Letizia De Torre olasz parlamenti képviselő a baloldali politizálásról és Chiara Lubich karizmájának szerepéről a politikában.

Hogy érzi magát katolikusként egy balközép pártban?
A Kereszténydemokrata Párt 1994-es felbomlása után a katolikusok vagy a balközép vagy a jobbközép politikai képződmények egyikébe kerültek. Ez azonban nem csupán szétválást jelent, hanem kifejezése juttat egy mélyreható változást is a politikai gondolkodásban. A háborút követő években a politikai erők ideológiai alapon feszültek  egymásnak, mint keresztények és kommunisták. Ma inkább úgy gondoljuk, hogy a politikában a közjó megvalósítására irányuló eltérő programokban kell versenyeznünk egymással. Az ország javán, a közjó elmozdításán kell dolgoznunk. Olaszországban a fő választóvonal ma már nem a katolikus és a világi elveket követők között húzódik. A „balközép” azt jelenti, hogy a szociális érzékenységet, a szegénység felszámolását helyezzük középpontba.

Képes a politikában meggyőződését képviselni?
A politikai megoldásokat mindig a párbeszéd alapján kell keresnünk. Ez korántsem könnyű, különösen akkor, amikor a válság következtében más problémák kerülnek előtérbe. Ilyenkor mindenki hajlamos visszavonulni a saját, biztosnak tűnő sáncai mögé. Még önkormányzati képviselő koromban sokat foglalkoztam az ún. szociális szövetkezetek ügyével, és harcoltam az egyes projektek megvalósításáért az ellenzék kemény ellenállása közepette. Volt egy pillanat, amikor megálltam, és komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon miért támad a jobboldal ilyen hevesen. Elhatároztam, hogy megpróbálom alaposabban megérteni, hogy mi rejlik ellenállásuk mögött. Még az egyetemen is felkértem egy kutatócsoportot, hogy segítse munkámat. Az alaposabb elemzésekből kiderült, hogy a szövetkezeti mozgalom alapját képező értékekhez való társadalmi viszonyulás az elmúlt időszakban alaposan megváltozott és újra kell értékelni a helyzetet. Ez arra indított bennünket, hogy megreformáljuk projektünket. Az ellenzék is pozitívan reagált a változásokra és nem tanúsított már ellenállást.

Lehet tehát a politikát is a párbeszédre alapozni?
Igen, Chiara Lubich elképzelése pontosan ez volt. 1996-ban néhányan beszélgetést kezdeményeztünk vele arról, hogyan vihetjük az egység ideálját a politikába. Különböző pártokból jöttünk össze, akik konkretizálni akartuk a testvériséget a politikai gyakorlatban. Chiara szavai nyomán körvonalazódott egy nagyon fontos felismerés. Létre kell hoznunk egy olyan színteret, amely megelőzi a különböző pártokban való politizálást, és ahol párbeszédet lehet folytatni egymással, és ahol a legkülönfélébb témákat meg lehet beszélni az egység technikájával. Ezt a Chiarával való találkozást tekinthetjük a Politikai Mozgalom az Egységért (PME) megalakulásának. Ezután Chiara több alkalommal is foglalkozott ezzel a témával. Eljött az olasz parlamentbe is, ott azt javasolta a képviselőknek, hogy  találkozzanak rendszeresen egymással, hogy megtanulják az egységnek ezt a párbeszédét.

Mit jelent pontosan az „egység technikája”?
2001-től fogva mintegy ötven képviselővel több-kevesebb rendszerességgel találkozunk azzal a céllal, hogy komolyan meghallgassuk egymást, félretéve a saját meggyőződésünket, és megpróbáljuk együtt a közjóra irányuló megoldásokat keresni. Az alapmagatartás bennem az, hogy meg akarom mélyebben érteni, hogy vajon az a másik kollégám miért politizál abban a pártban, amelynek az elveit én nem osztom. Valahol őt is ugyanaz a felelősség hajtja az ország javáért mint engem, neki is ugyanúgy bizalmat szavaztak a választói, mint nekem. Tehát megérteni egymást, megadni a tiszteletet egymásnak, megtenni az első lépést, először a személyes ismeretség szintjén, utána pedig a politikai kérdésekben is. Most például a választási reformon dolgozunk, és megpróbáljuk közösen átgondolni az egyik vagy a másik fél álláspontját, hogy ne olyan megoldás szülessen, amely az egyik pártnak kedvez, hanem amely az országnak.

A hatalomért folytatott harc helyett a politika a párbeszéd színtere lenne?
A PME nem egyszerűen a szívélyes és udvarias politizálási stílust akarja meghonosítani, vagy a politikai korrektség előmozdítását célozza, hanem arra törekszik, hogy megtanuljunk más módon politizálni. Aki ebbe belekóstol, az megtapasztalja, hogy az ilyen típusú párbeszéd sokkal eredményesebb, mint a hatalomért folytatott harc. Hiteles, bizalomra épülő emberi kapcsolatokban, ahol tudjuk, hogy a másik nem él vissza azzal, amit mondunk, új meglátások születnek és közelebb kerülnek a megoldások egymáshoz. Szakértői tanulmányok is alátámasztják, hogy az ilyenfajta, nem erőszakos, hanem együttműködésen alapuló stratégiák sikeresebbek. Amikor mi testvériségről beszélünk, akkor pontosan az ehhez hasonló politikai mechanizmusok kimunkálására gondolunk. Nem valamiféle társadalmi utópiáról van tehát szó, hanem annak belátásáról, hogy a kölcsönösség, az együttműködés hatékonyabb.

A „testvériség” tehát az új hívószó?
Ma olyan időszakot élünk, amikor nyilvánvalóvá válik sok korábbi kezdeményezés és megközelítés kudarca, és egyre nagyobb az érzékenység az új gondolatokra. Ki vagyunk éhezve eredeti megoldásokra. A PME törekvése az, hogy a szabadság és egyenlőség kategóriája mellé felzárkóztassa a testvériséget is a hétköznapi politikai gyakorlatban a legkisebb önkormányzattól a nemzetközi szintekig. A testvériség szerintünk alapfeltétel azok számára, akik a közjó előmozdításáért politizálnak. Szerte a világon sok országban már évek óta tartunk fiatalok számára képzéseket, ahol megtanulhatják ezt a technikát. Nem mind lesznek profi politikusok, hanem olyan állampolgárok, akik alkalmazni képesek ezt a technikát az élet minden területén. A politikatudomány művelői közül is többen foglalkoznak a testvériség, mint politikai kategória elméleti megalapozásával, és több egyetemen is vannak ezzel foglalkozó kurzusok.

Fotók: CN, unionromani.org

Letizia De Torre
Olasz parlamenti képviselő a balközép Demokrata Párt soraiban, amelynek alapító tagja. Eredeti foglalkozása szerint középiskolai matematika tanár. 1993-tól Trentóban önkormányzati képviselő és szociálpolitikai tanácsos. 2006-ban parlamenti képviselővé választják, és tagja lesz a második Prodi kormánynak közoktatási államtitkári minőségben. Jelen van, amikor Chiara Lubich 1996-ban Nápolyban útjára indítja a Politikai Mozgalom az Egységért kezdeményezést, amelynek azóta is elkötelezett híve.