A Fokoláre Mozgalom elnökének gondolatai az élet igéje és az emberi közösség alapvető kapcsolatáról.

Maria Emmaus Voce

Tudjuk, hogy a háború idején, az óvóhelyen töltött hosszú órák alatt főleg azok az evangéliumi mondatok kerültek előtérbe, amelyek egyértelműen a szeretetről szólnak: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (Mt 19,19); „Szeressétek ellenségeiteket” (Mt 5,44); „Szeressétek egymást” (Jn 15,17); „Mindenekelőtt tartsatok ki egymás odaadó szeretetében” (1Pt 4,8).

Olyan igékről van szó, melyeknek mély értelmét ma újra fel kell fedeznünk.

Ezt írja Chiara Lubich: „Az volt a benyomásunk, hogy ezek a szavak forradalmi lendületet, korábban nem tapasztalt életerőt hordoznak. Kizárólag ezek képesek gyökeresen megváltoztatni az emberek életét, a ma élő keresztényekét is”.

Isten ebből az új életből, isteni pedagógiájával olyan kis közösségeket hozott létre, melyek középpontjában az ige volt. Ezekben a közösségekben minden héten különös figyelmet fordítottak arra, hogy az evangélium egy-egy önálló értelemmel bíró mondatát éljék. Kincsként hordozták a szívükben, és tettekre váltották minden alkalommal, amikor csak lehetőségük volt rá. Aztán természetesen annak is szükségét érezték, hogy folyamatosan és kölcsönösen megosszák egymással az igével kapcsolatos tapasztalataikat. Szívből jövő igényük volt ez, mely kétségtelenül az egység karizmájából fakadt, amely javaik legteljesebb megosztására késztette őket; és mi lehetett volna nagyobb kincs az evangélium megélt igéinek konkrét gyümölcseinél?

A tapasztalatok megosztásával a karizma mindig új fényben ragyogott fel. Az evangéliumból értették meg a „legyenek mindnyájan egy” távlatait is, azt a célt, amelyre minden erejükkel törekedni akartak. Itt találtak rá a megvalósítás titkára is, az elhagyott Jézusra, aki szeretetből megsemmisült, és helyreállította közösségét Istennel és az emberekkel.

Elmondhatjuk, hogy az ige élése akkor teljesedett ki igazán, amikor felfedezték, hogy az elhagyott Jézus, akit már ismertek és akire feltették az életüket, „a tulajdonképpeni Ige, a teljesen megmagyarázott Ige, a teljesen feltárulkozó Ige”, ahogy Chiara mondja. Olyannyira így van ez, hogy azt állíthatjuk: aki éli az elhagyott Jézust, az az egész evangéliumot éli.

Az első években olyan fontos szerepet játszott az ige, hogy – mint tudjuk – 1949 nyarán megnyitotta Chiara számára azt a misztikus tapasztalatot, amit 49-es Mennyországnak nevezünk.

Ő maga mondja el, hogy mi történt. A mozgalom születésétől kezdve egészen addig az időszakig „rendkívül intenzíven” élték az életigét. „Akkor a Mozgalomnak még nem voltak különösebb szervezeti formái és nem voltak művei sem, ezért teljesen az evangélium élésére koncentráltunk. Isten igéje mélységesen belénk hatolt, olyannyira, hogy megváltoztatta a gondolkodásmódunkat. Ugyanez történt azokkal is, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek velünk. Ez a bennünk alakuló új mentalitás egy igazi isteni tiltakozásban nyilvánult meg a gondolkodás, az akarás és a cselekvés világban megszokott módjával szemben, és gyökeresen újraevangelizált minket.”

Az evangélium tehát az élet törvénye lesz, és az emberi gondolkodásmódot mindenkiben természetfölöttivé alakítja. A közösen megélt tapasztalatok eredményeképpen az emberi közösség természetfölötti közösséggé alakul át, amely megfelel Isten tervének az emberiségről.

(folytatjuk)

Fordította: Fekete Mária

Új Város – 2012. február

Az egység lelkisége – tiszta forrásból – ÍGY  SZÜLETIK A KÖZÖSSÉG