A Fokoláre Mozgalom alapítója. Lelkisége laikusok ezreit állította és állítja a társadalom szolgálatába.

A keresztények elsősorban az eljövendő, halál utáni életet tartják szem előtt, ezért úgy tűnhet, hogy életvitelükben keveset foglalkoznak a földi dolgokkal, melyekkel az emberiség javát lehet szolgálni. Ha mindig tudatosan él bennünk a mély meggyőződés, hogy nem tudjuk „sem a napot, sem az órát”, akkor könnyebben összpontosítunk a mai napra, mely megada­tott nekünk, a napi problémákra, a jelenre, melyet a gondviselés nyújt át ajándékként. Ebben éljük meg egész létünkkel az örö­möket és fájdalmakat, kínlódásainkat és eredményeinket.

Ilyen módon lehet tehát igazán megélni ezt az életet. Ugyanakkor azonban anélkül a távlat nélkül, hogy előbb vagy utóbb „el kell mennünk” innen, gyakran felületes, illúziókra, álmokra alapuló életet élünk, és olyan dolgok­ra törekszünk, melyek talán soha nem válnak valóra.

A jelen megélése ezenkívül nem feledteti el a földi jövőt, nem szegi szárnyát magunk és mások – a gyermekeink, családunk, a közössé­günk, az emberiség – javára szőtt terveinknek.

A jelen megélése nem feledteti el velünk a múltat sem annak szellemi örökségével, hősiességével, győzelmeivel. Ugyanis a keresztények, ha tényleg kereszté­nyek, akkor nem lehet, hogy ne forduljanak minden ember felé szerető szívvel. Ez a természetük, az ismertetőjegyük; Isten gyermekeivé nemesedve a legkiválóbb szeretet van bennük, ugyanaz a szeretet, melyet Krisztus táplál az Atya iránt.

Ez által a szeretet által a keresztények úgy illeszkednek bele az emberiség egészébe, mint apró kövek egy csodálatos mozaikba, mely részben már elkészült, részben még nem. Ugyanúgy szeretik a múlt emberiségét, mint a jelenét és a jövőét.

Ahhoz, amit örökségül kaptak, az olyan ember tiszteletével közelítenek, aki tudja, hogy hozzá tartozó dolgokról és emberekről van szó; annak alázatával, aki tudja, hogy van mit tanulnia; és tudatában vannak, hogy személyes elkötelezettségükkel gazdagítva kell átadniuk mindezt a következő nemzedékeknek.

Ha azután a keresztények életük egy jelen pillanatában felismerik, hogy Isten azt kéri tőlük, hogy a holnapra gondoljanak, akkor ezt teszik teljes erejükből. Nem önmagukért, hanem szeretetből azok iránt, akik utánuk jönnek – akár tudják, akár nem, hogy kikről van szó.

Fotó: pixabay.com (1)

Forrás: Chiara Lubich, Pillanatról pillanatra

Új Város, Budapest, 2002. 47–49. (részlet)

Rovat: alapkő

2017. július – augusztus.