Beszélgettem néhány fiatal­lal. Megyesi Dóri (17) hat évig kajakozott versenyszinten, Antalóczy Zsóci (17) harmadik éve röplabdázik a gimnáziumi csapat­ban, Mórász Andris (17) idén kezdett kajakozni, Böjthe Peti (18) második éve tollaslabdázik, Fábri Peti (17) öt évig focizott korosztályának élvo­nalában. Szóba került a sport, ezen keresztül pedig az életük.         

 Ha sport, akkor…

F. Peti: „Szerintem a sportban az a legjobb, hogy mindenki­nek egyaránt óriási örömöt tud szerezni, különösebb indok nél­kül, a maga egyszerűségével. Azt hiszem, hogy a fociban és a csa­patsportokban is a legvonzóbb a közösség, hogy másokkal együtt játszhatsz, örülhetsz.”

B. Peti: „Nekem fontos, hogy adrenalint ad, felpörget, még job­ban is tanulok tőle. Élvezem az egészséges, kapacitáló verseny­szellemet, ez néha abban nyilvá­nul meg, hogy utolérjek nálam rutinosabbakat.”

Andris: „Egyéni sportnál el tu­dok magamban mélyülni, az eve­zésnél például a szép környezet sem elhanyagolható szempont.”

Zsóci: „Jó hangulat, játék. A ke­ményebb edzések pedig feszültség levezetők és lehiggasztanak.”

 

Gondolom, valamilyen módon alakít is benneteket…

Zsóci: „Egészséges önértékelés­sel tudok a tükörbe vagy mások szemébe nézni, ahelyett, hogy szétfolynék. Ez kihat a közérze­temre, a többiekkel való kapcso­latomra. Ha önmagammal rend­ben vagyok, több kapacitással tudok mások felé fordulni, mert már nem a saját sebeimet nyalo­gatom.”

Dóri: „Más lett a kiállásom az emberek előtt, a sport önbizal­mat ad. Ha nem is kerül szóba, mit csinálok, tudom, hogy va­lamit leteszek az asztalra, nap mint nap. A sport megtanít célo­kért küzdeni. Szép lassan megis­merem a korlátaimat, megtanu­lom elfogadni – másként nem tudnék dolgozni rajtuk –, és felülmúlni azokat. Felkészülni egy versenyre, nagyon komoly befektetést igényel időben, ener­giában. Ha fejben nem vagyok jelen, nem tudok összpontosí­tani, nem tudom kihozni ma­gamból a legjobbat. Előrébb kell tekinteni annál, hogy most épp mit csinálok, hiszen ez készület – mondjuk egy erősítés – aminek szerepe lesz hónapokkal később a versenyen.”

F. Peti: „Azt hiszem, külön­leges tapasztalatokat szereztem és sok mindent megtanultam a sportnak köszönhetően, ebben kiemelném az edzőim szerepét, mindegyiktől külön-külön kap­tam valamit, amit a hétköznap­okban is tudok kamatoztatni. Csak hogy néhányat említsek: ki­tartás, lemondás, játék, öröm, ne­hézség, küzdés, nevetés, ezekkel a mindennapokban is találkozunk. Igaz a mondás, hogy olyan vagy az életben, amilyen a játékban.”

Milyen szerep jut a kapcsolatok­nak a sportban?

Zsóci: „Például a röplabdában, minden a játékosok közti kap­csolaton múlik. Figyelni kell egy­másra, fontos észrevenni, milyen formában van a másik és attól függően helyzetbe hozni, vagy ki­egészíteni őt. Meg lehet valósítani olyat, ami lehetetlennek tűnik – engem ez hajt!”

Dóri: „Egyéni versenysport ese­tében az edzővel kell létrehozni olyan kapcsolatot, melyben hol alázatból, hol törődésből születik az eredmény. Hosszútávon akkor lehet együttműködni, ha köl­csönösen becsüljük egymást. A páros evezés az összhangra épül, nagyon jól kell ismerni egymást ahhoz, hogy jól tudjunk együtt­működni.”

