Párbeszédben

Hazafelé menet az óvodából, ahol dolgozom, magammal cipeltem egy nagy képet, hogy lamináltassam a kolléganőm kérésére. Mentem egyik helyről a másikra, de sehol nem vállalták el, és egyre terhe­sebbnek éreztem az egészet. Közben elmentem egy üzlet előtt, és eszembe jutott, hogy vennem kell valamit otthonra, mert épp elfogyott. Mielőtt beléptem volna, bizonytalanság töltött el. Elgondol­kodtam, mi is az a jó, amit meg kell tennem. Tudtam, 6-kor elkezdjük a közösségi találkozót, de rögtön egy másik hang is megszólalt: úgyis lesz, aki késik! Vajon mi a fonto­sabb? Számomra az, hogy a saját közösségem aktív építője legyek. Örömet éreztem, hogy ebben a pillanatban Istennel folytatok párbeszédet, aki egy döntés elé állított, és én szabad vagyok, hogy válaszoljak neki. Nem mentem be vásárolni, hanem hazafelé indultam. Alig tettem meg pár lépést, amikor összefutottam azzal az édesanyával, aki festette a képet, amit cipeltem. Mikor megtudta, mit szeretnék, nagy lelkesen felajánlotta, hogy majd elintézi. A buszt éppen elértem, és pontban 6-kor már otthon voltam. Ráadásul aznap este kaptunk ajándékba néhány dolgot, többek között épp azt is, amit a boltban venni szerettem volna.

Fotó: Depositephotos/Maria Leljeiro (1)

Szerző: Gyöngyi Marianna

Igenlét

2017. május-június