Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök gondolatai

Rajongok a természeti csodákért, a naplementékért, a csillagos égboltért. Az évek során tanítványaimmal, cserkészeimmel bebarangoltam a Börzsönyt, a Pilist.

A legszebb élményeim a dunai vízitúrák, a hegyi kerékpáros kirándulások, a tájfutás – ma már „csak” naponta a hajnali fél óra úszás.

A napi csodák, a ”véletlenek”, a találkozások meghökkentő, lélegzetelállító élményei kísértek-kísérnek.

Pap lehetek! Isten bizalmasa. Felfoghatatlan!

Szeretem a zenét – minden műfajával! Szenvedés, gyötrődés és túláradó öröm-béke váltakozó egymásutánjait élem meg.

Kispapjainkkal beszéltem most a nyáron és faggattam őket, hogy mit gondolnak, papként mi a legfontosabb, ami előttük áll? Nagyon örültem, mert a legtöbben ezt mondták: Jelen lenni az emberek között, hogy ne idegenek legyünk. Megélni a megtestesülés misztériumát, hogy az Ige testté lett, emberré lett és itt élt köztünk. Amikor ott vagyunk a templomban a liturgián, egy közös imán vagy szentségimádáson, utána úgy kilépni, hogy sugározzon rólunk: mi Isten közelében voltunk. Ezzel az Úristentől való szent harmóniával segítsük az embereket.

Egyszer a vonaton, egy teljesen ismeretlen férfi odafordult hozzám: „Püspök úr, olyan jó, hogy itt van köztünk!” Megdöbbentett, hogy ez a kimondatlan várakozás ott van az emberekben. Várják, hogy az Úristen képviselőiként és az Úristen szeretetével legyünk közöttük és részt vállaljunk gondjaikban.

Igen, részt venni a család gondjaiban. Elősegíteni, hogy már a gyerekek is megtanuljanak gondoskodni, a teremtés csodájában részt venni. Nem is olyan régen a családban mindenkinek megvolt otthon a feladata. Az idős mama is ott ült a sparheltnél és rátette időnként a tűzre való faanyagot és őrizte a tüzet. De már a kisgyerek is kiszaladt vízért, vagy segített fát vágni, vagy valamit csinálni.

A kapcsolatok! A család évében nekem ez jut mindig először eszembe! A családok kapcsolata, a családok közössége, az egyházközösségek közti kapcsolat. Örüljünk annak, hogy összetartozunk! Ha kijövünk a templomból, mosolyogva integessünk egymásnak!

A szolidaritás kapcsán még az is az álmaim közé tartozik, hogy legyen jóval aszkétikusabb a mi keresztény megjelenésünk. Csak így tudnánk fölrázni a fogyasztás csapdájába sodródó társadalmat. Megelégedettebben tudnánk élni, szerényebbek tudnánk lenni és örülnénk, hálát adnánk azért, hogy süt a nap és a Jóisten lehetőséget ad az életnek. Örülnénk az élet minden ajándékának, annak a kisgyereknek, aki ma megszületik, aki ránk van bízva a családban, az óvodában, az iskolában és féltve, szeretve segítenénk a növekedésében.

Szolidaritást kell vállalnunk az anyagi gondok között élő emberekkel is! A bajba jutott családokkal, a cigányság ügyével! Közéjük kell mennünk! Az álmom valami olyan szerzetesi életformát megtalálni, amely a cigányok közötti életet tekinti hivatásának, s belülről segíti őket a saját értékeik mentén.

Ahhoz, hogy jól érezze magát mindenki az egyházban, személyesség kell. Személyesség! Az intézmények szorító bilincséből kilépni, és valahogy megtalálni az utat az emberekhez, hogy ne egy szolgáltató intézménnyel találkozzanak. Keresztelést kérnek, temetést kérnek, esküvőt kérnek… Sokkal személyesebben kell megszólítani az embereket.

A mi nemzedékünknek óriási ajándéka az a katekumenális szemlélet, amire már II. János Pál pápa és most XVI. Benedek pápa is biztat bennünket. Először kezdjük el megszólítani az embereket, megmutatni nekik azt, hogy mi így élünk. Nem okos dolgokat mondani, hanem egyszerűen csak megkérdezni, hogy ettél-e ma már? Van-e otthonod? Van-e munkahelyed? Melléjük állni. Én ebben látom az Egyház missziós küldetését, hogy sorsközösséget vállalunk, és akkor rögtön nem lesz depresszív hatása az üresedő templomoknak. Én nagyon sokszor megtapasztalom, hogy az emberekben sok bizalom és várakozás, elvárás van. Tehát azt hiszem, hogy egy nyitottabb gondolkodású Egyházat szeretne az Úristen nekünk adni, erre vezet bennünket.

Az álmom az, hogy harmóniában legyünk a teremtő Istennel. Látva ezt a gazdasági krízist, a társadalom felbomlását, az elidegenedést, az elmagányosodást, a sodródást, a fogyasztói társadalom ellentmondásait, a hazai mezőgazdaság teljes lepusztulását, ez a harmónia lenne a mi nagy feladatunk, hogy mi magunk, keresztények nagy örömmel fedezzük fel azt, hogy az Úristen bizalmát élvezzük és arra kapunk lehetőséget, küldetést, hogy az Ő akarata szerint tegyük a dolgunkat.

Lelkipásztori éveimben mindig közel állt hozzám a szociális érzékenység, a karitász-szolgálat, szívügyemnek tartom ma is a cigányság felkarolását. Jelenleg a társadalom gyógyításában a mezőgazdasági szövetkezeteket, a falusi élet megtámogatását, a munkahelyteremtés (kertgazdálkodás, helyi piac, erdőgazdaság, gyógynövény-élelmiszerfeldolgozás) programjait látom egyházi feladatunknak is.

Püspök-lelkipásztori programomban az egyházközségek közötti testvérkapcsolat erősítése, a lelkipásztori munkatársak kiválasztása és képzése, a családközösségek építése, ima-iskola (szentségimádás), apostol-iskola, felnőtt-katekézis, katekumenátus jelentik a prioritásokat.

Lejegyezte: Tóth Pál

Fotó: Tóth Pál

Új Város – 2011 november-december

Vallomás – A holnap egyháza