Konzultál az egyház
A világról összegyűjtött véleményeket beszélik át a szinódusi atyák. |
Társadalom
Paksy Eszter
Konzultál az egyház
A tavalyi után most újra szinódusra készülnek a bíborosok, októberben folytatják a megkezdett gondolkodást a család témájáról.
Mi pedig – hívő nép – már szinte meg sem lepődünk, hogy véleményünket a pápa kikéri, az előkészítő bizottság a szinódus záródokumentumához kapcsolódó kérdésekre válaszainkat, meglátásainkat világszerte összegyűjti, elemzi, figyelembe veszi.
Pedig micsoda esemény ez! Mennyi előítélet dől meg, ha őszinték vagyunk magunkhoz! A politikában ismerjük a népszavazás intézményét – ahol sokminden manipulálható a kérdés feltevésének módjával, és ahol csak feketén-fehéren igent vagy nemet mondhatunk. Ismerjük a jelenlegi kormány által feltalált nemzeti konzultációt, ami azért erősen rokon a kampányolás műfajaival. Még a közvélemény-kutatás tűnhet hasonló területnek, de ott is kilóg a lóláb: tudjuk, hogy azért kíváncsiak a véleményünkre, hogy minél jobban el tudják adni termékeiket.
Ferenc pápa kitart forradalmi újítása mellett. És a sokszor kritizált „egyszemélyes” vezetésű egyház ezúttal kihasználja katolikus, azaz globális jellegét. A világ minden tájáról összegyűjti egyszerű plébánosok, lelki vezetők, családok, családokkal foglalkozó mozgalmak véleményét és tanácsait. Ilyen széleskörű és a helyi valóságban gyökerező tudással semmilyen társadalomkutató intézet nem fog rendelkezni erről a témáról.
Tehát az egyház szinódusi megnyilatkozása nem valamilyen transzcendens hitbéli fogalom, vagy csak a pápa vagy néhány teológus gondolatának kötelezően elfogadandó gyűjteménye, hanem a legátfogóbb kutatás alapján kiérlelt tanítás lesz.
Kétségtelen, hogy a Szentlélek is hozzáadja a magáét. De nemcsak a szinódusi atyák hallgatnak majd hangjára, hanem mi, mindannyian, akik elgondolkodtunk a feltett kérdéseken, megvizsgáltuk tapasztalatainkat és legjobb tudásunk szerint válaszoltunk azokra.
Az e felett érzett örömön és némi büszkeségen túl él bennem az a remény, hogy az egyház más témákban is folytatja majd ezt az új szokást, sőt, hogy a részvételi demokrácia ezen megnyilvánulását átveszi egyszer a polgári politika is.
Fotó: Magyar Kurír
Új Város – 2015. május