Andris: „Kitartásra tanított, életem egyéb területein is. Példá­ul van némi hasonlóság a között, hogy végigcsinálok egy kemény edzést anélkül, hogy feladnám, vagy megtanulok egy nehéz ver­set.”

B. Peti: „Korábban nem tud­tam, hogy nyugodt természetem ellenére a verseny hevében én is dühbe tudok gurulni. Megtanul­tam, hogyan tudom dühömet levezetni, hogyan lehet ezt egész­ségesen, normálisan kiadni ma­gamból.”

Zsóci: „Nekem meglepetést tar­togatott a sport. Megtudtam, hogy nem vagyok összeszedett, hanem inkább kiszámíthatatlan a termé­szetem, ezért nem vagyok csapat­játékos típus… Ez új volt. Anélkül, hogy felhagynék a játékkal, segít fejleszteni magamat, hogy sokkal inkább csapatban gondolkodjak. Utóbbi időben azt vettem észre, segít többfelé figyelnem, jobban forog az agyam, vajon ho­gyan kellene megol­danom helyzeteket és kreatívabb va­gyok, mint régeb­ben.”

A nyilvánvaló előnyök mellett mi okoz nehézséget?

Zsóci: „Néha nehéz leküzdeni a saját kényelmemet, vagy nehéz elfogadni, hogy beleadok min­dent és úgy sem sikerül, ahogy szeretném. Ennek legtöbbször lelki, hangulati okai vannak. A válaszom a kérdésre, egyértelmű­en az idő hiánya. Későn érek haza, fáradtan, és sokszor a barátaim programjaiból, szórakozásaiból is kimaradok.”

Dóri: „Versenyszerű sportnál, az edzőtáborok miatt olykor csak két hét marad igazán szabadon a nyárból, és nem egyszer csá­bítóbbnak tűnik fennmaradni éjszaka, mint Hamupipőkeként korán, fegyelmezetten nyugovóra térni.”

Andris: „Ennek előnyei is van­nak! Meg kell tanulni beosztani az időt, amit én irányítok és nem az ujjaim közül folyik ki – mond­juk a gép előtt ülve. Amióta spor­tolok, a tanulásban, illetve az arra szánt időben fegyelmezettebb vagyok, és jobbak az eredménye­im is, pedig előtte szabad volt az egész délutánom!”

F. Peti: „Sokszor azt diktálják, hogy akkor vagy valaki, ha a mási­kat legyőzöd, ha a másiknál jobb vagy. És hogy mindent meg kell és lehet tenni ennek a sikernek az érdekében. Mint ahogyan az élet­ben is a kapcsolatokon keresztül szerezzük a legtöbb sebet, úgy a csapatsportokban is pont az lehet a legveszélyesebb, ami a legszebb, hogy másokkal együtt játszol. Mert ha nem vagy elég ügyes, ak­kor csupán hátrányt, terhet jelen­tesz, s kirekesztődsz.”

A sporttársak hatnak rátok és ti is rájuk…

Dóri: „Katolikus családban és iskolában nőttem föl. Az edző­társaim olyan társaságot alkot­nak, ami különbözik az én eddigi környezetemről. Ők nem hívők. Tudják rólam, hogy én keresz­tény vagyok, kérdezgetnek róla, és néha mesélek is arról, ami érdekli őket. Ami bennem új azóta, hogy őket közelebbről megismertem, nincs csőlátásom, miszerint van­nak a keresztények meg a nem ke­resztények; ők is a társaim, mint egy második család.”

Andris: „Felelős vagyok értük, építhetem a csapatot a jelenlétem­mel, azzal, hogy mindenkire oda­figyelek, és igyekszem a többieket pozitív irányba befolyásolni. Nekem nagyon fontos az a hat kis támpont, ami az aranyszabály dobókockán szerepel. Ennek az a lényege, hogy úgy tudjak sportolni, hogy az a töb­bieknek is öröm legyen.”

Fehérpataky Rita

Fotók: Papp Gábor

 

Új Város – 2012 április

társadalom – kultúra

sport és fiatalok

HELYZETBE HOZNI EGYMÁST