A 2017-es év kezdetén az Új Város szerkesztőségével leltárt készítettünk és gondolkodtunk az évkezdés jelentőségéről, megújulásról és reményekről.

Új év táján számtalan helyről bombáz­nak minket, buzdítanak a változtatásra: fogyjunk le, pihenjünk többet, mozog­junk rendszeresebben, járjunk gyakrab­ban fogászati szűrésre, olvassunk több szépirodalmat, figyeljünk oda nagyobb szeretettel a körülöttünk lévőkre, és sorolhatnánk – egyszóval változtassunk az életünk egyik-másik oldalán. A válto­zások sok esetben egyértelműen pozi­tívak, hiszen a tökéletesedésre vezető úton visznek előbbre, néha azonban a be nem váltott fogadalmak csak csaló­dást eredményeznek, elkeserítenek. Amint azt olvasóink már tudják, az Új Város a 2017-es évben kéthavonta jelenik meg, megújult tartalommal és külsővel. Változunk. Az alakulás pedig mindig a jövő bizonytalanságával áll előttünk. Azt reméljük, hogy a kéthavi megjelenés a színvonal emelkedéséhez vezet majd. Év végén számot fogunk vetni. Addig is összegyűjtöttük az Új Város néhány munkatársának gondolatait, hogy ihletet adjanak saját évkezdé­sünkhöz, és hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, a laphoz, a kiadóhoz, akár olvasók, akár munkatársak vagyunk. Jánossy Zsófia az újságban megjele­nő mesék illusztrátora, Paksy Eszter a könyvkiadás főszerkesztője, Gőbel Ágoston pedig cikkszerző és a Face­book-oldal lankadatlan működtetője.

Hogyan gondoltok vissza a 2016-ra?

Jánossy Zsófia

Zsófi: Számomra nagyon mozgalmas év volt, teli programokkal: munka, táborok, nővérem esküvője. Hálás vagyok, hogy ezeknek a részese lehet­tem. Hálás vagyok a sok apró pillanatért is, a visszajelzésekért, a váratlan dolgo­kért, amelyek visszatekintve végül e
gy egységet, ívet látszanak alkotni, és tovább formáltak. Ilyen volt például, hogy tavaly elkezdtem rajzolni az Új Városba. Ez egy új színfont lett az éle­temben. Különösen nagy öröm együtt dolgozni Maucha Kristóffal, aki a mesék szövegét és a képeimet egybeszerkeszti. Együtt tervezzük és alakítjuk a törté­neteket. Ilyenkor van köztünk valami megfoghatatlan. Talán összhangnak mondhatom: egymásra figyelés, a dön­tésekben pedig egyetértésre törekvés. Egészen mást tapasztalok meg itt mun­ka közben, mint a munkahelyemen. Aztán nagyobb döntéseket, újrakez­déseket is magam mögött tudhatok, amelyeken végül is jó túl lenni, mert átélni őket meglehetősen nehéz volt.

Ágoston: A magyar
csapat tagjai egyenlítettek a 88. percben Izland ellen a labdarúgó Európa-bajnokságon, és ezzel a nyolcaddöntőbe kerültünk. Mi örömtáncot jártunk a lelátón, itthon pedig megálltak a körúton a villamosok az ünneplők sokaságától. Még-még ilyet 2017-ben is Magyarországnak!

Vannak elhatározásaitok az előt­tünk álló egy évre? Van, amiben szeretnétek megújulni?

Zsófi: Nekem az idén több is van. Elsődlegesen magamra kell jobban figyelnem, leginkább az időbeosztáso­mat és a kapcsolataimat illetően. Arra gondoltam például, hogy beszerzek egy „anti-határidőnaplót”. Ebben a napok­hoz olyan feladatok vannak írva, hogy „Sorolj fel négy olyan dolgot, amit ma nem teszel meg!” Izgalmasnak hangzik! Arra is jó lenne időt szánni, hogy felfe­dezzem, mi tölt fel és kapcsol ki egy-egy fárasztó munkanap után. Ezenkívül sze­retném erősíteni az Istenkapcsolatomat, még keresem, hogyan. A kapcsolatok terén is rám fér a „leltározás”. Jobban odafigyelni azokra, akik fontosak nekem, és elengedni azokat, akikkel csak egy ideig volt köz
ös az utunk. Ez sem könnyű.

A megújulást napi szinten igyekszem élni a munkámban a gyerekekkel és a kollégáimmal egyaránt. Mindig van hova fejlődni, de szerencsére, amikor nem megy, kapok segítséget „odafent­ről”. Például a minap az egyik kislányra megharagudtam, mert nem jött vissza a klarinétozásból, hiába küldtem le hozzá egy „hírnököt”. Az volt a megállapodás, hogy amíg nem kezdünk el összepakol­ni, hogy átvigyem őket a diákotthonba, ott lehet. Azzal, hogy nem jött vissza, akadályozta az elindulásunkat, plusz fel­adatot adott nekem, mivel így le kellett menjek érte. Dühös l
ettem rá, és elha­tároztam, hogy megbüntetem. Mikor lementem megkeresni, még a tanárával volt, és klarinétozott. Együtt kérték, hadd gyakorolhassanak még, mert eddig nem tudtak. Elmondtam, hogy harag­szom rá, és máskor előbb beszéljük meg, azután úgyis elengedem. A kollégám türelemmel és jóindulattal állt hozzá a helyzethez – ezt Isten művének érez­tem, ami segített a helyzetet átértékelni, és végül megengedtem, hogy tovább maradhasson. Apró dolog, mégsem volt könnyű újrakezdeni, és tiszta lapot adni neki „fekete pont” helyett. Végül sike­rült. Ez csak egy a sok újrakezdős tör­ténet közül, amelyeket az iskolában nap, mint nap megélek gyógypedagógusként. Gyakran elgondolkodom, hogy Istennek mekkora szíve lehet, hisz mindannyian annyiszor új lapot kapunk tőle.

