Nem számított a nyelv, a kor, a művészeti ág és a műfaj a múlt nyáron ren­dezett Clart művészeti kongresszuson. A három magyar résztvevő azóta is folytatja a közös munkát, együttműködést. Kapcsolat, tükör, párbeszéd volt a találkozó hármas kulcsszava. Sokunkat érdekelnek a műhelytitkok.

„A zeneszerző a sá­tánnal köt egyezsé­get Thomas Mann Doktor Faustusában, hogy olyat alkosson, amire emberi erővel nem volna képes. Ám súlyos árat fizet érte: lelkét eladja a sátán­nak. Mi éppen az ellenkezőjére vagyunk hívatva: a szövetség­re Istennel, a vele való egységre. Neki kell radikálisan átadnunk az életünket, és ez fogja a művé­szetünket is átisteníteni.” Kerékfy Márton zeneszerzőt ezek a gon­dolatok vezetik, amióta hazatért Castel Gandolfóból.

A művészeti együttműködés lé­nyegét a kapcsolatok alkotják Durst Norbert grafikus szerint. „Nagyon mély benyomást tett mindnyá­junkra a párizsi művészeti csoport. Tőlük hallottuk, hogy nem ma­gunkban kell keresni Istent, hogy megtaláljuk a szerepünket, hanem Istenben tudjuk nézni, hogy mi a mi szerepünk az Ő tervében.”

Smohayné Simon Gyöngyvér festő és művelődésszervező: „Tükörnek kell lenni! Mert mindig jön a kér­dés: és én? Hogy magammal eltelve esetleg nem tudok befogadni má­sokat. Vagy pont ellenkezőleg. És én? Hol vagyok én ehhez képest?”

A kongresszuson így búcsúzott egy fiatal szicíliai filmrendező: „Még életemben ennyi szép em­bert nem láttam együtt! Az egység lelkiségével is most találkoztam először. Én ateista vagyok, de min­dig is azt kerestem a munkámban, hogy a szépet, a jót mutassam be. Aztán itt hallottam, hogy Isten jellemzőiként is ezt a két jelzőt használjátok, az igazzal együtt.” Mintha a tükörvolt, vagy a hát­térszeretet kihozná ihletként a másikból művészetének, vagy lé­nyének egész lényegét, azaz a lel­két. „Úgy gondolok a művészetre, mint egy csodálatos eszközre Isten kezében – teszi hozzá Gyöngyös. – Egyértelmű számomra, hogy ami­re kódolva vagyok legbelül, annak modellje a Szentháromság. A te­hetséggel megáldott alkotó és a be­fogadó összetalálkozik, szóljon az a szemnek vagy a fülnek. Amikor megvalósulóban van valami, az szent pillanat. Lehetnek hónapok, és lehet, hogy szinte azonnal szüle­tik egy jó alkotás. Mindenképp egy megszenvedett, talán hosszú út vé­gén. Van egy útitárs ezen az úton: az elhagyott Jézus. Ahogy ő a szen­vedésben van, ahogy az kifejeződik benne, ahogy ő tudja átalakítani, úgy van az alkotás is kapcsolat­ban a természetfelettivel. Chiara Lubich talán erre gondolt, amikor azt mondta, hogy a művész áll leg­közelebb a szenthez.”

Maga a „miért alkossunk” kér­dése veti fel a közösségi lelkiség új­donságát: egyedi elhívatottságban, mégis együtt a szépség felé! Épp most alakult meg a Közösségi Mű­vészeti Csoport. Készen arra, hogy hivatásukat az istenkapcsolatban éljék, így teremtve közösséget a lelki, alkotói, emberi érlelődéshez. De hogyan is? A párbeszéd átütő igényéből!

„Sok a tehetséges ember. Sokszor nem is tudjuk, kiben mi szunnyad – lelkesíti Gyöngyöst a felfedezés. – Közben meg a korosztályunkban sem természetes, hogy tisztázzuk, valljuk, adjuk, amit csinálunk. Ez nem jelenti, hogy amikor én fes­tek, másvalaki fogja az ecsetet. Be­leadjuk a kölcsönösséget, ami nem biztos, hogy ugyanoda tér vissza. Nem baj, ha csigalassan haladunk, csak erős alapokat tegyünk le a kapcsolataink által. Úgy fogjuk össze a csoportot, hogy minden lépésünk az egységben történjen. Norbi, Marci és én úgy éljük meg ezt a munkát, mint egy alkotást. Tényleg nagyon izgalmas fiatal­ként belevágnunk, ahol a hivatá­sok még születőben vannak, meg a gyerekek is születőben vannak. Ahol az én elsődleges ihletforrá­som a házastársi kapcsolat.”

Tán épp ők ne tudnának egyedi-közös útjukon – Tóth Árpád szép szavait idézve – a „lélektől lélekig” jutni?

Hortoványi Emőke

Új Város – 2010 július-augusztus

kultúra – fiatal művészek

A SZÉPSÉG ÚTJÁN JÁRNAK