Társadalom    EURÓPA NEM TANUL

Összeállította: Prokopp Katalin

Szent sajtószabadság vagy párbeszéd

A francia hetilap szerkesztősége elleni támadás okozta trauma, az iszlám krízise Nigériában és Közel-Keleten a civil együttélés szabályainak átgondolására ösztönöznek.

Dzsihád és fundamentalizmus

„A szent háború, a dzsihád lesújtott Párizs szívében” – hirdették az újságok a merénylet másnapján. A dzsihád az iszlámban először is a saját hibáink­kal szemben vívott harc („nagyobb dzsihád”), amelynek célja énünk morális megtisztítása egy valláso­sabb élet reményében. A hitetlenek elleni küzdelem a „kisebb dzsihád”, de ez sem agresszív hadviselést jelent, mely értelmezést magukévá tették a szélsőséges, fundamentalista irányzatot követő muszlim szerveze­tek mind az első évezredben, mind a 20-21. században. Párizs pedig szimbóluma mindannak, ami ellen a fanatikus muzulmánok elvakult erőszakkal lépnek fel. Különösen is a vallás megszentségtelenítésének és az ehhez kapcsolódóan szinte szentté tett szabadságnak, mely Isten és em­berek megsértésének szabadságaként nyilvánul meg. Több elemző szerint két fundamentalizmus összeütközé­séről van szó.

A merénylet háttere

Michele Zanzucchi, iszlám-szakértő, testvérlapunk, a Città nuova újságírója segít, hogy nagyobb összefüggésekbe helyezzük a január eleji eseményeket: „Teljesen és végérvényesen el kell ítél­nünk az ilyen kegyetlenségeket. De az az óriási probléma, hogy ezek – a pápa szavaival élve „kegyetlen” – terroris­ta csoportosulások világszerte jelen vannak, még az internetes közösségi hálókon is. És bár a muzulmán veze­tők és a muzulmánok nagy része is elítéli a vérengzést, ki tudja, világszerte hányan helyeselnek szívük mélyén.

	Míg a Nyugat a sajtószabadságot követeli, Nigériában és másutt pusztulás és rettegés uralkodik.

Hogy jutottunk el idáig? Ennek többféle oka van. Ezek közé tartoznak közvetetten a régiót illető nemzetkö­zi biztonsági kérdések: a véget nem érő izraeli-palesztin konfliktus, a két gázai háború és Irán elszigetelődése. A többi, közvetlenebb ok: az algériai háború, a kőolaj érdekeltségek, a Perzsa-öböl kőolaj államai, amelyek hirdetik a tisztességet, de ellenkezőleg cselekszenek, a két Bush, apa és fia iraki háborúja…

Ugyanakkor, szintén a dzsihád je­gyében, bár egész más kontextusban, Nigériában több ezer a helyi dzsihád áldozatainak száma, míg Szíriában és Irakban az egyik lefejezés a másikat éri, és az önjelölt Kalifátus távol áll pozícióinak feladásától. Ahhoz, hogy keressük a választ a »kisebb« dzsihád felvetette kihívásokra, szükség lenne egy egyetemes békekonferenciá­ra. Erre az első és prófétai példa az imatalálkozó, amit Ferenc pápa, Peres és Abu Mazen hívtak össze a Vatikán kertjébe.”

Ártó karikatúrák

A Charlie Hebdo újság rendszeresen sértő hangvételű, nem csak az iszlám­mal, hanem a katolikus egyházzal és a zsidó közösséggel szemben is, ezért már sokszor feljelentették. Szerkesz-tősége a ’68-as lázadó generáció szabadszelleműségéből nőtte ki magát, és 2011-ben egy dán újságot követve megjelentették Mohamed próféta oly sok port kavart karikatúráit. Mostanra már az egyik alapító, Henri Roussel is elítéli „provokációit”. A lap felvállalja, hogy „ateista, szabados, szabadszel­lemű és felelőtlen”. Ezen nem kell csodálkoznunk: a franciák kikiáltot­ta szabadságeszme szentesítése ez, mely odáig megy el, hogy néhányak számára az Istenbe vetett hit helyébe lép. Döbbenettel hallgattam az elhunyt lapigazgató élettársának szavait, amint a tragédia utáni nap készült interjúban élettársáról úgy beszélt, mint aki már­tírhalált halt egy eszméért. Ezeknek az eszméknek, és főleg a sajtószabad­ságnak a nevében ezrek mentek ki a terekre, tartottak felvonulásokat, első­sorban a nyugati világban, „Én vagyok Charlie” táblákkal felszerelkezve, azaz jelezve szolidaritásukat, és íly módon azonosulásukat is a hetilappal.

Zászlóra tűzött sajtószabadság

A közép- és kelet-európai országok polgárai, köztük mi magyarok is teljes szívünkből elismerjük a sajtószabad­ság fontosságát, hisz történelmünk során ettől sokszor megfosztották népünket, és alig 25 éve vívtuk ki újra, hol többé, hol kevésbé hatékonyan. Azonban a sajtószabadság nem egy önmagában, minden más értéktől elszakítva zászlóra tűzhető érték. Diva­tos tendencia összekeverni a szabad­ságot a szabadossággal, mely az önzés folyománya. Az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata tartalmazza az élethez, a biztonsághoz, a gondolati, lelkiismereti és vallásszabadsághoz, valamint a vélemény és kifejezés sza­badságához való jogot. Az értékeknek van egy hierarchiája, jobban mondva kapcsolódása egymáshoz, és az alapve­tő emberi jogok nem egy ember, vagy egy embercsoport értékét, vélemé­nyét, jogait jelentik, hanem minden emberét. „Nem bánthatom meg a másik embert úgy, hogy magamat meg ne sebezném”– mondta Gandhi. Ferenc pápa az események apropóján ezt a példát hozta: „Ha dr. Gasbarri, jó barátom, sértegetné az édesanyámat, számíthatna arra, hogy lekeverek neki egy pofont. Ez így van rendjén. Nem lehet provokálni. Nem lehet mások hitét sértegetni, abból gúnyt űzni.”

Lánczi András a sajtó- és szólássza­badság határairól írva a Heti vá­laszban így fogalmaz: „…mindenki legyen tisztában vele: az abszolút szó­lásszabadságnak a következményei is abszolútak. Radikalizmusra általában radikalizmus a válasz. Erre láttunk most borzalmas példát Párizsban.”

A párbeszéd útja

A NetOne, a Fokoláre Mozgalom kommunikáció területén dolgozó követőinek nemzetközi hálóza­ta hivatalos közleményt adott ki, melyben, miután határozottan elítéli a gyalázatos módon elkövetett merényletet, kimondja: „Meg­győződésünk, hogy a gyűlölet útja zsákutca; csak egy igazi, tiszteletteljes és őszinte párbeszéddel tudjuk elke­rülni a véget nem érő barbárságok felerősödését. Bátran kell járnunk a kölcsönös megbecsülés és a valósá­gos egyetemes testvériség útját.”

Nem elég a külső korlátoktól, például a cenzúrától való „megszabadulás”, az igazi belső szabadságot akkor éljük meg, ha ez a másik ember iránti leg­mélyebb megbecsüléssel, vallásának, hitének, gondolatainak tiszteletben tartásával párosul.

Fotó: CN

Fotó: CN / STR / Adamu Adamu

Fotó: CC-BY / Pierre-Selim Huard

Új Város – 2015. február