Először talán arról lenne jó beszélnünk, hogy mi is az. Ugyanis rövid időn belül 12.000 fiatal jön Budapestre, hogy az egyesült világot építse. Reális cél ez?

Kozmosz, jövő, utópia… ezekkel a kulcsfogalmakkal találkozhat az ember, ha „egyesült világ” témakörben elkezd cikkeket olvasni az interneten. Amúgy nem sokan használják magát a kifejezést, ami valahol érthető. Egyesülni, egységesülni nemcsak hogy nem divatos, de napjainkban kifejezetten pejoratív értelemmel bír. Inkább az uniformizálást értik alatta, valamit, melyben simulékony módon veszítesz jellegzetességeidből, hogy aztán az egész veszélytelenül feloldódjon a globalizmus függőkertjében. Nem sok jóval kecsegtet bennünket maga a Szentírás sem. Gondoljunk csak a Jelenések Könyvében vázolt világvégére, vagy Lukácsra: „Az Emberfia, majd ha eljön, talál-e hitet a Földön?” (Lk 18,8) – mennyi esélye van így az egyesült világnak? Olyasmiért küzdünk, ami egyáltalán nem reális? Vagy csak a fogalomhasználatunkkal van baj?

Sokszor gondolok boldog II. János Pál pápa józan derűlátására a témával kapcsolatban. Emlékezzünk csak szavaira, melyeket az 1990-es Genfesten intézett az őt hallgató fiatalokhoz: „A ma emberének várakozása az egyesült világ perspektívájára irányul, egy olyan civilizációra, mely a szeretet igazi civilizációjának bizonyul. Természetes, hogy egy ilyen ideál nem lehet a puszta véletlen gyümölcse.” Továbbá ő volt az is, aki Az egyház Európában kezdetű apostoli buzdításában gyakorlatilag sorra veszi a pusztulás felé vezető jeleket, és az apokalipszis képét, valamint a széthúzó erőket a hívő emberek felé intézett buzdításokként értelmezi. Beszél az egységgel szemben álló individualizmusról, beszél azokról a kihívásokról, melyekkel nap mint nap szembesülünk. Gondolatai valóban bátorításként hatnak, Istenben megalapozott hittel és reménységgel közelít az összetett témához. Itt azon gondolkodhat el az ember, hogy az egyesült világ megoldását messze nem csak teológiai síkon kell keresnünk. Ez nem csupán a mi ügyünk vagy a mi szóhasználatunk.

A közgazdász végzettségű francia Jacques Attali tavaly napvilágot látott vaskos kötetében hasonló kérdéseket tárgyal. Ki kormányozza holnap a világot? – teszi fel a kérdést a cím. „…a gazdasági, pénzügyi, környezeti, társadalmi és politikai válság, az illegális és büntetendő cselekmények elterjedése azt mutatja, hogy sürgősen szükség lenne egy világszintű kormányzásra, amely nem azonos a világvallások, a régiók, a nemzetek vagy a piacok szervezeteivel. A botrányok, az egyéb igazságtalanságok, a katasztrófák meg fogják értetni az emberiséggel, hogy a piacok nem tudnak megfelelően működni a jogállamiság nélkül, és hogy a jogállamiság nem működhet jól, ha csupán nemzeti szintre korlátozódik. (…) Sürgősen el kell gondolkodnunk ezen, mielőtt túl késő lenne, mielőtt további katasztrófák és válságok kényszerítenének bennünket a megfelelő lépésekre.”

Figyelemre méltó Attali alaptézise, melyet könyve bevezetőjében vázol fel. Nem megy szembe a nemzeti kötődésekkel, érdekekkel, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy egyetlen nemzeti kormány, egyetlen nép sem képes egymaga kontrollálni és megoldani azokat a világméretű problémákat, melyek mindannyiunkat sújtanak. Csak a legégetőbbeket említve: „A tőke mozgása, a vállalatok célkitűzései és stratégiái egyre jobban elszakadnak bármiféle nemzeti kötődéstől; Az adóbevételek mindenütt csökkennek, nő a bizalmatlanság a kormányokkal szemben, amelyek nem tudják ezt a helyzetet kezelni. Mi lesz ennek a következménye? Globalizált piacgazdaság, ahol az állam kikerülésével csak piaci törvények uralkodnak. (…) Ennek belátható következményei: tömeges munkanélküliség, érdekcsoporto k hatalmának növekedése, tömeges eladósodás.” – De mi a megoldás?

A nehézségek sorolásából már valószínűleg elegünk van, fontos észrevennünk, hogy egyre többen lépnek a tettek mezejére! Pontosan erről szól például az Egyesült Világ Hete nagy sikerrel futó világméretű rendezvénysorozat, melynek pont az a lényege, hogy egy összetartóbb, integráltabb világ fontosságára hívják fel a figyelmet a tizen- és huszonéves fiatalok különböző akciókon, kezdeményezéseken keresztül. Vagy ahogy az egyik televíziós szerkesztő fogalmaz: „Szomszédos országok összefogva a testvériség és a népek közötti egység céljából közös programokat tartanak.” Szeretjük a mozaik hasonlatát használni erre az ügyre, mely valóban szemléletes. Helyi, lokális szinten mindenki hozzáadja részét, melyből egy nagyobb, egységesebb egész jön ki – ez az egyesült világ. Ezt a mozaikot már most is rendezgetjük, hiszen a Genfest jelenleg is tart. Budapesten tapasztalatcserére, együttgondolkodásra, erőgyűjtésre jövünk össze közel száz országból, mely igen jelentős epizódnak ígérkezik közös utunkon.

Nem álmokat kergetünk tehát, ha azt mondjuk, hogy az egyesült világért élünk. Szeretnénk hozzájárulni, hogy megvalósuljon Jézus végrendelete a társadalomban: „Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Ennek az egységnek a megvalósítása azokban a kisebb közösségekben kezdődik, amelyek mindennapjainkban körülvesznek bennünket. De nem akarunk itt megállni: szeretnénk, ha a fiatalok között egyre inkább elterjedne ez az újdonság, mely megoldást hozhat korunk problémáira. Hiszen a Genfest tétje pontosan az, hogy felmutassuk a világnak azt az egységet, mely közöttünk már valóságosan létezik. Se több, se kevesebb.

Gőbel Ágoston

Új Város – 2012. július-augusztus

Aktuális

Genfest 2012 – LESZ EGYESÜLT VILÁG?