Az emberiség egyik fele éhezik, ez köztudott. Kevés szó esik viszont arról az egyértelmű tényről, hogy ez a beteg kapcsolatoknak köszönhető, és nem egy függvény független változójának.

Szoros összefüggés van aközött, hogy a legszegényebbek éheznek, északon pedig túlzásba viszik a fogyasztást. Ha komolyan változtatni szeretnénk a jelenlegi helyzeten, amely­ben maréknyian dúskálnak és rengetegen hiányt szenvednek (nem csak az élelmezés, hanem a jogok és a szabadság szempontjából is), akkor a gazdaságról és a politikáról a kultúrára kell irányítanunk a figyelmet, még ha ugyanolyan fontos marad az előző kettő is.

Évekkel ezelőtt Chiara Lubich prófétai előrelátással kijelentet­te a közösségi gazdaság elindításakor: új kultúra nélkül nem lesz új gazdaság. Nem véletlen, hogy a közösségi gazdaság szerint működő cégek hasznának egy részét kulturális kép­zésre fordítják; és nem csak azokéra, akik kapják a segít­séget, hanem azokéra is – talán leginkább azokéra –, akik adják. Az életstílusunkat kell megváltoztatni: ez a feltétele annak, hogy hatásosan küzdjünk az éhezés ellen. Változniuk kell a gazdaságilag kevésbé fejlett országoknak, de főként azoknak, akik segíteni szeretnének.

Az első, amit tehetünk az éhezés legyőzéséért, az a szemé­lyes, családi, politikai és intézményi életünk átalakítása józan és közösségi szemléletűvé. Jó volna kevesebbet és máskép­pen fogyasztani. Értékelni kellene olyan tapasztalatokat, mint amilyen a fair trade (a termelőkkel szembeni jogos kereske­delem). Felelős cégekre volna szükség, etikus pénzügyekre, és nem nagy környezeti és emberi erőforrások igénybevéte­lével előállított termékekre.

A nyomor, az éhezés és a környezeti válság túlságosan is szoros kapcsolatban állnak egymással ahhoz, hogy külön-külön harcoljunk ellenük. A Teremtés könyve, társadalmunk – nem csak vallásos – nagy antropológiai kódexe hangsú­lyosan int az óvatosságra. Amikor Isten Ádámra és Évára bízza a kertet, azt kéri, hogy gondozzák. Amikor Káin megöli Ábelt, Isten kérdésére – Hol van a testvéred? – azt válaszol­ja: Hát őrzője vagyok én a testvéremnek? Aki nem képes gondját viselni testvérének, az nem képes gondoskodni a Földről sem.

Ám aki nem gondoskodik, az pusz­tít, harmadik, semleges út nincs. Csakis a piac kölcsönös érdektelen­ségétől a kölcsönös gondoskodásig vezető nagy kulturális fordulat indít­hat korunk környezeti, etikai és tár­sadalmi válságának megoldására.

Luigino Bruni

Fordította: Sudár Balázs

Új Város – 2010 március-április

Nézőpont

TUDUNK-E GONDOSKODNI?