­ért. Például a rendszeres, legalább heti 3 alkalommal, 40 percig végzett intenzív testmozgással, vagy a telített zsírokban, sóban szegény, komplex szénhidrátokat, sok idénygyümölcsöt, zöldséget, dominánsan fehér húso­kat tartalmazó étrend tartásával és természetesen a káros szenvedélyek mellőzésével. A most következő évszakban pedig, október végétől márciusig, napi 1500-2000 NE D-vitamint érdemes az egészséges felnőtteknek is szedni.

Tamás: Tág fogalom a prevenció. Ha csak egy dolgot kellene mondani, hogy mi lehet pozitív hatással az egészségünk megőrzésére, én a kap­csolatokat emelném ki. Munkahelyi kapcsolatok, család, barátok, közösség… Egyfajta társadalmi háló, ami megtart, és ami visszajelez.

Gábor: Valóban sokkal könnyebb megelőzni bizonyos betegségeket vagy állapotokat egy tudatosabb életmóddal, a testi-lelki egyensúlyra való odafigyeléssel, mint aztán kezelni vagy meggyógyítani ezeket.

Interjút készítette: Kovács Bertalan

Rovat: Színfolt

2017. november – december