Munkahelyem, a Szegedi Tudo­mányegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Ének-ze­ne Tanszéke megköveteli a tu­dományos minősítés megszer­zését. Elkerülhetetlen feladat volt, hogy mielőbb PhD fokozatot szerezzek.

A feleségemmel megélt kölcsönös szeretet, a támogatás a közösségtől, a Doktori Iskola tanáraitól és hallgatói­tól, valamint a munkahelyemtől nagy­mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Amikor például egy nemzetközi konferencián kellett volna részt vennem, doktorandusz tár­saim elvállalták, hogy felolvassák he­lyettem az általam megírt előadást és a konferenciaszervezők is úgy fogadták el, mintha ott lettem volna.

Amikor Budapesten elkezdtem a doktori iskolát, akkor már feleségem súlyos beteg volt, de sok szenvedése mellett is rendkívüli módon támoga­tott abban, hogy elvégezzem.

Nem sokkal később édesapám is kórházba került. Már nem csak felesé­gemet vittem kezelésekre a kórházba, hanem édesapámat is sokszor meglá­togattam, aki néhány hónappal később meghalt. A lelki nehézségek ellenére a feladattudat miatt a kórházban is íro­gattam a disszertációmat, amíg a fele­ségem különböző kezeléseken volt.

A doktori iskolában új emberekkel kerültem személyes kapcsolatba, ta­nárokkal, kollégákkal, tanszékvezető professzorral. A tanulás és a tanulmá­nyi konferenciák magas költségeit a kevés megtakarított pénzünk mellett édesanyámtól, az édesapám öröksé­géből, a fokolártól és a munkahelyről kapott támogatásból minden félév­ben sikerült kifizetni. Számomra be­igazolódott az a szentírási mondat: „Hisz tudja mennyei Atyátok, hogy minderre szükségtek van. Ti keres­sétek elsősorban az Isten országát és annak igazságát, és a többit is mind hozzá kapjátok.”

Témám az ország különböző ének­tanárképző intézeteinek pedagó­giatörténeti kutatása volt, mellyel a különböző, intézetek közti szakmai kapcsolat megerősítését is szolgálhat­tam. Ennek kapcsán a disszertációhoz körülbelül harminc neves oktatóval, vagy egykori hallgatóval készítettem interjút, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot.

A védést megelőzte a műhely­vita, amelyet Szegeden és később Budapesten is megtartottunk. A családias hangulatú szegedi mű­helyvitára sokan eljöttek, a közös­ségből is. Meglepetés volt számomra, hogy a budapesti doktori védésre a munkahelyem dékánja személyesen is eljött, és kényelmes szolgálati au­tót is biztosított számomra. A mun­kahelyi kollégáim eljöttek drukkolni. A védést úgy éltem meg, mint egy nagy családi ünnepet, amelyben a kölcsö­nös szeretet magasabb rangot kapott, mint a szakmai kritikák. Nagy öröm volt látni gyermekeimet, akik büszkék voltak az édesapjukra, és éreztem fele­ségem jelenlétét is, aki már nem lehe­tett fizikailag jelen, és akinek a beteg­ségében is rengeteget köszönhettem, hogy eljutottam idáig.

Dr. Varjasi József Gyula

Fotó: bachelordegreeplus.com

Új Város – 2014. július-augusztus

Tapasztalat – Felejthetetlen pillanatok

Közösségben doktorálni