B e k ö s z ö n t ő    POZITÍV SAJTÓ
Prokopp Katalin

A másság gyönyörködtet

Néhány nap múlt csak el az évből, és máris oka¬fogyottnak éreztem egyik újévi elhatározásom, miszerint többet fogok másokra mosolyog¬ni. Ezért is hatottak rám duplán nagy erővel Ferenc pápa ázsiai útjának felvételei, ahol fülig érő szájjal mosolyog. Hozzáképzeltem idős korát, a nyolcórás időeltolódást, a politikai közhangulatot és a rá háruló felelősséget. Mindez elég volt ahhoz, hogy megállapítsam, komoly erőfeszítést tesz, mert fontos¬nak tartja, hogy ne azt adja át, amit érez – valószínű¬leg a fáradtságot –, hanem azt, amit szeretne: vagyis hogy örül testvéreinek, megbecsüli, szereti őket. Nem mindegy mit és hogyan kommunikálunk, ezért is olyan nagy és nemes a sajtó feladata, amiről a párizsi vérengzés apropóján a lapban is olvashatunk.
Igino Giordani mondta, hogy a politika a megsok¬szorozott szeretet, mert általa sokakkal tehetünk jót egyszerre. Ugyanezt a pozitív szemlétet alkalmazhat¬juk a sajtóra és az immár mindannyiunk hétköznapjait átjáró információáradatra is: híreket kommentálni, eseményeket elemezni, mások véleményére reagálni is csak ebben az összefüggésben érdemes. Úgy, hogy tudatában vagyunk, minden gesztusunk, szavunk, akár egy sorunk is hidakat építhet és falakat dönthet. Életet – ahogy sajnos pusztulást is – oszthat.
Élet pedig ott fakad, ahol a másikkal, a más másik¬kal való találkozás zajlik. Aki elkötelezetten próbál így élni, az tudja, mennyi eltévelyedést és felfedezést tartogat ez az út, és mennyire iránymutató a Jó Pápa mondata: „Azt keressük, ami összeköt, nem azt, ami elválaszt”. Könnyű azonban félreértelmezni ezt a mondatot, és úgy értelmezni: „azt keressük, ami egyforma”. Adnane Mokrani, a római Gregoriana Pápai Egyetemen tanító muzulmán teológus, aki évtizedek óta hídverő szunniták és síiták, valamint muzulmánok és katolikusok között, rávilágít erre a tévedésre és egy meglepő módszert ajánl a párbe¬széd elősegítésére. Rómában olvasni a Koránt¹ című könyvében arról a felfedezéséről ír, hogy gyakran azért fullad kudarcba, azért nem mélyül el a másikkal való párbeszédünk, mert akaratlanul is arra össz¬pontosítunk, ami közös bennünk, és ezzel valójában még mindig önmagunkra koncentrálunk, a saját kultúránkra, a saját vallásunkra stb. Amikor azonban ezt az ösztönös késztetést félreteszem, és a másikat mindenestül befogadom, a saját identitásommal való összehasonlítás nélkül, és rácsodálkozom a másik másságára, akkor valóban találkozom vele, és elindul¬hat a párbeszéd izgalmas kalandja.
Aktuális számunk oldalain belepillanthatunk, hogyan működhet ez a párbeszéd férj és feleség, ózdi és buda¬pesti, református és katolikus, gyerek és nagyszülő, román, magyar és szász között. És reméljük, ezzel mosolyt fakasztunk néhányak arcán, ötleteket és erőt adunk a dialógus építéséhez.

¹ Leggere il Corano a Roma, Icone, 2010

Fotó: CN

Új Város – 2015. február