A házastársi boldogság
Tavaly városunkban első alkalommal rendezték meg a Házasság Hetét, sok érdekes programmal, pároknak szóló rendezvénnyekkel. Az egyik ezek közül az volt, hogy önként jelentkező házaspárok a helyi iskolákban „népszerűsítették” a házasságot. Ez azt jelentette, hogy egy osztályfőnöki órán, általában az osztályfőnök jelenléte nélkül, beszélgettek a házasságról a gyerekekkel. A kezdeményezést kedvezően fogadták a tanárok, de a tanulók is.
Azért, hogy a házaspár kicsit jobban megismerje az adott osztályt, egy kérdőívet szerkesztettünk, amit a diákok kitöltöttek még egy előző órán, és ezeket a házaspárok megkapták, értékelték.
A program után az összes kérdőívet összegyűjtöttük, és jött az ötlet, hogy összesítsük őket, nézzük meg, hogyan is alakultak a válaszok a iskolánként, illetve a városban összesen. A kiértékelés természetesen nem tudományos igényű, sőt, még a kutatások módszertanához sem ragaszkodik, csak amolyan „házi” értékelés. Reprezentatívnak sem nevezhető, viszont öt iskola tizenkilenc végzős osztályának mintegy négyszáz diákja töltötte ki, a város korosztályának véleményét mindenképpen tükrözi. Az első hat kérdésnél egyszerre több választ is be lehetett jelölni, ezért az arányok nem a megkérdezettek megoszlását, hanem a válaszok arányát mutatja.
Lássuk tehát a kérdéseket és a válaszokat.
Megállapítható, hogy diákok döntő többsége nem tartja aházasságot elavult formának, és legtöbben a szeretetszövetség meghatározást tartották a legmegfelelőbbnek: négyszáz diák fele ezt a választ karikázta be.
Nagyon sokan egyszerre akarnak boldogságot kapni és adni is. Szerencsére csak tizhárom válaszoló ábrándult már ki, vagy csalódott.
Érdekes volt, hogy a válaszadók jelentős része jelölte be az ösztönösen és a megfontoltan választ. Az, hogy négyszáz diákból nyolcvannégyen fontosnak tartják, hogy jövendőbelijük jó anya vagy apa legyen, értékelhetjük soknak de kevésnek is. Mi ennyire sem számítottunk.
Tabutéma a halál, és 400-ból 248 családban nem beszélnek Istenről. A kérdés nem arra irányult, miről beszélgetnek, hanem hogy miről nem.
A válaszadók fele szerint a házasságokat egy harmadik személy teszi tönkre. Ez nyilván tapasztalat, akár a saját családjukból. Az utána következő ok , a kommunikációs problémák.
Érdekes, hogy 400 diákból 59-en úgy érezték, hogy a házasságkötés egyik feltétele az egyértelmű nemi identitás. Sok vagy kevés? Az biztos, ezelőtt 20 éve ez a kérdés fel sem merült volna.
Rövid számolás: 334 diáknak volt elképzelése erről, ha a válaszok számát összeszorozzuk a születendő gyermekkek számával, akkor 693 jövőben megszületendő gyermeket kapunk. A születendő gyermekhez kell két szülő (Ahhoz elég egy is, hogy ne szülessen.) így 618 reménybeli szülőnek 693 reménybeli gyermeke lehet.
Egyértelmű, a 18 éveseknél még a válaszadók kétharmada házasságot akar kötni. Rajtunk is múlik, hogy meg is kössék őket.
Stipkovits Gábor