Vállalkozni – hittel, méltósággal, felelősséggel
GAZDASÁG
Vállalkozni – hittel, méltósággal, felelősséggel
Prokopp András tájépítésszel életéről, munkájáról, keresztény hivatásáról beszélgettünk Budapest egyik barátságos parkjában.
Mesélsz egy kicsit a szakmádról?
Tájépítészként végeztem 2006-ban. Ez egy mérnöki munka: minden ide tartozik a kiskerttervezéstől egészen a várostervezésig, vagy a zöldfelületi rendszerek kialakításáig.
Ahhoz képest, amit tanultam, más irányba mozdultam el, inkább a kivitelezés, és nem annyira a tervezés irányába. Sok tapasztalatom van a szervezés, koordinálás területén, már fiatalként is részt vettem találkozók, összejövetelek szervezésében. Ez független attól, hogy épp tájépítész lettem, ezt más területen is lehetne kamatozatni.
Diplomád megszerzése után 7 évig dolgoztál egy környezetépítészeti kivitelező cégnél, amikor megérett benned a gondolat, hogy saját vállalkozást alapíts. Honnan jött az ötlet?
Így van, miután végeztem, rögtön elkezdtem dolgozni ennél a cégnél. Hét év után azonban úgy éreztem, hogy megállt a fejlődési lehetőség, szakmailag, emberileg, anyagilag is. Nagyon sok döntést kellett önállóan meghoznom, és felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem magamnak csinálom mindezt. Előtte sose gondoltam arra, hogy vállalkozó legyek.
Volt egy döntő pillanat?
A döntésem előtt volt egy projekt, ami nagyon nehezen ment. Akkor már gondolkoztam rajta, hogy váltani kéne, de nagyon el voltam merülve a munkában. Egyszer aztán egy barátom meghívott a Fokoláre Mozgalom egyik találkozójára, ahol a közösségi gazdaságról volt szó. Elkéredzkedtem a főnökömtől és elmentem. Lelkileg nagyon nehéz időszak volt ez, mert aggódtam, hogyan tudom majd végigvinni a projektet. De aztán kiszakadtam ebből a környezetből, és a találkozón megszületett bennem az elhatározás, hogy saját vállalkozást indítsak. A döntést közösen hoztuk meg Petrával, a feleségemmel, és így vágtam bele a vállalkozói létbe.
Ez azért egy elég nagy döntés. Biztosan volt valami mélyebb motivációd is.
Úgy gondoltam, hogy ha már vállalkozok, akkor szeretném belevinni a keresztény életemet. A munkám során találkoztam egy olyan világgal, amivel egy átlagos keresztény-középosztálybeli általában nem találkozik, ez pedig a munkás réteg. Ők azok, akik följárnak vidékről, reggel 4-kor indulnak, napi 10 órát dolgoznak, aztán este 8-ra vannak otthon. Ha dolgoznak, az a baj, mert nincsenek otthon, ha nem dolgoznak, akkor az a baj, mert azzal a kevéssel is rosszul gazdálkodnak, amijük van. Ők egy teljesen más világ, akiket nem lehet úgy megszólítani, hogy „gyere el egy ifjúsági találkozóra”. Az is benne volt a döntésemben, hogy láttam ezeket az embereket, és szerettem volna valamit konkrétan tenni is értük: annak van igazán értelme, ha munkát és kenyeret tudunk nekik adni.
Hogy sikerül együtt dolgozni a munkásaiddal?
Gyakran hallottam, hogy egy vállalkozó sose lehet elégedett a munkaerővel, és úgy érzi, hogy 100%-os munkás nincsen. Néha észreveszem magamon, hogy „pénztermelő eszközként” tekintek a dolgozóimra. Persze megnézem a számokat, hogy azon a munkán, amit elvégeztek, nyertem vagy éppen vesztettem, de ettől el kell tudnom vonatkoztatni. Tisztelni próbálom az emberi méltóságukat, amit azzal is kifejezek, hogy munkát adok nekik.
Egyik nap például kiderült, hogy az egyik munkásom rokona, aki néha nálam is megfordult, váratlanul aznap reggel fiatalon meghalt. Ebben a helyzetben annyit tudtam tenni, hogy meghallgattam őket, később pedig elmentem a srác temetésére, ami december 23-án volt, így a családomtól is kért megértést. Ez télen volt, amikor nem volt annyi munka, ezért tartós élelmiszert is vittem nekik. Egy másik alkalommal pedig meghívtak egyikük esküvőjére, amin a rokonságon kívül jóformán csak mi voltunk jelen a családommal.
Mit jelent egy vállalkozást a közösségi gazdaság szellemében működtetni?
