Médiavilág – 2012. december
Újabb trilógia kezdődik
A hobbit – Váratlan utazás
Miután rendezőváltással és több évnyi előkészülettel sikerült megspékelni a rajongók életét, most decemberben befejeződik a várakozás és visszatér a filmszínházak vásznaira J.R.R. Tolkien magával ragadó világa. A hobbit a készületi munkák során háromrészesre duzzadt, ami azért érdekes, mert Tolkien azonos című regénye csupán 300 oldalas, így nagy kérdés, hogy Peter Jackson rendező és stábja mivel tölti fel a trilógiát. Magyarázatul szolgálhat, miszerint A hobbit mellett a Gyűrűk Ura könyvek vonatkozó "függelékeihez" is van felhasználási joga a készítőknek. Ez pedig bőven szolgáltat alapanyagot, Gandalf és a Fehér Tanács cselekedeteitől kezdve, Szauron részletesebb történetéig. A december 13-án mozikba kerülő első rész kiinduló helyzete ismerős a regény kedvelőinek: Hatvan évvel járunk A Gyűrűk Ura történetének kezdete előtt. A békésen éldegélő Zsákos Bilbó akaratán kívül egy kalandba kényszerül: Szürke Gandalf szervezi be egy váratlan utazásba, melynek során tizenhárom törppel és azok vezetőjével, Tölgypajzsos Thorinnal együtt kell visszakövetelniük az elveszett Törp Királyságot a rettegett sárkánytól, Smaugtól. Útközben Bilbó egy különös szerzettel akad össze, akinek nem akármilyen gyűrű van a birtokában…
Várakozás Szegeden
Dóm Téri Advent
Ritka, hogy egy vidéki adventet sok ezren látogassanak. Márpedig Szegeden ez történik évről évre. Magyarország legismertebb köztéri adventje túlnőtt a város határain. A Dóm Téri Advent nem titkolt célja, hogy a készület és az ünnep közösségi lényegét hangsúlyozza, meghittséget mutasson fel a karácsony előtti időszak rohanásai közepette. De miről is van szó pontosan? Immáron sok éve minden decemberben a szegedi dóm előtt létrejön egy „közösségi tér”, ahová a szegediek és a város környékén lakók széles rétege rendszeresen eljár. Nemcsak a vásárlás miatt, hanem azért, hogy magával vigye családját, barátait, rokonait, üzletfeleit. Kézműveskedni, beszélgetni, enni-inni, találkozni, közösen meggyújtani a gyertyákat. „Ez a vásár vonzza a nyitott szívű ünnepvárókat, a szépre nyitott szeműeket. Érzékeny lelkeknek való, vidám és mégis meghitt hely” – olvasható egy bejegyzés a rendezvény emlékkönyvében.
Hogy kerül egymás mellé?
Cézanne és a múlt
Hagyomány, alkotóerő? Paul Cézanne-ról, a modernizmust megelőlegező posztimpresszionizmus jeles alakjáról talán utoljára jutna eszünkbe az a jelző, hogy hagyományos. Mégis, az október végén nyílt tárlat ebből a megközelítésből mutatja be a francia festő művészetét. Előkerül a korábban élt, idősebb mesterekhez való viszonya. Cézanne közel száz alkotásával találkozhatunk, aminek nagyobb részét vázlatok, akvarellek, grafikák adják más művészek munkáiról. Stílusa kapcsán inkább a hasonlóságok kapnak hangsúlyt; Cézanne-tól távolinak gondolt művek hatásait érzékelhetjük, melyek párhuzamba kerülnek a francia festő alkotásaival. A budapesti Szépművészeti Múzeum nagyszabású tárlatát 2013. február közepéig lehet megtekinteni. A szervezők célja, hogy a kiállítás hozzásegítsen a művész jobb megértéséhez, és ’képet adjon’ Cézanne-ról a ma emberének.