N é z ő p o n t  Szabadidő

Ivánszky Gábor

A játék mindennapjaink szerves része.

A minap láttam az Eurosport csatornáján a londo­ni snooker mesterek tornájának döntőjét, amelyen az ötszörös világbajnok Ronnie O’Sullivan, aki fél éve nem vett részt nemzetközi versenyeken, fölényes biztonság­gal 10:1-re győzött Barry Howkins-szal szemben: ekkora különbséggel még senki nem nyert döntőt ebben a bili­árdjátékban. Ráadásul ezzel elérte a legendás skót Stephen Hendry csúcsát, vagyis hatodik alkalommal nyerte meg a tornát. A snooker kedvelői – magam is közéjük tartozom – elégedetten dőlhettek hátra a kanapén, megnyugodva, hogy még sok csodálatos dolgot fognak látni ettől a zse­niális játékostól. A meccs alatt a rajongók körbeülték a 3,6 x 1,8 méteres asztalt az Alexandra Palace–ban és órákon át figyelték játékát, fogadtak rá, tapsoltak neki, de még többen lehettek azok, akik nemhogy ott, de még a képernyők előtt sem tapsoltak. Sőt, akik talán úgy gondolják, mennyi értelmesebb dolgot alkothattunk volna az emberiség javára, ha nem felesleges játszadozásra fecsé­relnénk a drága időnket. Valóban hasznosabb lett volna? A klasszikus elméletek hangsúlyozzák: a játék nem feles­leges időtöltés. Olyan tevékenység, amelynek nincs köz­vetlen adaptív haszna, hanem értelme és tartalma önma­gában van. A játékban való feloldódás a célja, önmagunk játékba hozása. Az ember a játékon keresztül gyakorolja társként kezelni magát, ahogy egyik legkedvesebb ver­sem Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című műve is leírja. A játék nem egy rossz gyerekkori beidegződés, hanem szerves részét képezi mindennapjainknak. Ezt bizonyította a játékelmélet alapjait lefektető Neumann János, vagy Harsányi János magyar származású közgaz­dász, aki másokkal megosztva közgazdasági Nobel-díjat kapott játékelméleti kutatásaiért. Ha azonban nagyon egyszerűen szeretnék a játék fontosságáról megbizonyo­sodni, akkor kimegyek egy verőfényes vasárnap délután a játszótérre. Micsoda pezsgés! Elfelejtem, hogy hány éves vagyok, és szívesen venném, ha bevennének a csapatba, de nem lehet. Nem baj, nézni is jó a gyerekeket, mint a snookert a tévében.

Fotó: Piaxabay

 Új Város – 2016. február