Folytassa, Genfest!
Az elmúlt hónapok azért is vésődtek örökre emlékezetünkbe, mert a Genfestre való készület közben erősödtek a kapcsolatok a szomszédos és a közelünkben lévő országok fiataljaival, akikkel együtt dolgoztunk a rendezvényért.
Nagyon érdekelt, hogy a "külföldi kollégák" hogyan látták a találkozót és legfőképpen a folytatás lehetőségét. Mit érlelt meg bennük a háromnapos budapesti találkozó? Luca az olaszországi Piemonte tartományból érkezett és az ETAP (Egyetemes Testvériség és Aranyszabály Placc) avatóját készítettük elő vele:
„A fényesebb jövő lehetősége a kezünkben van. És ezt nem csupán a Genfest robbanásszerű lendülete miatt mondom. Az előkészületek hónapjai adtak nekem egy mély bizonyosságot arról, hogy aki Jézusnak azért a mondatáért él, hogy „Legyenek mindnyájan egyek”, az mindenképpen jó úton jár. Mindenekelőtt az éppen körülöttem lévőknek szeretném ezt adni: mindennapi életemben, munkámban, kapcsolataimban. A világnak most szüksége van ránk. Vigyük ezt az ügyet előre valamennyi kezdeményezésünk által, építsük a hidakat a generációk között, váljunk híddá nemcsak a Fokoláre Mozgalom és az egyház, hanem az egész emberiség számára. Köszönet az imákért, mindenki hozzájárulásáért, hogy a Genfesten ilyen rendkívüli történéseknek lehettünk tanúi. Maradjunk meg ebben a kölcsönösségben! – Luca”
A Grazban élő Verenával sokat leveleztünk a szombat esti program lehetőségeiről. Ő így látta a Genfestet:
„A program alatt újra és újra két kérdés járt az agyamban: mi többet tehetnék? Mit csinálhatnék jobban? – Hallottam a színpadon elhangzott történeteket, tanúságtételeket. Fiatalok, akik a háború közepette élnek, szegénység és betegségek veszik őket körül – mégis az életüket adják egymásért, például elhagyják az otthonukat, hogy egy nyomornegyedben segíthessenek. Én ehhez képest luxusban élek. Van lakásom, autóm, munkám, családom és barátaim, szabadság és béke van az országomban. Elgondolkodtam ezen és megértettem valamit. És azt hiszem ez az, amit a leglényegesebb hatásként vittem haza a Genfestről. Rájöttem, hogy nem kell nagy akciókat szerveznünk, nem kell lemondanom a lakásomról, ugyanakkor az összes kis dolgot a mindennapi életemben úgy kell szem előtt tartanom, mint „lehetséges épülő hidat”. Például, hogyan nézek vagy mosolygok az emberekre, hogyan dolgozom együtt a kollégáimmal. Mindezt anélkül, hogy bennem lenne a ragaszkodás ahhoz, hogy ők változzanak ennek hatására. A lényeges nem a mit, hanem a hogyan. – Verena”
Angéla a szerbiai magyar fiatalok közé tartozik, fontos változások indultak el náluk:
„Régebben nem értettem, miért nem tudjátok elmagyarázni milyen is egy találkozó, egy Genfest… Most már értem, mert lehetetlen elmondani.” – Többen ilyen visszajelzést adtak nekünk a Genfest utáni találkozókon. Megható volt hallani, mennyire mélyen vésődött a lelkekbe a „Let’s bridge!” mottó és maga a légkör, amelyben három napig éltünk Budapesten. Örömmel hallottuk, hogy Szabadkán a horvát és a magyar közösségekhez tartozó fiatalok már nem két különböző csoportot alkotnak. A Genfesten felébredt bennük a vágy, hogy jobban megismerjék egymást és mostantól együtt találkozzanak. Az újvidéki fiatalok is léptek: az ortodox és a katolikus fiatalok között megszületett az igény, hogy közelebb kerüljenek a másik egyházához és megismerjék egymás liturgiáját. A hidak épülnek! Mélyen megérintettek minket azok a benyomások is, amelyeket olyan fiatalok írtak, akik életükben először voltak közöttünk. Többen azt írták, hogy most első ízben tapasztalták meg, hogy mások szeretik őket, sőt teljesen ismeretlenektől is jött ez a szeretet. Másokban újra megszületett a remény, hogy az életük nem feltétlenül negatív, mert vannak/vagyunk, akik arra törekszünk, hogy a körülöttünk lévő világ változzon. – Angéla”
Egy bécsi lánynak, Lisának volt talán a leglátványosabb szerepe. Ő énekelte a Genfest egyik dalát, mely a CD-n a legelső helyre került:
„Két héttel a kezdés előtt már megérkeztem a helyszínre gyakorolni a "Let’s bridge" című dalt. Hamarosan rájöttem, hogy elég sokan vagyunk… zenészek, énekesek, így az én részem elég kicsi. Akadt egy csomó szabadidőm! Egy ideig mérges voltam emiatt, mert tudtam volna mást csinálni, mint üldögélni, hallgatni és várni, hogy megint én következzek. Aztán rájöttem, hogy a mottónk és a dalom címe – "Let’s bridge" egy óriási dolog, de csak úgy valósítható meg, ha megteszem a magam kis lépését. Végre kinyitottam a szemem, és keresni kezdtem, mi lehet az én hozzájárulásom a „hidakhoz”. Úgy építettem a kapcsolataimat a többiekkel, hogy teljesen adni tudjam önmagam (időm, ötleteim, türelmem…). Úgy érzem ez nagyon fontos volt, mert ezek a lépések (még ha észrevétlenül is) értelmessé tették számomra az egészet és megtalálhattam a közös építkezés lényegét. – Lisa”
Marekkel már rutinosan dolgozunk együtt. A Kassán élő szlovák fiatal sok ötletet adott a Genfest hírüladásához és a médiák használatához. Így írt a Genfestről:
„Azt érzem, hogy a Genfest rámutatott Isten lényegére és ez a Szeretet. Minden résztvevő érezhette az Ő jelenlétét a program során. A hazaúton beszélgettünk a fiatalokkal. Az összes benyomás azt a hitünket erősítette és bizonyította, hogy egy család lehetünk, ha azt keressük, ami összeköt minket. Most folytatnunk kell az utat egy egységesebb világ felé. Mégis, én nem tudnám most megmondani, hogyan csináljuk. Nem hiszem, hogy nekünk, a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalomnak kéne valamit lépnünk a többiek felé. Nem feléjük, nem nekik, hanem velük. Hogy minden fiatal érezhesse, igazából ő a főszereplő. Ettől működött a Genfest is. – Marek”