A Fokoláre Mozgalom tagjai közül Chiara Luce Badano, egy olasz fiatal lesz az első, akit boldoggá avatnak. Chiara Lubich ideáljából merítette az erőt éle­téhez, amely felkészítette betegségének hősies elviselésére. Története sokakat lelki megújulásra indított.

Testvérlapunk, a német Neue Stadt munkatársa megke­reste Maria Vocét, a Fokoláre Mozgalom elnökét, hogy feltegyen neki néhány kérdést a szeptember 25-i nagy esemény előtt.

– Miért annyira fontos ez a boldoggá avatás? És mit jelent ez a mozgalom­nak?

– Jézus azt kéri az evangélium­ban, hogy ne rejtsük véka alá a lámpást, hanem mindenkinek világítsunk, az emberek pedig, akik látják jótetteinket, dicsőítsék mennyei Atyánkat (vö. Mt 5,13- 16). Ez történik Chiara Luce bol­doggá avatása kapcsán. Mennyi fi­atal fantáziája szabadult fel, hogy ennek a lánynak a maga természe­tességében megélt rendkívüliségét továbbadja kortársainak énekkel, színdarabbal, musicallel! Hogy a világhálón a facebook, youtube és twitter számtalan kezdeményezé­séről ne is beszéljünk! A boldog­gá avatási szertartásra és ünnepre bejelentkezett résztvevők száma messze felülmúlja a legmerészebb várakozásokat is. Ezek a jelek mind arról árulkodnak, hogy a fiatalok hiteles példákra vágynak. Nagy öröm számunkra ez a boldoggá avatás azért is, mert ezzel a Kato­likus Egyház megerősíti, hogy az egység lelkisége szerint élve el lehet jutni az életszentségre.

– Most Chiara Lucének lesz a bol­doggá avatása. Vannak azonban má­sok is a mozgalomban – gyermekek, fiatalok, házas és nem házas felnőttek –, akik átmentek a másik életbe. Kö­zülük néhányak szentté avatási ügye folyamatban van, másoké el sem indult. Miért éppen Chiara Luce? Ő talán job­ban élt? Vagy a többieket is boldoggá fogják avatni? Ha mégsem, ez azt jelenti, hogy ők kevésbé voltak tö­kéletesek?

– Ki tudja, hányan élik meg kereszténységüket a legkülönbözőbb élet­korban hősies módon, és nehéz körülmények között! Ezt egyedül Is­ten látja. Chiara Lubich különleges szeretettel és figyelem­mel kísérte azok sorsát, akik a cél­hoz közeledtek. „Indulásuk” pilla­natában többször előfordult, hogy „megvalósult keresztényeknek” nevezte őket. Szívén viselte, hogy elkészüljön mindegyikük életraj­za, hogy tapasztalatukkal tovább segítsenek mindannyiunkat, hogy hiteles evangéliumi életet élhes­sünk. Senki sem tartotta fontos­nak, hogy boldoggá avatási pereket indítsunk, maga Chiara Lubich sem. A kezdeményező szinte kivétel nélkül mindig a katolikus püspök volt abban az egyházmegyében, ahol az adott személy elhunyt. Mi soha nem kérdeztük, hogy miért éppen annak az embernek indítják el az ügyét és miért nem a másikét. Fontos, hogy nagylelkűen vála­szoljunk Isten irántunk, mindan­nyiunk iránt megnyilvánuló sze­mélyes szeretetére. „Tartóra emelt” testvéreink példája ebben a „vállal­kozásban” segít minket.

– Az életszentség és a tökéletesség azonos fogalom. Ez a tökéletesség azonban gyakran megoszt minket, el­szigetel.

– Jézus talán nem azt mondta: „Ti olyan tökéletesek legyetek te­hát, mint mennyei Atyátok”? (vö. Mt 5,48). Isten kifejezett akarata minden keresztény számára, hogy törekedjen a tökéletességre!

Ezt erősítette meg a II. Vatikáni Zsinat (LG 40). Igaz ugyanakkor, hogy a múltban tényleg előfordult elkü­lönülés és eltávolodás. „Úgy tűnt, hogy az életszentség az apácáknak, szerzeteseknek, papoknak lett fenntartva, miközben a házasok­nak más sors adatott” – állapította meg Igino Giordani, a XX. századi olasz kultúra egyik kiemelkedő alakja, az első házas fokolarinó. Mennyit szenvedett! Ironikusan A kategóriájú keresztényekről be­szélt (papok és szerzetesek), akik meghívást kaptak a „tökéletes­ség állapotára”, és B kategóriájú keresztényekről (világiak), akik a „tökéletlenség állapotában élnek”. Chiara nagy felfedezése már a kez­det kezdetén az volt, hogy az élet­szentséghez a belépőt Isten akara­tának a teljesítésében találta meg: mindenkiét, a munkástól a diákig, a képviselőtől a háziasszonyig. Giordani, miután a parlamentben találkozott Chiarával, így írja le meglepetését: „Mindenki számára járhatóvá tette az életszentség út­ját, ledöntötte a korlátokat, ame­lyek elzárták a laikusok világát a misztikus élettől. Közkinccsé tette a kastély aranyát, amelyhez eddig csak kevesen fértek hozzá…”

– Napjainkban az életszentség az emberektől távol került, mint cél. Nem gondolja, hogy mint eszmény felett, el­járt az idő, hogy kissé már elavult?

– Nem áll közel az emberekhez az a fajta életszentség, amelyet az évszázadok során a szentek életé­ben rendkívüli jelenségek kísértek: extázis, csodák, szigorú önmegta­gadások. Ezek a mai ember életétől idegenek. De Isten igéjének felhí­vása ma is így hangzik: „Legyetek szentek, mivel én is szent vagyok” (Lev 11,45); „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1 Tessz 4,3). Ma új utak nyílnak: a nép életszentsége, közösségi szentté válás! Ez azt jelenti, hogy úgy kell szeretned a felebarátod, mint ön­magadat. Ha te az életszentségre törekszel, azt kívánod a többieknek is. Chiara Lubich emlékeztetett egy­szer VI. Pál pápa szavaira: „Ezekben az időkben az elszigetelt, rendkí­vüli szent egyedi alakját bizonyos értelemben a nép életszentségének, a megszentelő Isten népének kell felváltania.” Chiara Luce nem egye­dül, nem magától lett szent, hanem a szüleivel, Chiara Lubich-kal és a fiatalokkal megélt kapcsolat által, akikkel megalkuvás nélkül életre váltották evangéliumi ideáljukat. A kis dolgokon kezdve a betegség leg­nehezebb próbatételeiben is hűsé­ges volt a Szeretet Istenhez, akit kis­korától az első helyre tett életében. Boldoggá avatásának estéjén a VI. Pál teremben megemlékezést tar­tanak, amely a nép életszentségéről tesz majd tanúságot: nem csak az életét idézik fel, hanem a fiatalok el fogják mondani, hogyan élték meg az evangéliumot a legnehezebb kö­rülmények között is.

Gabi Ballweg

Fordította: Vizsolyi László

Fotók: CN

Új Város – 2010 szeptember-október

az egység lelkisége – előttünk jártak