Az alábbiakban közöljük Romano Prodi az „Együtt Európáért 2012” című lelkiségi mozgalmak és Európa politikai vezetőinek találkozóján elhangzott beszédét.

Mit adhat a politikának az „Együtt Európáért” találkozó?

Romano Prodi

 

Ötven évvel ezelőtt XXIII. János pápa megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot. Ez az Egyház válasza volt a második világháború tragédiájára egy olyan időszakban, amikor úgy tűnt, hogy a berlini fal felépítése örökké tartóvá teszi Európa kettészakadását.

Azonban néhány évvel a fal emelése előtt, 1957-ben a római szerződés már meghatározta az első lépéseket az Európai Unió felé. Ezeket a lépéseket nem önző érdekek ösztönözték, hanem az a csodálatos cél, hogy egy békén és szolidaritáson alapuló nagy emberi közösséget hívjon életre. E nagyszabású terv szellemi forrása a három alapító atya, Adenauer, Schuman és De Gasperi közös vallási lelkülete volt.

Ma viszont mintha visszatérne a múlt. Európában újra felütötték a fejüket a nacionalizmusok, és a nagy migrációs folyamatokkal szemben Európa inkább magát körülsáncolva védekezik, inkább erődítmény, mint közös otthon.

Visszatért a háború ideológiája is a maga logikájával és önigazolásával. Amikor azt gondoltuk, hogy a háború veszélye elhárult a Szovjetunió felbomlásával és a két nagyhatalom közötti ellentét leáldozásával, a háború sok más helyen ütötte fel fejét: Irakban, a Balkánon, Afganisztánban, Libanonban, a Közel-Keleten, az afrikai nagy tavak térségében. Egyidejűleg a háború a terrorizmus arculatát is felvette, mely még jobban súlyosbította a helyzetet.

Nagy előrelépést jelentett a közös pénz, az Euro megteremtése, mely egy erős és egységes Európa jele, elővételezése és alapja volt. A jelen gazdasági és pénzügyi válság azonban ismét egoizmusokat szül és a nemzeti érdekek térnyerését eredményezi Európában. Az emlékezet és a politika is beszűkül. Az erősebb a saját erejére gondol csak, és elfelejti, hogy volt olyan időszak, amikor ő is gyenge és megosztott volt.

A félelem ma a populizmusok, a rasszizmusok és a nácizmusok arculatát idézi vissza, melyek egyre nagyobb tetszést váltanak ki az európai népekben: nemcsak Görögországban, hanem Franciaországban, Magyarországon, Hollandiában, a skandináv országokban, a Balkán térségben, Olaszországban.

Az európai keresztényekre az a felelősség hárul, hogy bizonytalankodás, félénkség, és bezárkózás nélkül legyőzzék ezt a félelmet. A napokban zajló választások lépésváltást követelnek, a remény, de egyben az ellentmondás és az aggodalom jeleit is mutatják. Még mielőtt túl késő lenne, reménykedjünk egy szolidáris Európában, mely újból növekedni szeretne, munkát és jövőt akar nyújtani polgárainak, és békét teremteni mindenkivel.

A keresztények arra hivatottak Európában, hogy a reményt hintsék a közjó és a közjavak kultúráján keresztül. Csak így kerülhetjük el a háborút. A testvériség kultúrája nélkül Európa csak tönkremehet.

Három kulcsszó van a ma és a jövő Európája számára: szolidaritás, szubszidiaritás és fejlődés. Nem tagadjuk a költségvetési egyensúly szükségességét, azonban rossz politika az, amely megfeledkezik az emberekről és azok szenvedéséről egy olyan szigor jegyében, mely túl gyakran elviselhetetlen terheket rak a gyengébbek vállára.

Ebben az átmeneti állapotban a keresztényeknek határozottan dönteniük kell, és Európát kell választaniuk. Hogy még inkább Európa legyen, több európai intézmény legyen, erősebb és hatékonyabb intézmények legyenek. Olyan Európára van szükségünk, amely egy nagy kulturális és intézményi projekt, amely a világot igazabbá és békésebbé tudja tenni. Erős és átlátható európai intézmények kellenek, melyek fellegvárak a spekulációt vallásukká tevő piacok cinizmusa ellen, melyek egy pillanat leforgása alatt mérhetetlen tőkét mozgatnak kihasználva a politika nehézkességét, dezorientáltságát és bizonytalanságát.

Csak az intézményeiben és társadalmában erős és egységes Európa tudja legyőzni ezeket a névtelen hatalmakat és képes együttműködni egy igazabb világ építéséért, termékeny párbeszédet folytatva Afrikával, meghaladva a régi és az új gyarmatosítás logikáját.

Az idő sürget, de a válság alkalom lehet arra, hogy Európa jobban Európává váljon, összetartóbb, erősebb és stabilabb intézményekkel.

Európára ma sokkal inkább szükség van, mint valaha.

Az évszázad nagy témái: az élelem, a víz és a nagy migrációs folyamatok távlatokat mutató jövőképet igényelnek és nem önző bezárkózást; előrelátást és nem kiváltságokat; testvériséget és nem konfliktust; egységet és nem megosztottságot. Európának meg kell jelenítenie ezt a kulturális és lelki értéket.

Ez az új hivatása Európának, amire a világ vár, és aminek megvalósítására az európai keresztények hivatottak. Lehetséges ez? Utat mutat számunkra Nelson Mandela bátor tanúságtétele Dél-Afrikában és San Su Kyi asszonyé Ázsiában. Tanúságtételük közös üzenete a kiengesztelődés, a megbékélést. Európának egységre és megbékélésre van szüksége, hogy láthatóvá tegye szelíd erejét, máskülönben szétforgácsolják az egoizmusok, a társadalmi konfliktusok és a megosztottságok a társadalmi lázadás ezerféle formájában.

Kiengesztelődés és egység nélkül sem fejlődés, sem demokrácia nem létezik Európa számára.

A ma és a holnap feladata az, hogy kiengeszteljük és egyesítsük Európát. A keresztények nem bújhatnak ki ez alól, ha valóban távolba akarnak tekinteni. Európa csak így találkozhat egyenlőségben és méltóságban Amerikával, Afrikával és a nagy Ázsiával a béke és az igazságosság útján.

 

Elhangzott az „Együtt Európáért 2012” találkozón Brüsszelben, 2012. május 12-én

Fordította: Fekete Mária

Új Város Online

Mit adhat a politikának az „Együtt Európáért” találkozó?