Közös forrás, közös cél
Aradi György evangélikus lelkésszel beszélgettünk a reformációról, ökumenizmusról, evangélikusok és katolikusok kapcsolatáról.
Ön a Budapest-Fasori Evangélikus Egyház-község lelkésze. Mit érdemes tudnunk a gyülekezetéről?
A gyülekezetünk körzetében folyó missziós munkának a gyökerei már megvoltak a hatodik és a hetedik kerületben, a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségében és a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban. Ez a közösség mintegy kinőve saját iskoláját, a millenniumi év környékén új helyet keresett magának. Itt, Erzsébetvárosban, a rohamosan fejlődő új városrészben találtak 2-3 olyan telket, ahol megépítették a templomot és a Fasori Evangélikus Gimnáziumot, a polgárosodott evangélikus közösség neves iskoláját, amely aztán több Nobel-díjas tudós és más területeken is sokat alkotó művész, kutató alma mater-eként vált világhírűvé. Budapesten máig hangsúlyos szerepet tölt be a Fasori Evangélikus Egyházközség. Egyfajta szellemi központként működik. Amellett, hogy a helyben élő vagy családi kapcsolatok révén ide kötődő emberek közösségeként szolgál, sokan vissza-visszatérnek azok közül is, akik a Fasori Evangélikus Gimnáziumban egész életükre szóló lelki alapot kaptak, és ezért otthon érzik itt magukat. 2015-ben, a templomszentelés száztíz éves jubileumánaz egyházközség választott egy jelmondatot: „Fasori evangélikusok az evangéliumért: hittel, nyitottan, közösségben.” Ez a három szó külön-külön is jellemzi az egyházközségünket. A fasori gyülekezetben egyszerre vannak jelen nyugdíjas, idős, özvegy emberek olyanokkal, akik aktív korúak, vagy éppen fiatal családosok. Kétkezi munkások és vállalkozók, értelmiségiek és vezető művészek együtt alkotnak közösséget. Közös kincsünk: az evangélium. A hitélet, az ige sokféle embert összeköt.
Hogyan készül az egyházközségük a reformáció kezdetének 500 éves kerek évfordulójára?
A reformáció ötszázadik jubileumát úgy ünnepeljük, mint ami közös tartalmakról szól, nem pedig a különállásról. Szimbolikus erejű volt, hogy tavaly október 31-én, a 499-es reformációi ünnepi istentiszteletünkre meghívtuk a velünk egy körzetben szolgáló katolikus papot, Nagy Károly atyát, a Rózsafüzér Királynéja templom plébánosát. Gyülekezetünkben talán még nem is fordult elő, hogy ezen a tradicionális emléknapon római katolikus, helyben illetékes igehirdető mondta volna el az evangélium üzenetét. Ennek az évadnyitónak mindenképpen fontos jelentése van. 2017-ben több kiemelt napot szerveztünk az ökumené szellemében. Pünkösd előtt nem sokkal a Fasori Gimnázium adott otthont az ökumenikus lelkészkörök országos találkozójának, ahol arról beszéltünk, hogy a reformációnak milyen közös üzenetét tudjuk a különböző felekezetekben megélni. A „Szembenállástól a közösségig” mottóval rendezett eseménynek a helyi lelkészkörünk lehetett a házigazdája, és nagyjából hatvanan vettünk rajta részt. Itt volt Beer Miklós katolikus püspök atya, fontos teológiai előadást hallhattunk Farkas Attila katolikus és Béres Tamás evangélikus rendszeres teológusoktól. Pünkösdhétfőn pedig egy fesztiválszerű napot szerveztünk. Erre elsősorban az erzsébetvárosi protestáns felekezetekkel készültünk, de nekünk, evangélikusoknak nagyon egyértelmű volt: szeretnénk, hogy egy fontos katolikus egyházi vezető is részt vegyen az ünnepen. Nagy örömünkre elfogadta a meghívást Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, aki az istentisztelet liturgiájában és a teológiai fórumbeszélgetésen is részt vett. Úgy gondolom, hogy mi evangélikusok a híd szerepet tölthetjük be a katolikusok és a többi protestáns felekezet között.
Vajon tényleg hiszünk az egyetemes egyházban?
Pontosítanék: hisszük az egyetemes egyházat. A Szentháromság egy Istenben való hit mellett az egyházat, mint Isten ajándékát fogadjuk el. Az evangélikus egyház hitvallása szerint, ahol az evangéliumot tisztán hirdetik és a szentségeket helyesen kiszolgáltatják, és ahol a szentek közösségben vannak együtt, ott van jelen az egyház. Tehát az egyházat mi tényleg a „katolicitásában”, azaz egyetemességében értjük. Nekem nagyon tetszik az „egész-séges” egyház, mint fordítási lehetőség. Minden egyes testrész csonka, hiányos, ha nem tud a másikról. Az a felekezetiség, amelyik nem tud arról, hogy egyek vagyunk a Szentháromság egy Istenben, mindig beteg öntudattal bír. Nagyon fontos mondata Jézusnak a főpapi imában elhangzó „Legyenek mindnyájan egyek”. Ő látja az apostolok életét, akiket aztán kiküld a nagy feladattal, hogy hirdessék a haláláról és feltámadásáról szóló örömhírt. Az evangéliumokból kiderül, hogy Jakab, János, Péter, Máté és a többiek különböző karizmákat kaptak, és ahogy a szélrózsa minden irányába elindulnak, akár önálló mozgalmakat is létrehozhatnának! De bármennyire különbözőek a habitusukat tekintve, a fülükbe meg a szívükben Jézus szava visszhangzik, aki miatt ők egyek. Én erre tenném ma is a hangsúlyt: hogy egy a forrása a hitünknek, és közös cél felé tartunk. És ez nem formális egységet jelent csupán, hanem, hogy egy az elhívásunk gyökere, hiszen az elhívó maga az Isten!
Fotó: www.evangelikus.hu (1) fasorblog.hu (1)
Rovat: Arckép
2017. szeptember – október