2010. november 25.

Béke Háló bemutatása

1. Mi a Béke Háló?

Iskolák, intézmények, egyesületek nemzetközi hálója, melyek abban akarnak együttműködni, hogy a béke kultúráját megvalósítsák, a fiatalokat neveljék. 1990-ben született Észak Olaszországban, Veneto tartományban, Trevisoban a „Fabio Besta” középiskolában.

A Béke Háló céljai közt szerepel, hogy az iskolákban a nevelési programban kapjon helyet a békére nevelés. Nevel az emberi jogok előmozdítására, segíti a fiatalokat, hogy ezekért a célokért éljenek, hogy komolyan vegyék a testvériességet, a szolidaritást. Mindezt nem elméletben, hanem gyakorlatban. Ez a program nem a „békéről, hanem a békében élésről szól”. Kezdve saját iskolájukkal, környezetükkel, és folytatva más iskolákkal, intézményekkel együttműködve. Elsősorban a középiskolás korosztály vesz részt ebben a programban, de általános iskolások is magukénak érezhetik a céljait, mint ahogy Magyarországon is történt.

A résztvevő intézmények vállalják, hogy nevelési programjukban központi helyet adnak a békére nevelésnek: előadások, beszélgetések során elméleti formálódást nyújtanak, szolidaritási kezdeményezésekkel pedig konkrét cselekvésre nevelnek.

Ott, ahol már érett, fejlett ez az élet, ott a diákokkal minden évben, egy pár napos humanitárius utazást tesznek, melynek óriási nevelő hatása van. A résztvevő iskolák fiataljai évente egyszer összegyűlnek Velencében, ahol egy egynapos találkozón a különböző iskolák beszámolnak élményeikről: az előadásokat tánc, ének, zene, jelent kíséri. Művészeti pályázatot is meghirdetnek erre az alkalomra, amit értékelnek, díjaznak.

A Béke Hálóhoz jelenleg mintegy 5000 fiatal, és 100 referens, illetve tanár tartozik, és Olaszország városain kívül már több ország is képviselteti magát:

Horvátország, Szerbia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Románia, Albánia, Németország, Macedónia, Görögország, Szlovákia, Csehország, Dominikai Köztársaság, Magyarország, Brazília, USA, Peru.

2. Hogyan született?

Olasz pedagógusok látták, a fiatalokban mennyi érték van és keresték a lehetőséget, hogy ezt felszabadítsák, kihozzák belőlük.

A berlini fal leomlása után elvittek egy csapat fiatalt egy koncertre Trentoba, ahonnan nagyon lelkesen jöttek vissza. Ők is szerettek volna valami hasonló dolgot tenni. Gyűjtést indítottak a szerb-horvát háború szenvedőinek a megsegítésére, két lány személyesen szerette volna átadni a küldeményt, és el is vitték Szlovéniába a Postojna-i Menekült táborba. Az ő bátorságukból, ezzel a látogatással kezdődött a történetük.

3. Pedagógiai elvek

Fontos elvek:

– „Hálónak lenni”, ami azt jelenti, hogy nem egyedül dolgozik az iskola ebben a programban, hanem kapcsolatot élnek egymással.

Mások befogadása: gyerekek megélik egymás között pl. albánok, bosnyákok Olaszországban, kínaiak, vietnámiak, arabok, cigányok nálunk….

Látogatások: betegek, sérültek, börtön…

Adás kultúrája: pénzgyűjtés jótékony célra,.. az olasz diákok pl. a humanitárius útra viszik el, ajándékok és pénz formájában,de itthon is számos tapasztalat született már ezzel kapcsolatban.

4. Pedagógiai módszerek

Kezdetben sok nehézséggel kellett szembenézniük, amikor még nem fogadták nyitott kapukkal ezt a programot. Az olasz kollégák mesélték, hogy a béke teremtés első lépése az ezt ellenzőkkel megélt kapcsolat volt. Tehát a nevelési program elmélete a gyakorlatból született.

Milyen módszerekkel működik a Béke Háló?

ELMÉLETI SÍKON, tanárok, diákok, érdeklődő szülők számára:

· Konferenciákat tartanak elméleti kérdésekkel kapcsolatban minden évben, ahol diákok, szülők, tanárok, meghívottak adnak elő és beszélgetnek. Témák pl: „Másság és a béke kultúrája”, „Nevelési összefüggések”, „Kultúrák közti párbeszéd”.

· A tanév elején „általános értekezlet”-re gyűlnek össze résztvevő intézmények képviselői, ahol mérleget vonnak az előző évről, és tervet készítenek az új tanévre.

· Fontos eleme a munkának a tanárok és a diákok közötti közös munka!

· A diákok részére is szükség van előadásra, beszélgetésre, ahol hozzászólhatnak, kérdezhetnek. Tehát a résztvevő tanárok motiválják, formálják a diákokat arra, hogy másokért tegyenek valamit.

