Egyedül
Különélők, elváltak és újraházasodottak számára rendez találkozót néhány éve az Új Család Mozgalom Központi Titkársága a castelgandolfói Máriapoli központban. Ott hangzott el a legutóbbi alkalommal többek között Anna Maria tapasztalata, aki képes volt újra kezdeni és szembemenni az árral.
Sok-sok munkában eltöltött és családommal leélt boldog év után nyugdíjba mentem. Férjem rendkívüli ember, lányaim példaértékű édesapja és a filozófia tanszék professzora. Végre kevesebb feladatot kellett ellátnom, és el tudtam vele menni, amikor elutazott valahová, hogy előadást tartson. Amikor elmondtam neki, mennyire boldog vagyok, hogy többet tudunk együtt lenni, csak ennyit válaszolt: Már nem szeretlek. Az volt az érzésem, mintha ezt már korábban is el akarta volna mondani, csak éppen várt a „megfelelő” alkalomra. Borzalmas pillanatot éltem át, hihetetlennek tűnt az egész. Szégyelltem magam, nem akartam senkivel sem találkozni. Arra is gondoltam, hogy még minden rendbe jöhet, de elköltözött otthonról, a lányok viszont velem maradtak.
Szerettem, és még mindig szeretem, mégis kértem az Urat, vegyen magához, mert kudarcot vallottam abban, hogy rendezett családom legyen.
Majd a depresszió évei következtek, azért is, mert friss nyugdíjasként az egész napot otthon töltöttem egy viharos életvitel után, amikor midig csak másokkal törődtem. Megértettem, hogy férjemet elhanyagoltam, első helyen a lányaim álltak, aztán a munkahelyem, majd az anyukám, aki segítségre szorult, és messze lakott tőlünk, végül, a legutolsó helyre a férjem került. Lehet, hogy igaza volt! Hibásnak éreztem magam, és megbocsátottam, hogy elhagyott közel huszonöt év közös élet után, mert ő már nem tudott többet adni magából.
Még haragot sem éreztem az asszony iránt, akivel összeköltözött. Lányaim is nagyon megszenvedték a történetet, de nem igazán volt bennük ítélkezés édesapjuk felé, aki mindhármunk számára szinte félistennek tűnt.
Abban az időben majdnem minden létező vallási mozgalmat felkerestem, és közben imádkoztam az Úrhoz, hogy segítsen, mert hűséges akartam maradni férjemhez és lányaimhoz, akiket tőle kaptam.
Miután majdnem minden könnyemet elsírtam, az egyik templomban egy máriapolis szórólapot találtam. Nem tudtam, miről van szó, de gondoltam, megismerem ezt a mozgalmat is. Elmondtam lányaimnak, hogy el fogok menni a máriapolira, és valóban egy több mint ezer fős találkozón vettem részt, ahol a téma – „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” – egészen pontosan az én kérdésemre adott választ.
Testvérekre találtam, akik abban segítettek, amire szükségem volt. Hamarosan elkezdtem olvasni Chiara Lubich könyveit és két hónap elteltével úgy tűnt, hogy mindent megértettem – így akár egyedül is élhetem ezt a lelkiséget. Igazából azonban nem értettem meg semmit, hiszen az egység lelkisége közösségi lelkiség. Miután elolvastam Chiarának egy gyönyörű elmélkedését, annak a fényében lett csak világos, hogy mi is történt velem. Talán arról van szó, hogy a férjem istenné vált számomra, és ez megakadályozta, hogy meglássam Istent. Arra gondoltam: Uram, talán azért vetted el tőlem a férjemet, hogy megtaláljalak téged, hogy hozzád közelítsek? Nem tudom, jól gondolom-e, de ez jutott eszembe. A napot sem látjuk, ha eltakarja a felhő, de ha elvonul, akkor ragyogása mindent betölt. Igazából a férjem volt ez a felhő, és ez akadályozta meg, hogy lássam a napot.
Elmélkedésében Chiara leírja, hogy életünk drámája mögött Isten van jelen szeretetével, Ő az, aki javunkat akarja, vagy megenged valamit, ami javunkra válik.
Ezt az utat jártam be, amíg eljutottam az Úrhoz, és amin egyedül kell haladnom előre, hiszen életünk utolsó napján is egyedül fogunk megjelenni a színe előtt. Legutóbbi ajándéka az volt, hogy részt vehetek az Új Család Mozgalom életében, akkor is, ha külön élek férjemtől, mert házasságom élő és igaz. Én is ajándékozhatok valamit másoknak, azt, amit magam átéltem.
Giulio Meazzini írása alapján
Szerkesztette: Tóth Judit
Új Város – 2010 március-április
Közelkép – családi műhely
EGYEDÜL