Törekszem arra, hogy a gondolkodásmódom alapja az legyen, hogy tevékenységemmel értéket teremtsek. Mindig emlékeznem kell rá, hogy elsősorban Isten tőkéjével gazdálkodom. Mikor lezárom az évet, akkor fontos, hogy a nyereségből mindig adjak Istennek is, vagy ha nincs nyereségem, akkor is legalább 1000 forintot ajánljak fel valamilyen fontos célra.
Vannak konfliktushelyzetek?
Én ebben nem vagyok erős, inkább konfliktuskerülő vagyok, de a munkásokkal néha kemény kézzel kell bánni. Ami szintén szeretet. Ez néha furcsa, mert van olyan munkásember, aki az apám lehetne, de meg kell neki mondani határozottan és tisztelettel, ha valamit nem jól vagy nem helyesen csinál.
Hogyan nézel szembe a nehézségekkel a vállalkozásban?
Amikor elkezdtem a vállalkozást, azonnal megtapasztaltam, hogy a gondviselés valóban működik. Ezt fontosnak tartom így kimondani, mert sokszor, amikor felébredek, és végiggondolom a napomat, hajlamos vagyok aggódni. Volt, mikor egy kifizetésre nem állt rendelkezésre forrás, és épp aznap reggel érkezett pénz a számlára, mikor a határidő lejárt, így én is tudtam utalni. Azt hiszem, az aggódásaimat meg kell tanulnom letenni, mert ilyen esetekben számtalanszor megéltem már Isten gondoskodását.
Hogyan próbálod ezt a szemléletmódot átültetni a gyakorlatba?
Ami először eszembe jut, az a kommunikáció. Keresztényre lefordítva: Jézust látni a másikban. Az, hogy minden feladat, megoldandó helyzet vagy konfliktus esetén merjek őszintén kommunikálni. Gyakran van bennem egy félelem, mit fog vajon szólni a megrendelő, ha nem érek oda időben, vagy valami nem úgy alakul, ahogy eredetileg megbeszéltük. Ezek lehetnek kicsi vagy nagy dolgok. Korábban nehezemre esett, hogy ilyenkor felvegyem a telefont, és elmondjam, mi a helyzet, de megtanultam, hogy mindent azonnal meg kell beszélni, és az esetek legnagyobb részében kiderül, hogy az valójában nem is gond, pont úgy jó, vagy ha éppen gond, akkor is megoldható. Szembenézni a dolgokkal, és azonnal megbeszélni: úgy gondolom, ez lényeges.
Volt tavaly egy apró munka: egy járdát, pici lépcsőt kellett építeni, amit egy nagy feltöltés előzött meg. Jeleztem, hogy tömöríteni kell, és igyekeztünk is, de nem sikerült tökéletesen, és aztán a járda megsüllyedt 5-10 cm-t. Nem olyan komoly dolog. Tavaly ősszel végül abban maradtunk, hogy megvárjuk a telet, mert olyankor mindig szokott roskadni a föld, és majd tavasszal jelentkezem. Pár hete felhívtam őket, hogy mit tehetek, és a megrendelő megköszönte, hogy nem felejtettem el. Talán azt gondolta, hogy eltűntem, és ez a munka nem lesz teljesen befejezve. Hajlottam arra, hogy hagyjam az egészet, de úgy éreztem, vállalnom kell. Végül megbeszéltük, hogy majd ősz elején visszatérünk rá, és megcsináljuk.
A Fokoláre Mozgalomban azt tanuljuk, hogy ha szeretünk, az lehozza a mennyországot. Te ezt megtapasztalod?
Gyakran nem hiszek a gondviselésben, és esetleg aggódom… De nagyon sok konkrét esetben megtapasztalom, hogy a gondviselés működik. Az a tény, hogy három szezon eltelt, és télen nincsen sok munka, mégis sikerült átélni ezeket az időszakokat: ez is a gondviselés jele.
Nagyon sokféle emberrel találkozom. Vannak a nagyon gazdag emberek, akiknek néha kertet építünk, akik luxusban élnek. Tőlük én néha alacsonyabbnak érzem magamat. Aztán vannak a munkások, akikről korábban beszéltünk, akikre úgy tekinthetnénk, mint az alacsonyabb réteg… de nem, Isten előtt egyenlőek vagyunk. És ha ezek az emberek szeretve érzik magukat, mert megpróbálom megoldani nekik a dolgokat, akkor megvan tőlük a visszacsatolás. Ez érződik.
Fontos szempont, hogy a vállalkozásban ne a profittermelés legyen a kizárólagos cél. Nyilván kell a profit, mert különben nem fenntartható a cég, de az elvállalt munkát akkor is első osztályúan kell elvégezni, ha éppen úgy veszteséges. Amikor látszólag nincs happy end, az is Isten akarata. Utólag mindig összeáll a kép.
Prokopp András albumából (4) ; Prokopp András albumából (2)
Új Város – 2016. július – augusztus