Bocsánatkérés és továbblépés
Életmód CSALÁDBAN
Gyermekeink alapjában véve szeretik egymást, de időnként nagyon össze tudnak veszni. Elvünk az, hogy nem az a baj, ha összeveszünk, hibázunk, hanem ha nem javítunk. Ebben az esetben a kibékülés, bocsánatkérés lenne szerintünk a javítás. Hogyan lehet „elérni” azt, hogy ezt ne csak azért tegyék meg, mert mi szülők kérjük vagy esetleg elvárjuk, hanem maguk érezzék ennek fontosságát?
(aláírt levél)
Két nagyobb (10 és 8 éves) és egy kisebb (3 éves) gyermekünk van. Kisebb korukban sokszor mi magunk is meglepődtünk, hogy milyen kevés a veszekedés közöttük (valószínűleg a kis korkülönbségből adódóan), amikor viszont előfordult, következetesen, a legártatlanabbnak tűnő helyzetben is „megköveteltük” a bocsánatkérést, kibékülést. De amióta a legkisebb is belépett abba a korba, hogy önálló elképzelései és véleménye van, megszaporodtak a gyerekek közötti konfliktusok. Azt tapasztaltuk, hogy ezek az összezördülések általában két gyerek között alakulnak ki, egyvalaki általában kimarad belőlük. A szerepek persze folyamatosan cserélődnek, és mindannyian belekerülnek az okozó–elszenvedő–kimaradó szerepekbe egyaránt, ami lehetőség számukra, hogy fordított esetben bele tudják élni magukat a másik helyzetébe, és tetteik következményébe. Ez segítséget jelent a megoldásban, és abban is, hogy egymásnak segíteni tudjanak. Egyik reggel például a legkisebb fiunk csúnyán viselkedett egyikünkkel. Látszott, hogy tudatában van, hogy rosszat tett. Jó volt látni, ahogy lányunk segített neki, hogy oda tudjon lépni hozzánk és bocsánatot kérjen. A két fiunk között sokszor előfordulnak nézeteltérések, amikre mindketten hevesen reagálnak. Ilyenkor arra próbálunk figyelni, hogy mindkettőjüktől életkoruknak megfelelő viselkedést várjunk el. A „miért szabad neki, miért nem lehet nekem” típusú kérdésekre nem csak az szokott lenni a válaszunk, hogy „azért mert ő a kisebb”, hanem igyekszünk a legkisebb felé is – sokszor az ő közreműködésével – megfogalmazni, hogy neki mit kell tennie a helyzet megoldásáért, hogy visszatérjen a béke a testvérével való kapcsolatába. Fontosnak tartjuk, hogy lehetőség szerint utólag, megnyugodva át tudják beszélni egymással a problémáikat, hogy mennyire valós, amit a másikról dühükben gondolnak. Ezek a beszélgetések mintát adnak nekik, és kialakítják bennük azt az alapmentalitást, hogy külön tudják választani a személyt és a cselekedetet, amit éppen tett.
Azt gondoljuk, hogy ezekhez a konfliktusokhoz való hozzáállásunkat alapjaiban befolyásolja, hogy mi szülők milyen elképzelésekkel és gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk a konfliktuskezelés terén. Azonban a legfontosabb talán, hogy lássák rajtunk, hogy mi – mint házaspár – is hibázunk, veszekedünk, megbántjuk egymást; de felismerjük saját korlátainkat, és tudunk lépni egymás felé, bocsánatot kérni a másiktól – talán legjobb, ha mindezt gyermekeink szeme láttára tesszük.
Wirth András és Bernadett
Fotó: © Depositphotos.com/ Dmitry Naumov
Új Város – 2016. január