Utazásának befejező szakaszában Maria Voce február elején érkezett Thaiföldre.

Észak-Thaiföld legjelen­tősebb buddhista kép­zési központjába, a Mahacsulalongkorn Rajavidialaja egyetem termeibe is csak mezítláb lehet belépni, akár a templomokba vagy a szent termekbe. Diákok és tanárok gyűltek össze az olasz ven­dégek fogadására, épp a legkedve­zőbb időszakban, a száraz évszak­ban, amikor a levegő hőmérséklete 28-30 fok, és a páratartalom ala­csony.

      Csáng Máj 180 ezer lakosú vá­ros, a lelki élet egyik legnagyobb központja. Háromszáz temploma elárulja az emberek mély vonzó­dását a szent dolgokhoz. Bizalom­mal keresik fel a kolostorokat, és hallgatnak is a szerzetesekre, mert igazságkeresésüket belső fegyelem és aszkézis kíséri – ez egyszerre vonzó és intő is nekünk, nyu­gatiaknak.

Ázsán Tong – a théraváda budd­hizmus nagymes­tere az egyik leg­nagyobb vallási tekintély az ország­ban – 1996-ban ta­lálkozott Chiarával; barátságuk a ké­sőbbiekben négy buddhista-keresz­tény szimpózium megrendezéséhez vezetett. A legutóbbi idén zajlott a nagymester kolosto­rában.

1997-ben az egyetem apátja hívta meg a Fokoláre alapítóját, hogy beszéljen a hallgatóknak. Világi keresztény asszonyról lévén szó, ez óriási megtiszteltetés. Idén Maria Voce ugyanebben a kivált­ságban részesült, ami bizonyítja, mennyire nyitottak éppen a leg­befolyásosabb buddhista vezetők Chiara karizmájára, és egyben utal a két jelentősen eltérő vallás közötti mély lelki összhangra. Jó talaja ez egymás megismerésének, a termékeny párbeszédnek éppen abban az országban, ahová már betette lábát a konzumizmus és a globalizáció.

Maria Voce a Katolikus Egyház­ról beszélt, céljairól, Jézusról. II. János Pál pápa szavaival élve „tisz­teletteljes hírüladásnak” nevezhet­jük ezt. Szólt a Szentlélek legutób­bi ajándékairól, az új karizmákról, bemutatta Chiara és a Fokoláre Mozgalom történetét: hogyan fe­dezték fel, hogy Isten Szeretet, és hogyan értették meg az Ő egység­tervét az emberiségről, amelyet az evangélium ír le.

A narancssárga ruhás szerze­tesek nagy figyelemmel hallgat­ták, ahogy a keresztény szeretet jellemzőiről, a kapcsolat mérté­kéről beszélt: „Ahhoz, hogy be tudjuk fogadni a másikat, a le­hető legnagyobb belső teret kell biztosítanunk neki, mindent ki­oltva önmagunkban” – mondta Maria Voce. Aztán pontosította: „Ez a feltétele annak, hogy min­denkiben fel tudjuk fedezni az igazság magvait. Párbeszédben állni azt jelenti, hogy az igaz­ságban szeretjük egymást, és ez az út nem mindig könnyű.” A diákok nemcsak szerzete­sek, de egyben mai fiatalok is. Mozgolódtak, mobiloztak, de amikor elkezdődött a be­szélgetés, látni lehetett, hogy igazán figyelnek. „Most már másképp látom a kereszténye­ket – mondta egyikük –, fölfe­deztem, hogy milyen nyitottak vagytok. Szerettek bennünket, és kölcsönösen szerethetjük egymást. Ezt tanítják a nagy vallások. És ez bátorít fel, hogy a muszlimokkal is jobb kap­csolatba kerüljünk, és igazi testvérekké váljunk.”

Maria Voce végül így búcsú­zott: „Hálás vagyok, hogy itt lehettem, mert így mindannyi­unk szíve jobban kinyílik. A val­lásközi párbeszéd a kölcsönös megnyílás útja.”

A kolostor apátja a vipaszana meditáció mestere. A főleg világi keresztényekkel és más buddhis­ta áramlatokkal – a leginkább Kínában, Japánban, Vietnám­ban és Koreában uralkodó mahájána buddhizmussal – folytatott párbeszéd elkötelezett embere. Ő látta vendégül a IV. buddhista-keresztény szimpózi­um kétszáz résztvevőjét, amelyet a csang maji buddhista egyetem, a Fokoláre Mozgalom és a japán Risso Koszej-kaj mozgalom szer­vezett A vallások és a globalizált világ kihívásai címmel.

AZ ÉLET DIALÓGUSA

Maria Voce, a Fokoláre elnöke, aki azért ment Ázsiába, hogy találkozzon a mozgalom ottani közösségeivel, a Città Nuova kérdéseire válaszolva elmondta, hogy Chiara Lubich koráb­bi utazásainak bőséges gyümölcseit találta a meglátogatott országokban. Vocét Japánban a Risso Koszej-kaj képviselői, Thaiföldön pedig buddhis­ta szerzetesek fogadták. Mindenkiben készséget és vágyat talált az együtt­működés folytatására.

– Mivel magyarázza ezt a készséget?

Chiarával már találkoztak, ezért az ismer­kedésünk a kölcsönös kezdeti bizalom légkörében zajlott. Ez a bizalom most már teljes: maradéktalanul tiszteletben tartjuk egymás identitását, és mindjob­ban vágyunk az együttműködésre, hogy közösen tegyünk tanúságot.

– Minden egyszerűnek tűnik, ám mégis megmaradnak a problémák a katolikusok és más vallások követői között, sőt, néha súlyosbodnak is. Hol a baj?

– Részünkről nagyobb szeretetre, való­ban érdek nélküli szeretetre van szükség irányukban. Sokszor a párbeszéd mögött van egy hátsó szándék, talán csak egész finoman, mégis érezhetően. Ilyenkor a másik fél vagy szóvá teszi ezt, vagy bezárkózik. Szem előtt kell tartanunk azonban, hogy Chiara a vallási vezetők kérésére kezdett párbeszédet. És akikkel együttműködünk, mind azt mondják, hogy kereszténységünk olyan fajta vallásos­ság, amely nem ellenkezik az övékkel, hanem segíti a találkozást.

– A párbeszéd lenne tehát az elsődleges út Ázsia felé?

– A párbeszéd a mozgalom követőinek az életstílusa – nem csak Ázsiában –, akik az egységet tűzték ki céljukul. Elérésé­hez pedig a dialógus, a párbeszéd stílusa a legcélravezetőbb. Egyébként is, nem a különböző vallásokkal vagy a különböző vallások között folytatunk párbeszédet, hanem az egyes emberekkel, bármilyen hitet is követnek. Az élet dialógusa ez, amely nem állítja szembe az embere­ket, hanem összehozza: képessé teszi a különböző vallások követőit arra, hogy megnyíljanak egymás előtt, hogy közös pontokat találjanak, és együtt éljék meg azokat.

Szerkesztette: Reskovits Ágnes

Fotók: CN (6)

Új Város – 2010 szeptember-október

az egység lelkisége – ázsiai körutazás 3.

A BUDDHIZMUS FELLEGVÁRÁBAN