Az örök ragyogás
Csillagként én mindig olyan nagy vágyakozással nézek le arra a szigetre, melyet olyan kék tenger vesz körül, amelyben benne van a világ minden kéksége. Ezen a szigeten nagyon sok állat él.
– Bárcsak én is játszhatnék a réten a többi állattal együtt! Én is ehetném azt a finom, édes málnát a bokrokról! Én is fürödhetnék a tenger vizében, és legalább egy napot ott tölthetnék a szigeten!
De sajnos nem lehet.
Mindent megtennék ezért. Minden nap könyörgök a Holdhoz, aki az ég ura, hogy valahogy juttasson el engem a szigetre. De ő nagyon félt engem.
Egyszer, amikor nagy szomorúan bandukoltam hozzá azt mondtam:
– Kedves Hold uram, nagyon szeretnék egyszer lejutni a szigetre. Kérlek, juttass el engem oda!
– Én nagyon féltelek! Te világítasz a legszebben az égen. – felelt kedvesen.
Láttam a szemében, hogy jót akar nekem, de mégis megesett rajtam a szíve:
– Csillagos Homlokú Ló formájában fogsz lemenni. Minden nap segítened kell valakinek, különben éjszaka nem világíthatsz itt fenn. Annyit viszont nem árt tudnod, hogy a földön rengeteg veszély fenyeget.
Hirtelen nagy ragyogás támadt és szépen lassan elkezdtem lefelé ereszkedni. Láttam, ahogy távolodom az otthonomtól és a többi csillag szomorúan integet utánam. Egyszer csak a lábam hozzáért valami nagyon puhához és meleghez. Ránéztem, homok volt. Körülnéztem, sehol senki. Síri csönd honolt a parton, csak a tenger zúgását lehetett hallani. A nap nagyon melegen sütött rám. Ahogy magamra néztem láttam, hogy fehér színű vagyok. Vékony kis hosszú lábaim belefúródtak a talajba. Arany sörényem fénylett a nap sugaraitól. Elindultam. Hirtelen, amikor egy hatalmas tölgyfánál álltam, elém ugrott egy ürge. Ijedt hangon ezeket mondta:
– Figyelj! Nem tudom pontosan ki vagy, de muszáj segítened! A testvérem nagyon beteg és csak úgy tud meggyógyulni, ha iszik a tenger vizéből. Én egyedül viszont nem tudok lejutni a partra. Kérlek, segíts!
Egy kicsikét elgondolkodtam, aztán eszembe jutottak a Hold szavai.
– Hát jó, akkor segítek! – feleltem.
Elkezdtem szaladni a part felé. Mikor visszaértem az erdőbe a vödör vízzel, azt mondta az ürge:
– Várj csak itt, mindjárt visszajövök.
Öt perc múlva nagy boldogan jött az ürge és vidáman ezt mondta:
– Köszönöm a segítségedet! Különben meg Ürge Kálmánnak hívnak. Meggyógyult a testvérem!
– Nagyon szívesen – válaszoltam.
– Tudod mit? – folytatta Ürge Kálmán – Megmutatom az erdő többi lakóját. Gyere, menjünk!
Elindultunk.
Az erdő nagyon szép volt. Kiértünk egy tisztásra, ahol az állatok nagy boldogan játszottak. Ő odakiabált nekik:
– Gyertek, bemutatom nektek a Csillagos Homlokú Lovat!
Mindenki körénk gyűlt.
– Ők itt az erdő lakói – mondta kedvesen Ürge Kálmán.
Mindenki külön bemutatkozott. Aztán ezt mondták:
– Gyertek ti is, játszatok velünk!
Közös játékkal telt el az egész délután. Amikor kezdtek feljönni a csillagok, az otthonomra gondoltam. Kisétáltam a partra és a csillagos eget bámultam.
Hirtelen nagy fényesség támadt és megint otthon
voltam. Ragyogva a szigetet néztem.
Reggel megint a tölgyfánál álltam. Hirtelen a hátam mögött egy kis vékonyka kétségbeesett hang kiáltozott:
– Segítség – segítség!
Elindultam a hang felé. Láttam, hogy egy nyúl szomorúan gubbaszt egy bokor mellett.
– Szia, én vagyok Pamacs. Kérlek, segíts! Amikor a
tisztásra igyekeztem beakadt a lábam ebbe a bokorba.
Odamentem a bokorhoz és óvatosan kihúztam a lábát.
– Gyere, bemutatom neked a legjobb barátomat – mondta vidáman Pamacs.
A tisztáson elkezdett kiabálni:
– Őz Ödön, bújj elő, be akarok mutatni neked valakit!
A sűrű fák közül hirtelen előbukkant egy őz.
– Szia! – köszönt Pamacs – Ő itt a Csillagos Homlokú Ló.
– Szia, én vagyok Őz Ödön – mondta gyorsan – Gyertek, menjünk át hozzám, főzök nektek teát.
Az egész napot együtt töltöttük. Amikor lement a nap, azt mondtam, hogy kimegyek egy kicsit a partra.
Őz Ödön kikísért, Pamacs pedig hazament. Ahogy kiértünk, kiálltam egy sziklára és néztem, ahogy feltűnnek az első csillagok. A szél lobogtatta a sörényemet.
– Köszönöm ezt a szép napot! Én még maradok egy kicsit, de te nyugodtan menjél haza. – mondtam.
– Jó! – felelt Őz Ödön.
Öt perc múlva már fenn voltam az égen.
Reggel, amikor újból a szigeten találtam magam, szalad felém Őz Ödön és lihegve ezeket mondja:
– Csodálatos volt, amit tegnap láttam. Mondd, ki vagy te valójában?
Hirtelen nagyon megijedtem.
– Te honnan tudsz erről? – kérdeztem.
– Bocsánat, de amikor azt mondtad menjek haza, elbújtam egy fa mögött. Kérlek, ne haragudj rám, de nagyon kíváncsi voltam arra, hogy miért akarsz annyira a parton maradni.
– Nem haragszom! Valójában csillag vagyok. Éjjel az égbolton világítok. De csak akkor ragyoghatok, ha minden nap segítek valakinek. Ha gondolod, csinálhatjuk ezt együtt!
Őz Ödön beleegyezett és innentől együtt segítjük a sziget állatait. Elmondtam neki azt is, hogy semmiféle élőlénynek nem szabad fájdalmat okozni soha.
Éjszakánként pedig boldogan ragyogva vigyázhatom új barátaim álmát.
Így értettem meg, mi az örök ragyogás titka…
Írta: Fialovszky Olga
Rajzolta: Jánossy Zsófia
Meseország
Új város 2017. július- augusztus