Egymásra vagyunk utalva
Nézőpont Nyugdíjrendszerünk
Smohai Ferenc
A nyugdíj a 20. század elejének találmánya. Az ötvenes évek végére terjedt el általánosan Európában. Alapvetően nagyszerű találmány: az ember idős korára elfogadható anyagi ellátásban részesülhet, nem kell nélkülöznie, másokra rászorulnia.
Vannak-e hátrányai? A jelenleg elterjedt rendszereiben vannak. Súlyosak. Azelőtt mindig is természetes érdeke volt mindenkinek, hogy szülessenek gyermekei, akik – többek között – idős korában gondoskodnak róla. A nyugdíjrendszer azt a téves érzetet kelti, hogy a munkám után megfizettem a nyugdíjjárulékot – akár állami, akár magán –, mást már nem is kell tennem annak érdekében, hogy anyagi biztonságban legyek idős koromra. Nem kell például feltétlen gyermekeket nevelnem, élhetem világomat. Amint tömegessé válik ez a hozzáállás, ami korunkra megtörtént, nem lesznek elegen az utódok, akiknek a munkája biztosítja az idősek nyugdíját, mind az állami, mind a magán nyugdíját. Ha nem fordítjuk vissza ezt a tendenciát, akkor előbb a nyugdíjrendszer omlik össze, majd az egész társadalmunk.
A helyzet érzékeltetésére egy szélsőséges példát hozok: A lakatlan szigetre vetődve aranylelőhelyet találok, ahonnan a barlangomba hordom az aranyat, amíg munkaképes vagyok. Amikor már nem bírom, hiába van a közelemben a sok arany, ha nincs senki, aki azt „szolgáltatásra” váltaná számomra.
Van, aki nem ért egyet ezzel. Azt mondja: így, hogy kevés az utód, mégis magas a munkanélküliség. Ha több lenne, akkor csak a munkanélküliség lenne még magasabb. Én inkább Botos Katalinnal értek egyet, aki szerint a társadalom fennmaradásához szükséges gyermekek ahhoz is kellenek, hogy a gazdaság ne essen vissza, hogy mindenkinek legyen munkája. Ehhez persze jó gazdaságpolitika, sok jó vállalkozás is kell. Az eddigi kiútkeresések – alapvetően a korhatár emelése – nem oldják meg a rendszerszintű ellehetetlenülést. Újra láthatóvá kellene tenni a generációk egymásrautaltságát, amit a nyugdíjrendszer elfedett. Pusztán a fennmaradásunk érdekében.
Fotó: CN
Új Város – 2014. december