Miután körbenéztünk
Van olyan hely, ahol valóban tudnak egymáson segíteni az utcabeliek, komoly helyzetekben is, és ez nem csak pénzkérdés… Dr. Király Ibolyával beszélgettünk a jánoshalmi utca-szociális hálózatról.
Hogyan jött létre az utca-szociális hálózat?
Néhányan, mi családok próbáltuk együtt az élet értelmét keresni, azt láttuk, hogy sokan vannak szükséget szenvedők a környezetünkben. Többször összejöttünk, összeadtuk dolgainkat, és elvittük a rászoruló családoknak. Ebből a gondolatból született, hogy talán többen is vannak, mint akik éppen a látóterünkbe kerülhetnek. Az is felmerült, hogy mindenki a saját utcájában megnézi, ki az, aki rászorul. Összehívtuk az érdeklődőket, meghirdettük a templomban, szóltunk ismerőseinknek és találkoztunk ezzel a céllal, hogy fölmérjük, egyáltalán milyen irányba haladjunk. Jönnek is az emberek ezekre az alkalmakra változó intenzitással. Havonta egyszer találkozunk, amikor elmondjuk, hogy ki, kivel került kapcsolatba, illetve hogy ha valamilyen igény felmerül, nagyon sokszor tapasztaltuk, hogy ott helyben megoldódik.
A hajléktalanszállón lakott egy család, illetve a férj három gyerekkel. Amikor megjött az asszony is, már nem maradhattak ott ezen a szálláson, hirtelen kellett egy lakás. Ezen az utca-szociális gyűlésen beszéltünk róla, eltelt két nap, két ember jelentkezett, hogy neki van olyan lakása, ami üresen áll, ha gondolják, oda mehetnek. Egy hét alatt oda is költözött ez a család. A közösség pillanatok alatt összeadta a szükséges bútorokat, ágyneműt, edényt, mindent, ami az induláshoz kellett. Közel két évig laktak ebben a lakásban eleinte ingyen, viszont utána, ahogy kicsit talpra álltak, tudtak fizetni az albérletért.
Így történik meg az, hogy valakinek centrifugára van szüksége, és kiderül, hogy pont egy asszonynak van, fölajánlja, és már a következő héten lebonyolódik a helycsere.
Mennyi az összlétszáma azoknak, akik eljönnek a találkozóra és ott aktívak?
Harminc aktív tag jön körülbelül, de nehéz megbecsülni, igyekszünk összegyűjteni az információkat. Fölvettük a kapcsolatot a Családsegítő szolgálattal, meg a Gyermekjóléti szervezettel, mert azt láttuk, hogy együttműködve még többre juthatunk. Többször voltak közös akcióink. Például, egy család új helyre költözött, valamilyen oknál fogva odament egy csapat rosszindulatú ember, és kiverték az ablakokat egy téli hónapban. Az asszony rákos beteg volt, kisgyerekeket nevelt, nem volt munkája, tehát nem volt pénze arra, hogy helyrehozza a kárt. Elment a Családsegítőbe, de ott sem volt pénz arra, hogy megcsináltassák az ablakokat. Eljött az utca-szociális gyűlésre, ott elmondta ezt a dolgot, kiderült, hogy valakinek vannak ablakai, amit éppen kivettek, és azt föl tudja ajánlani. A másiknak volt üveges ismerőse, aki mondta, hogy méretre vágja, a harmadik pedig a fuvart szervezte meg. Egy héten belül sikerült legalább a legszükségesebb helyekre ablakot tenni.
Gyakorlatilag az állampolgárok egy spontán kezdeményezéséről van szó, ami a kapcsolati hálón él?
Kezdetben volt egy tervünk, hogy minden utcát lefedünk, és kapcsolatot tartunk mindenkivel, de láttuk, hogy ez nem működik. Nincs meg hozzá a kapacitásunk. Viszont így, hogy elkezdtünk csinálni valamit, a legtöbb ember megtalál minket. Számtalanszor jönnek, hogy nem tudják a villanyszámlát kifizetni, kikapcsolják a villanyt. Akkor mi is elkezdünk gondolkozni, mert van az egyesületünk kasszájában pénz, amiből tudunk kivenni, vagy a Jánoshalmán működő Máltai Szeretetszolgálattal vesszük fel a kapcsolatot. Van egy család, aki Németországból szokott segítséget kapni. Nem egyszer volt olyan helyzet, hogy továbbadva az információt, megoldódtak a helyzetek. Tehát a kapcsolatokat próbáljuk kiépíteni. Megtalálni azokat az embereket, akik tudnak segíteni azoknak, akik segítségre szorulnak.
Volt olyan, két egymást követő évben is, hogy a különböző forgalmasabb helyekre, üzletekbe helyeztünk ki dobozokat. Azt mondtuk, hogy aki amennyit tud, tegyen be a vásárlásnál, mondjuk 5, 10, 20, 100 forintot azért, hogy a beteg gyerekeknek, akik nem tudják a gyógyszereiket megvenni télen, ki tudjuk belőle fizetni. Ez is nagyon jól működött. Van az egyesületünknek olyan tagja, aki gyermekorvosi rendelőben dolgozik. Tehát ő ott konkrétan találkozik ezekkel az esetekkel. A doktornő felírta ezeket a gyógyszereket a gyereknek, de a szülők nem tudták kiváltani, így visszajött egy hét múlva, hogy a gyerek még mindig ugyanolyan beteg, vagy még betegebb, tehát lépni kellett. Ez a pénz eljutott a gyerekek orvosságára.
Azért mégiscsak létezik egy működő szervezet, az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület.
Ez a háttérben van, ahova pénzért tudunk nyúlni. Ez volt az alapvető ötlet: azért hoztuk létre az egyesületet, hogy meg tudjunk jelenni hivatalosan. Az adományokat az emberek „csak úgy” nem biztos, hogy odaadják. De ha van egy számlaszám, akkor odaadja vagy befizeti, és akkor ebből tudunk valamennyire gazdálkodni.
Volt egy olyan eset is az egyik utca-szociális gyűlésen, hogy egy családban, amely szintén hátrányos helyzetben van, mind a három kicsi gyermeknek szemüveg kellett. Nem tudták kifizetni, ezért írtak egy kérvényt a katolikus iskolának, hogy szeretnének támogatást kérni. Az iskola az egyesülethez fordult egy kérvénnyel. Mivel az iskolában tisztázatlanok a körülmények, ezért nem tudnak segíteni, segítenénk-e mi? – kérdezték. Azt mondtuk, hogy igen, nézzük meg, mit tudunk tenni. Ott rögtön körbeadtunk egy borítékot, hatezer forint összejött, egy pillanat alatt, és azt mondtuk, akkor az egyesület kasszájából még valamennyit hozzá tudunk tenni. És meghirdetjük azt, hogy akinek felesleges szemüvegkerete van, hozza be! Mert a keret nagyon drága, sok esetben drágább, mint a lencse maga. Egy optikus ismerősünk elvállalta, hogy behelyezi a lencséket a keretbe. Ez a jövőben is mások segítségére lehet, hiszen szemüveg mindig kell.
Folytatjuk, az élet mindig új helyzetekkel áll elő.
Tóth Judit
Fotók: Erhardt Gyula
Új Város – 2012 május
életmód
mindennapjaink
MIUTÁN KÖRBENÉZTÜNK