Helyzetkép – természeti környezetünk állapota

Természeti környezetünk pusztulása valamint a globális klímaváltozás első jelei kétségbevonhatatlan tények, melyek komoly kihívást jelentenek az emberiségnek. A válasz sürgető, hiszen az egyre növekvő népességnek a fent leírt elsődleges hatásokon túl további következményekkel kell számolnia: a gazdasági fejlődés megtorpan, a személyes élettér beszűkül vagy ellehetetlenül. Tömeges vándorlások indulnak a kedvezőbb életfeltételekkel rendelkező területek, városok felé, társadalmi feszültségeket generálva. Az ember egyre inkább eltávolodik a természettől, a hagyományos társadalmi kapcsolatok megbomlanak: átalakulnak vagy eltűnnek, további szociológiai és mentális problémákat okozva.

Múlt és jelen – felismerés és cselekvés

A globális problémák felismerése, a megoldások keresése a múlt század közepe óta több tudóst foglalkoztat. Tanulmányok készültek, melyek a probléma felismerésének fejlődését és az útkeresést mutatják. A 70-es évek óta világméretű konferenciák tesznek erőfeszítéseket konkrét feladatok megfogalmazására. Bizottságok alakulnak, határozatok születnek különféle kibocsátások csökkentésére (ld. keretes írásunkat).

A 2011-ben Durbanban megtartott klímacsúcson az üvegházhatású gázok kibocsátásáról szóló tárgyalás majdnem kudarcba fulladt. Az ENSZ-klímatárgyalások történetében példátlanul hosszú csúszás is jelzi: a klímaváltozás elleni küzdelem a környezetpolitikai szempontok mellett súlyos gazdaságpolitikai érdekeket érint, és ezáltal jelentősen befolyásolhatja a globális erőviszonyok alakulását.

A krízis feloldása az ellenérdekeltségek ellenére halaszthatatlan, mert ez fennmaradásunk feltétele. Sem a globális klímaváltozás, sem a gazdasági válság, a szegénység, a fejlett és fejlődő országok közötti társadalmi feszültség nem oldható fel a „lelkiismeretnek erkölcsi értékként” való felismerése nélkül. II. János Pál pápának a „Béke a Teremtő Istennel, béke az egész teremtett világgal” kezdetű üzenete többek között így ír erről: „Amikor az ember hátat fordít a Teremtő terveinek, olyan zavart idéz elő, amely óhatatlanul visszahat a teremtés teljes rendjére. … A probléma gyökeréig kell jutnunk, és szembenézni a mélységes morális válság egészével, melynek a természet pusztítása csak az egyik súlyos jelensége. … Ez az igény új lehetőségeket teremt a nemzetek közötti együttműködés és a békés kapcsolatok megerősítésére is.”

Kiútkeresés – humánökológia

A globálissá vált ökológiai krízissel kapcsolatos gondolkodás fejlődési folyamaton haladt végig, és ma három pillérre támaszkodik, melyek a:

– természetvédelem: A geoszféra-bioszféra megközelítően őseredeti állapotának megőrzése, a károsodott területek helyreállítása, természeti törvényekkel összhangban végzett gazdasági tevékenység.

– környezetvédelem: Természeti és társadalmi környezetünk védelme a különböző szennyeződésektől és károsításoktól.

– embervédelem: Az ember (mint egyed) optimális fejlődési feltételeinek biztosítása, a testi-lelki egészség, a manuális, mentális, és kapcsolatteremtő képességek fejlesztése, valamint a helyes értékrend kialakítása.

E három területet kívánja összefogni egy fiatal tudományág, a humánökológia. Célja egyrészt a globális krízis megértése a természettudományi, társadalomtudományi és embertudományi ismeretek felhasználásával, szintetizálásával, támaszkodva az emberiség kulturális örökségére. Feladatának tekinti továbbá olyan értékrend kialakítását, melyet a környezettel (természettel, ill. társadalommal) való együttélés kapcsolatrendszere alakít ki, és amely az emberiséget a fenntartható fejlődés irányába vezeti. Egy igazságosságra épülő közösségi társadalmi együttélés, gazdaság, politika, stb. kiépítésén dolgozik. A civil társadalomra épít, alulról jövő, kisebb közösségi megvalósulásokból kíván egyetemessé válni.

Hogyan tovább?

Ma már világosan látjuk, hogy az ökológiai problémák megoldásához valódi közösségi szemléletre és cselekvésre van szükség, és a kialakult helyzet együttműködésre késztet minden szinten. Elég hazánk környezeti katasztrófáira gondolnunk, a Tisza által elsodort falvakra, vagy a vörösiszap-tragédiára. A rekonstrukció mindkét esetben valódi társadalmi összefogást kívánt.

Elengedhetetlenül fontos tehát az egyének környezettudatos magatartása, de emellett egyre nagyobb szerepet kell kapnia azoknak a fórumoknak, ahol a természeti, társadalmi és kulturális környeztünk alakításában érdekelt felek mind szót kapnak, és egyetértésre jutnak. Önkormányzati szinten ez gyakorlatilag mindenkit érint, aki a területen él: az állampolgárokat, a vállalkozásokat, a hatóságokat, a közélet minden szereplőjét. Valódi interdiszciplináris együttműködésre van szükség a humánökológiához kapcsolódó tudományágak és szakmák között is. És természetesen a nemzeti és nemzetközi szintű intézmények között is. Ennek a nem is olyan könnyű feladatnak a megvalósításában nagy segítségünkre lehet egy közösségi lelkiség, amely megtanít bennünket a termett világra Isten szemével tekinteni, a nehézségek elől nem meghátrálni, és egymással igazi párbeszédet folytatni.

Láncosné Nagy Sarolta

Fotó: T. Stavrakis/AP/CN

Új Város – 2012 március

társadalom – kultúra – természetvédelem

KÖZÖSSÉGI ÖKOLÓGIA