Bölcsesség az egyetemen
Bernhard Callebaut belga szociológus a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartott előadást a loppianói Sophia Egyetemi Intézet újszerű felsőoktatási koncepciójáról. A professzort az előadása után kérdeztük.
Még egy katolikus egyetem? 1500 van belőlük szerte a világon!
Egyetemeinken tömegoktatás folyik, és valójában nem foglalkozunk az új generációk nevelésével. Ezt ma már sok felelősen gondolkodó értelmiségi látja. Az európai egyetemi hallgatók körében végzett kutatások is azt mutatják, hogy a mai egyetemisták nagyon tudatosan törekszenek önmaguk fejlesztésére, ugyanakkor magányosak és kiábrándultak, nem látnak maguk előtt nagy célokat. A sokféle ismeretet és megközelítést nehezen tudják értelmes összképpé illeszteni. II. János Pál ezt a helyzetet így jellemezte: „Modern fogyasztói társadalmunkban az etikát alávetik a technikának, a lelkieket az anyagiaknak, a létet a birtoklásnak.” Új felsőoktatási modellek kidolgozására van tehát szükség, hogy kijussunk ebből a zsákutcából. A Chiara Lubich által alapított Sophia Egyetemi Intézet is ezt a célt szolgálja. Olyan intézmény kíván lenni, ahol nem csak az intellektust, hanem az egész személyiséget formálják.
Milyen reformot jelent ez konkrétan?
Az egyetem eszméjéről írt könyvében már Newman bíboros megfogalmazta a változás szükségességét. Az egyetem feladata szerinte az, hogy megtanítson világosan gondolkodni, felfedje a tudományok sokfélesége mögött rejlő egyesítő értelmet, és új alapokra helyezze oktatók és hallgatók viszonyát. Chiara Lubich pedig úgy fogalmazott, hogy az egyetemen a bölcsességet kell tanítani. Ennek fényében a Sophia Egyetemi Intézet kísérlet arra, hogy összhangot teremtsen tudomány és lelkiség, ismeretek és élet között egy párbeszéden alapuló kapcsolati kultúrában oktatók, diákok és egyetemi személyzet között. Az egyetem így közösséggé válik, ahol nemcsak az új ismeretek elsajátítása a cél, hanem azok konkrét megvalósítása is a gyakorlatban. Elméleti tudás és tettekre váltott értékek termékeny kölcsönhatásba lépnek egymással. Az interdiszciplináris megközelítés pedig segít abban, hogy a hallgatók fejében kialakuljon egy összkép, amely segíti őket világunk értelmezésében és értelmes cselekvési stratégiák kialakításában. Az új intézet sok lehetőséget nyújt a kapcsolatok építésére tanárok és diákok között, a tanítási órákon kívül is. Ez nagyban segít abban, hogy az ismeretek valóban személyessé váljanak és a diákok teljes személyiségének fejlődését szolgálják.
Milyen szakokra lehet beiratkozni?
Jelenleg Az egység kultúrájának alapjai és távlatai címmel folyik mesterszintű képzés és doktori iskola egy filozófiai-teológiai és egy gazdasági-politikai szakiránnyal. 2012 októberétől pedig három új MA szak indul: Szentháromság teológia, Közösségi és civil gazdaság és Politikatudomány.
Smohai-Körmendy Klári az első magyar diák, aki egy művészettörténeti diplomával a zsebében a Sophián egy másik MA végzettséget szerzett. Szakdolgozatát „A szépség fogalma Chiara Lubich lelkiségében” címmel védte meg.
Hogy kerültél a Sophiára?
Egy nyári egyetemen hallottam először a Sophiáról és már akkor nagyon megtetszett a számomra új, egyetemes szemlélete. Aztán a művészettörténeti szakdolgozatom írása közben megerősödött bennem az igény, hogy teológiát tanuljak, és így jobban megértsem a szakrális művészeteket. Ezenkívül az is érdekelt, hogy a művészettörténet hogyan kapcsolható össze más tudományokkal.
Miért érdekes ez egy művészettörténésznek?
Már korábban hallottam arról, hogy gyümölcsöző párbeszéd lehetséges különböző tudományágak között, de ez kevéssé volt megfogható számomra. Az egyik első dolog, ami a Sophián megragadott, hogy a tanárok nem állnak meg a jelenségek ismertetésénél, hanem arra törekszenek, hogy a dolgokat egy mélyebb összefüggésrendszerben ismerjük meg.
A teológiai tárgyak újabb és újabb ablakot nyitottak. Az első évben a cél az volt, hogy kinyíljon a szemünk a különböző megközelítésekre, az eltérő perspektívákra. Rácsodálkozhattunk a logika, a közgazdaságtan, a politika szempontrendszerére. A második év az elmélyedést, a különböző szempontok integrációját szolgálja.
Magyar diákként mi volt a legszembetűnőbb újdonság?
Alapélmény volt számomra látni, hogy másképp is működhet egy egyetem, mint amihez én szokva voltam. Otthon sok volt az előadás és kevés a szeminárium, és az előadásokon a diákok nem szólalhattak meg. Itt pedig láttam, hogy sok diáktársamnak normális az, ha belekérdez az előadásokba. Nekem ez szokatlan volt, meg kellett tanulnom, hogy „felébredjek”, elkezdjek gondolkodni már ott az órán, és ne csak passzívan sajátítsam el az anyagot. Nagyon fontossá vált számomra, hogy igazi párbeszédet folytathattunk a tanárokkal mind az órákon, mind azon kívül.
Egy konkrét tapasztalat?
Az egyik gazdasági tárggyal komoly nehézségeim támadtak, úgy éreztem, hogy nem értek semmit. Amikor szóltunk a tanárnak, ő kifakadt, hogy neki is nehéz olyan diákokat oktatni, akiknek hiányoznak a matekos alapjaik. Elég feszült helyzet alakult ki, de az volt az érdekes, hogy senki nem állt meg a problémánál, hanem mind a tanár, mind mi diákok törekedtünk arra, hogy megértsük a másik álláspontját, nehézségeit és így végül együtt találtunk megoldást arra, hogy miként pótolhatjuk a hiányzó alapokat. A legmegdöbbentőbb azonban az volt, amikor óra után a tanár odajött elnézést kérni, hogy túl hevesen reagált. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy a tanár-diák kapcsolaton túl, emberként tekintett rám.
Tóth Pál
www.ujvaros.eu/sophia
Fotók: Sás Benedek
Új Város – 2012 január
társadalom – kultúra – felsőoktatás – BÖLCSESSÉG AZ EGYETEMEN