Fogjuk be a szelet a vallások vitorlájába!
ur.wikipedia.org 70 éve nagy reménységgel írták alá az ENSZ alapokmányt, és ma a szervezet visszanyúl eredeti céljaihoz. |
B e k ö s z ö n t ő BÉKE
Prokopp Katalin
A második világégés befejeztével világszerte hozzátartozókat gyászoltak, betegeket ápoltak, épületeket, egész országokat építettek újjá a porból. Akkor, épp 70 évvel ezelőtt, a felismerés, hogy a béke fenntartásához összefogásra van szükség, politikai szinten is megmutatkozott: 1945. június 26-án San Franciscóban aláírták az Egyesült Nemzetek Alapokmányát, melynek kezdő szavai: „Elhatározzuk, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre.” Azóta, illetve 1956 óta nálunk nem volt háború: a mai Magyarország területén élők nagy része nem élte még át saját bőrén, mit is jelent az, amikor folyamatosan ropognak a fegyverek, amikor hónapokon, sőt éveken át nincs munka és iskola, amikor nem tudja az ember, megéri-e a nap végét, amikor az áram- és vízellátás esetleges. Déli, vagy észak-keleti szomszédaink már nem mondhatják el ugyanezt magukról. Nem beszélve sok Közel-Keletről érkező embertársunkról, akik a Földközi-tengeren vagy országunkon keresztülhaladva Észak- és Nyugat-Európába menekülnek a halál uralma elől. Ferenc pápa többször fogalmaz úgy, hogy korunkban egy több helyszínen zajló III. világháborút élünk. Tudjuk, a béke nem egyenlő a háború hiányával, hisz a kommunista diktatúra évei komoly szenvedéseket róttak sok családra. Mégis, legyünk hálásak, amiért évtizedek óta békében, sőt, jelenleg a keresztény értékekhez közel álló és szándékában ezekre építő országban élünk. Emellett, úgy hiszem, jó felébreszteni magunkban a szolidaritást és az együttérzést a konfliktusok miatt szenvedők iránt. Ez segíthet abban, hogy alkalomadtán felismerjük, mit tehetünk értük.
Az ENSZ keretein belül alapítása óta sok pozitív kezdeményezés történt, ugyanakkor az egyenlőtlen érdekképviselet sok visszaéléshez is vezetett. A szervezetet kívülről és belülről sokan, sokféleképpen igyekeztek eredeti hivatásának megvalósításához közelebb vinni. Ez volt Ban Ki-moon és kollégái szándéka is, amikor az április végén tartott közgyűlésre meghívták a vallási vezetőket, hogy tevőleges együttműködés indulhasson velük. Elemzők szerint ugyanis a néhány évtizeddel ezelőtt visszafordíthatatlannak vélt „laicizálódási folyamattal” szemben világszinten megfigyelhető a vallás szerepének felértékelődése az egyén és a közösség életében, és nem mindegy, hogy csak a gazdasági érdekektől vezérelt, szélsőséges szerveződésekre hagyjuk-e, hogy a szelet a vitorlába befogják.
Amint Arthur Schneider rabbi vetette fel merészen a plenáris kerekasztal beszélgetésen: „Az ENSZ-ben nem szokás Istent megemlíteni. Miért hozzák fel indokként, hogy ez a szervezet semlegességét jelzi, mikor a Földön 7 milliárdból 5 milliárdan vallásosak?”
Maria Voce a vele készült interjúban így fogalmazza meg, miért sürgős a szerepvállalásunk: „Úgy hiszem, a vallások abban segíthetnek, hogy az emberiség tudatára ébredjen: a béke nemcsak a javak egyike, hanem béke nélkül a többi javunk mit sem ér.”
Új Város – 2015. június