Meghívó az Együtt Európáért napra
A keresztény egyházi mozgalmak és közösségek tagjai elkötelezettek a család, az iskola, a gazdasági élet, az egészségügy, a nevelés világa, a politika, a környezetvédelem, a sport területén. Idén civil szervezetekkel együttműködve közös programot kezdeményeznek Európa 130 városában.
Budapest, 2012. május 12.
Szent László Gimnázium,
X. kerület, Körösi Csoma Sándor út 28-34.
Ezen a napon két nemzetközi program, a Run4Unity és az „Együtt Európáért” nap – kerül megrendezésre.
Együtt Európáért célja, hogy „lelket adjon” Európának, hogy a földrész megvalósítsa egyetemes hivatását, a népek közötti békét és egységet.
Az összejövetel áttekintést ad arról, hogy mi lehet a mozgalmak hozzájárulása ma Európában, hogy válaszolni tudjunk korunk kihívásaira. Főként konkrét tevékenységeiket szeretnék bemutatni:
– a különböző kultúrák közötti együttműködés egymás kölcsönös tiszteletben tartásával,
– az együttműködés az állami vezetés és a civil szervezetek között például a szegénység felszámolása érdekében,
– az európai civil társadalom, különösen a fiatalok bevonása a kiengesztelődés és a béke szellemében való gondolkodásba,
– a természet, a környezet és a biodiverzitás megőrzése.
Az „Együtt Európáért” központi rendezvényét Brüsszelben tartják a Squore Meeting Centre-ben, melyet 17–18 óráig interneten közvetítenek.
Bővebben: www.fokolare.hu, www.together4europe.org
Programba való bekapcsolódás időpontjai:
9.00-11.00 Közös aktivitások keresztény mozgalmakkal és civil szervezetekkel: szemétszedés, szolidaritás: szegények, idősek felkeresése.
11.30 megnyitó, sportjátékok. Közben:
A tizenévesek Európa-képe: „Testvériség és szolidaritás Európája” – Országos rajzpályázat 14-18 éves fiatalok számára. Kiállítás és díjátadó ünnepség.
„A kultúrák gazdagsága” – X. ker-i kisebbségek kulturális bemutatója (tánc, ének, stb.)
15.00-16.00 Run4Unity stafétafutás
17.00-18.00 Közvetítés Brüsszelből az „Együtt Európáért” rendezvényről
Együttműködő mozgalmak és közösségek
Antióchia Közösség, Chemin Neuf Közösség, Comunione e Liberazione, Emmánuel közösség, Fokoláre Mozgalom, Házas Hétvége, Hit és Fény, Regina Pacis Közösség, Regnum Christi, Regnum Marianum közösség, Sant’Egidio Közösség.