Társalgó

Olvasóink tollából

Kölcsönössé vált

Kórházi kezelésre jártam. Már az első alkalommal nagyon sok beteg várakozott. Bár izgultam, igyekeztem önmagamról megfeledkezni, másokra figyelni. Nemegyszer kérték a betegek, hogy beszélgessünk. Nyitott szívvel figyeltem rájuk és telefonszámot is cseréltünk. Mikor beléptem a kezelőbe, próbáltam az ápolók felé is szeretettel lenni, Jézus derűjét, mosolyát vinni. Azt mondta egyik alkalommal az asszisztensnő, hogy így kellene a betegeknek viselkedni, így jelen lenni a kezelések alatt. A gyógymód, amit nálam alkalmaztak, fájdalommal járt, de megköszöntem Jézusnak és Máriának, hogy nagyon velem voltak. Többször ismételtem magamban, hogy „Te vagy Uram, az egyetlen kincsem.” De rögtön utána a mellettem levő emberekre figyeltem: az asszisztensnőknek megköszöntem odaadó munkájukat. Minden alkalommal széles mosollyal üdvözöltek, mint régi barátjukat. Várták a kontroll eredményét, tudni akartak rólam. Ez megmutatta számomra, hogy miután Istenért szerettem a felebarátokat, a szeretetünk kölcsönössé vált.

F. Klára

A fiam lecsapta a telefont

A hétvégén nálunk volt az unokánk. Ilyenkor anyukája fel szokta hívni, mert nagyon aggodalmaskodó. A gyerek viszont éppen játszott, és kelletlenül válaszolgatott a telefonba. Anyukája ettől ideges lett, beszélni akart a fiammal, és szemrehányásokat tett neki, ő meg lecsapta a telefont. Néhány pillanat múlva megszólalt a mobilom, velem akart beszélni. Gyorsan felkaptam, és kimentem a szobából: Jézusom, veled akarok hozzá szólni, szeretettel. Nem volt kedves, próbált veszekedni, de erre nem reagáltam, és fohászkodtam, hogy nyugodjon meg. Röviden és tényszerűen elmondtam mit csináltunk aznap, és hogy a gyerek teljesen jól van. Meg ugyan nem nyugodott – gondolom – de pár pillanatig csendben maradt, és kicsit békésebben megköszönte a felvilágosítást.

aláírt levél

Kimentem a perifériára

Kislányom osztályában a szülők között feszült a hangulat, és megint rossz szájízű levelezés kezdődött a listán. Először nem akartam ebbe belefolyni, mert fárasztónak és feleslegesnek éreztem a vitát. Aztán eszembe jutott, hogy az egységért akarok élni és kimenni a „perifériára”. Muszáj tehát jeleznem, hogy vagyok. Végül erőt vettem magamon és írtam egy reményem szerint összekötő, egységre törekvő levelet. Visszajelzésem még nincs, de én már boldog lettem a lépéstől.

aláírt levél

Véletlen egybeesés?

Sokféle jelentést kell megírnom, elküldenem a munkámmal kapcsolatban. Mindig elmaradok valamivel, most is így történt. Már két hónapja le kellett volna adnom egy elszámolást, de elfelejtettem. Amikor rájöttem a mulasztásomra, úgy gondoltam, először felhívom a felelős hölgyet, bocsánatot kérek, és egyúttal segítséget is, nézze át az anyagomat, hogy ki tudjam tölteni a táblázatot az elszámolásról. A telefonban egyeztettük az összegeket, amikor kiderült, hogy az én dossziémba került egy másik munkatárs számlája. Az ügyintéző nagyon boldog volt, amiért véletlenül nálam rátalált az idegen számlára, és így nem kellett neki mindenhol keresnie, mivel neki is rengeteg ügyfele van. Én viszont azért örültem nagyon, hogy nem kaptam büntetést vagy „dorgálást” tőle. Másnap személyesen is meglátogattam, és nagyon kellemes légkörben sikerült átadnom az elszámolást. Még azt is tudtam mondani neki, hogy biztos a Szentlélek is segített, amikor pont úgy kértem a segítséget, hogy közben ő is megtalálta a számlát. Megegyeztünk abban, hogy aki dolgozik, tévedhet is, és kölcsönös szeretetben váltunk el.

aláírt levél