A 2010-es évek elején lehetőségünk nyílt Szegeden egy kis ökumenikus kórust alapítani, melynek egyik karnagya lettem. Kezdetben csak a baptistákkal, majd református és metodista testvérekkel együtt. A különböző felekezetek saját templomukban kis létszámban, viszonylag egyszerűbb kórusművek előadására képesek. Azzal, hogy egyesítettük talentumainkat, az évek során valami nagyobbat, szebbet, művészibbet tudtunk létrehozni. Sok közös szolgálat egymás templomaiban, Pécsett, Prágában, Horgoson és most legutóbb, 2017. május elején Róma mellett, a Fokoláre Mozgalom központjában.

A kint töltött napok során magyar ökumenikus tapasztalatunk kinyílt: egy világméretű keresztény/keresztyén közösségben találtuk magunkat. 45 országból érkeztek a résztvevők, 650-700 fő, 14-16 nyelvre fordítottak tolmácsaink. Egy tarka, vidám, boldog együttlétnek lehettünk részesei.

Az ökumenizmus vágya már gyermekkoromban feltámadt bennem. Szerettem volna bemenni egy református templomba a szülőfalumban, de a szüleim azt mondták, azt nem lehet. Ez a kíváncsiság a továbbiakban is mozgatott, de több évtized is eltelt addig, mire a januári ökumenikus imahét istentiszteleteire eljutottam és azóta rendszeresen eljárok.

Amikor egy kavicsot dobunk a tóba, körülötte koncentrikus körök sokasága keletkezik. Ez jutott eszembe a most megélt nemzetközi találkozóval kapcsolatban. Kiemelkedő események voltak a Szentatyával való találkozás, a Szent Péter és Szent Pál bazilikák meglátogatása, a Szent Sebestyén katakomba fölé épült bazilika falai között megtartott imádság és a megemlékezés a Reformáció 500. évfordulójáról.

Ezeken az eseményeken több alkalommal is énekeltünk. Ez ötventagú kórusunk számára kitüntetés volt, ugyanakkor a hallgatóság is örömmel fogadta műsorunkat.

Az ökumenikus találkozó résztvevői között a katolikusok, evangélikusok, reformátusok, baptisták, metodisták, különböző ortodox egyházak képviselői, anglikánok, és még más keresztény közösségek tagjai voltunk együtt, olyan mély egységben, mely mindannyiunk számára mérföldkő lett. Ezt a gondolatot már a hazafelé úton körbeadott útikönyvünkből vettem, melybe mindenki írhatott benyomásokat, gondolatokat. Valaki az ökumenizmust a szivárványhoz hasonlította, mely sok pompás szín összessége, együtt mégis a „fehér fényben” egyesül. Azt is leírták társaink, hogy olyan eggyé kovácsoló programon vehettünk részt, ami után már nem érezzük magunkat egyedül, közösen haladunk célunk felé, Isten felé. Különbözőségünkkel is az egységet szolgáljuk, miközben rácsodálkozhatunk a világméretű ökumenizmusra. Ezzel a meghatározó élménnyel új dimenzióba kerültek a kóruson belüli kapcsolataink is.

A tó vizén tovaterjedő körök pedig nem simulnak el, hanem még erősödnek is Isten segítségével.

Fotó: szegedi.okumenikus/photos/ (1)

Szerző: Szántó Lajosné (Babi)

Rovat: HírMozaik

2017.