GYAKORLATI SÍKON:

Több irányvonala van a tevékenységeknek:

1. A fiatalok egész tanévben szolidaritási projektekben vesznek részt, melynek tartalmát és irányát a pedagógussal, vagy ha iskolai szintű a kezdeményezés, akkor az iskolával együtt választják ki.

Hogy milyen tevékenységeket lehet végezni, a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt, de részletesebben a csatolt pps- en láthatunk ötleteket a magyarországi eseményekkel kapcsolatban Cravero Ágitól, a budapesti Néri Szent Fülöp Általános Iskolából.

2. Minden tavasszal szerveznek Velencében egy olyan fesztivált, Stage Meeting-nek hívják, ahol ezek a fiatalok találkozhatnak, elmondhatják, bemutathatják egymásnak kezdeményezéseiket képekkel, jelenetekkel, tánccal… és megismerhetik egymást, bátorságot, ötleteket meríthetnek további munkájukhoz

Néhány cím az utóbbi fesztiválokról:

2007-ben: „A mai fiatalok jobbak, mint elődeik”

2008-ban: „A fiatalok számára a béke nem utópia.”

2009-ben: „Fiatalok, béke – 20 év története”

2010-ben: „A Háló a mi utunk a békéhez”

3. A Stage Meetingen megrendezésre kerül egy kiállítással egybekötött művészeti pályázat is, „Fiatalok és a művészet” címmel.

Tavaly a néris gyerekek is készítettek egy pályaművet és elküldték Velencébe, bár nem nyertek, de maga a közös munka is nagy közösségépítőnek bizonyult.

4. Az olasz diákok közül 40-en minden évben egyszer kelet-európai humanitárius úton vehetnek részt. Tulajdonképpen a szolidaritási tevékenységük része az is, hogy az ezen az úton kiosztandó adományokra gyűjtenek az év folyamán.

A humanitárius utazások 2007-ben indultak. 8 nap alatt 8 országot jártak végig, ekkor voltak először Albániában, Szerbiában, és Horvátországban is, a háború sújtotta vidékeken. 2008-ban Szlovákiában, Lengyelországban, Horvátországban és először Magyarországon jártak.

2010-ben pedig Gödöllőn és Szegeden fogadta őket néhány iskola.

Néhány benyomást olvasnék fel az olasz fialok benyomásaiból, hogy jobban lássuk milyen mélyen a fiatalok lelkébe hatolnak az úton megélt tapasztalatok:

Marco – Trevisoból

„Úgy gondolom, hogy az élet, a találkozások művészete…. A fiatalok érzik annak szükségességét, hogy különböző tevékenységeknek igazi szervezői, megvalósítói legyenek…. Ez alakít az emberségemben……. Az emberiességre, az emberségre vágyok…”

Giulia – Mestréből

Nagyon mély benyomást tett rám ez az út, sok országot megismertünk, melyek közül van, amelyik már fejlődött, van ami még mindig elmaradott. Sok fiatalnak szert kéne tennie erre a tapasztalatra, legalább egyszer az életben, mert belül növekedünk, és sok mindent megtanulunk, amiről Olaszországban még nem is hallottunk.

Simone – Treviso

Miért fontos ez a humanitárius út? Segítséget, ajándékot viszünk olyan embereknek, akiket nem ismerünk. Látjuk milyen helyzetben élnek a balkáni népek. Persze amit mi viszünk, nem fogja megváltoztatni a lakosság helyzetét, de az a fontos, hogy egy hálót hozunk létre, a testvériséget, kölcsönösséget éljük meg, melyek a Béke Háló alapvető értékei.

Daniella – Németország

Szomorúan láttam az albánok szegénységét, nem szoktam olyan embereket látni, akiknek semmijük sincs, vagy gyerekeket, akik az utcán alszanak. Szerintem nekünk, akiknek sok van boldoggá kéne tennünk őket. Örülök, hogy megismerhettem más kultúrákat és más fiatalokat, akiknek ugyanazok a céljaik és érdeklődésük, remélem, hogy a Béke Háló Németországban is folytatódni fog.

5. Személyiségek, akik a Béke Hálóval dolgoznak

Olaszország Közoktatási Minisztérium Államtitkára, Veneto tartomány kormányzója, Veneto tartomány Nemzetközi Kapcsolatokért felelős államtitkára, Együttműködés a Fejlődés Előmozdításáért Szervezet, Emberi Jogokért és Esélyegyenlőségért Szervezet felelős tanácsnoka, Padovai Egyetem Természettudományi Kar Interkulturális Pedagógiai Szak tanára

6. Csatlakozás

Részt vehetnek iskolák úgy, hogy nevelési programjuk részévé teszik a békére nevelést, és részt vehetnek egyes tanárok is azokkal a diákokkal, akiket megszólítanak, akikkel megélik ezt a programot.

Érdeklődni lehet: Cravero Ágnes: 20/ 48- 24- 941 Téglásy Klára: 30/ 556- 48-56


Hozzászólások

Béke Háló — Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

HTML tags allowed in your comment: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>