Eszter: Én általában mesterséges határ­nak érzem az új év beköszöntét. Sokkal nagyobb hatással van a mindennapi életemre a tanév kezdete. Olyankor mindig megváltozik valami az előző évhez képest, valamelyik gyerek iskolát, óvodát kezd, vagy új tanárt kap, vagy az én időbeosztásom újul meg gyökeresen. A személyes életemben pedig inkább a születésnapok, évfordulók jelentenek megállót, összegzésre és új elhatározá­sokra buzdító pauzát. De meg kell hagyni, mégis van valami varázsa a dátumnak is, hogy egyik nap még 2016-ot írtunk, és ez olyan otthonos volt, másik nap meg már egy ismeretlen, idegenül csengő számmal kell barátkozni: 2017.

Gőbel Ágoston

Ágoston: Fogadalmat én is egyre ritkábban teszek. Nem tudom ponto­san, hogy miért. Az egyik oka talán, h
ogy egyre kevésbé szimpatikusak a kampányszerű elhatározások, lépések. A folyamatok fontosabbak. Elhatáro­zásom persze kismillió van az új évtől függetlenül, most például leginkább az, hogy a pillanatra figyeljek. Még öt vagy tíz évvel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz a jelen pillanatban élni. Akkor. Ott. Teljesen. Kegyelem kell hozzá. És hogy mit kívánnék

az előt­tünk álló évre? Bort, búzát, leginkább békességet. A világban. A személyes életemben pedig azt, hogy Ferenc pápa szavai, melyeket a krakkói Ifjúsági Világtalálkozón mondott, vagy így, vagy úgy, de utat törjenek maguknak: „Jézus a kockáztatás Ura, a »mindig tovább« Ura. Jézus n
em a komfort, a biztonság és a kényelem Ura. Jézus követéséhez szükség van egy adag bátorságra. El kell dönteni, hogy a díványt lecseréljük egy pár cipőre…”

Hogyan viszonyultok a világban a közelmúltban zajlott esemé­nyekhez? Hogyan befolyásolja ez a jövőről alkotott képeteket?

Paksy Eszter és férje, Németh Gábor

Eszter: Természetesen aggodalommal töltenek el a nagyvilág hírei, például a berlini merénylet. Mint mindenki, én is tehetetlennek és védtelennek érzem magam. De ezekre az érzéseimre igyek­szem úgy tekinteni, mint a hitem pró­bájára. Hiszem-e, hogy Isten szeretet, ő visel gondot ránk, és terve az egye­sült világ, azaz a béke és egyetértés közöttünk, emberek között? Sokszor érzem úgy, hogy egy-egy könyvön dolgozva erről a hitemről tehetek tanúságot. Szívből remélem, hogy ez sokakhoz eljut, és valamelyest h
ozzájá­rul Jézus álmának a megvalósulásához.

Milyen évet remélsz az Új Városnak?

Eszter: Ha az Új Városra gondolok, remélem, hogy az újság megújulása valódi megújulás és nem ritkulás lesz. És remélem, hogy az Új Város könyvek ebben egyre jobban az újság partnere lesznek. Remélem, hogy az utóbbi évek tendenciája folytató­dik, és egyre professzionálisabb munkát tudunk végezni, de közben meg tudjuk őrizni azt a sajátosságunkat, hogy nincs éles határ, távolság a munkatársak és az olvasók között. Mert ebben látom a mi legerede­tibb vonásunkat, hogy egy élő, egymást valóságosan ismerő emberek közösségének vagyunk a „kiadója”. Ezért szeretném, ha a könyveink egyre inkább közösségi munka gy
ümölcse lennének, és azt is, ha kapuvá válnának, amelyen keresztül azok is kapcso­latba kerülhetnek velünk, akik személyesen nem ismerik a mozgalmunkat.

Zsófi: Becsülöm azokat, akik beleteszik a szívüket-lelküket a különféle kiadványokba! Kívánom, hogy sok örömük legyen benne! A változásokat pedig kíváncsian várom. GB-nek mindenesetre örülök, hogy visszatér az utolsó oldalra. Nekem sokat ad ez az egyszerű, mégis sokatmondó képsor. És mit remélek még? Mindenkinek egy örömteli megle­petésekben bővelkedő új évet!

Ágoston: Nincsenek illúzióim azzal kapcsolatban, hogy ma egy átlag­ember mennyire forgat a kezében nyomtatott sajtóterméket. Inkább azt szeretném és kívánom, hogy az Új Város szerkesztők és az olvasók közti párbeszéd élénküljön: több reakció a cikkekre, több hozzászó­lás, témajavaslat. Ha ez
megtörté­nik, én már boldog leszek.

Fotók: pixabay (2), Családi album (3)

Színfolt riport ÚJ ÉV, ÚJ VÁROS

Szerző neve: Simkó Zsófia

Új város-2017. Január-február