Beszélgetés D. Szebik Imre ny. evangélikus püspökkel a Fokoláre Mozgalom püspök barátainak ökumenikus találkozója kapcsán.

Püspök úr, mi a célja ezeknek az összejöveteleknek?

A püspöki találkozók célja a testvéri közösség táplálása. Nekem is testvéri, baráti kapcsolataim alakultak ki az évek során, hiszen immár ötödik alkalommal vettem részt. „A kapcsolatok legyőzik a széttöredezettséget” – fogalmazott Miloslav Vlk, volt prágai érsek, aki a közelmúltban ment nyugdíjba. Fiatal korában a cseh hatóságok letartóztatták, elítélték, börtönbe került. Amikor kiszabadult, nem engedték papi hivatását gyakorolni és kirakatablak-mosóként kereste kenyerét hosszú időn keresztül. A Fokoláre közösség fogadta be és azóta aktívan részt vesz a mozgalom életében. A rendszerváltozás után újra felvehette a papi szolgálatot, később prágai érsek és bíboros lett. Most Rómában él és a mozgalom püspök barátait fogja össze szerte a világon. Nagy örömmel fogadja, hogy a katolikusok mellett vannak köztünk evangélikusok, ortodoxok, anglikánok, metodisták szép számmal.

Hisszük, hogy egy egyház vagyunk Krisztusban a szó spirituális értelmében. Ugyanakkor még nem beszélhetünk teljes egységről. Teológiai kérdésekben a katolikus és protestáns tanítás mintegy kilencven százalékban fedésben van, de a maradék tíz százalék nem elhanyagolható. Egyházaink hagyományai és adottságai arra köteleznek bennünket, hogy tartsuk tiszteletben ezt a különbséget. Ezeken a találkozókon soha nem lépjük túl az adott egyházak rendelkezéseit. Részt veszünk egymás istentiszteletein, de a misén a nem katolikusok áldást kapnak. Az anglikánok, metodisták, evangélikusok saját istentiszteletükön veszik magukhoz az úrvacsorát. Most például előfordult, hogy a katolikus misén evangélikus püspök, az anglikán istentiszteleten pedig katolikus püspök prédikált, de ez egyszeri alkalom volt, külön érseki engedéllyel.

Mi volt a találkozó témája?

A találkozó alaptémája Isten Igéje, az isteni Ige átváltoztató ereje volt. A szentírás mindannyiunk számára közös forrás, és egyértelműen összekapcsol bennünket akkor is, ha bizonyos igehelyeket másképpen értelmezünk. De itt is sokkal több a közös értelmezés, mint a vitatott, és ez is sokszor teológiai véleménykülönbség, amely gyakran „házon belül” is megtalálható.

Az Ige fényében foglalkoztunk többek között azzal a vallási és kulturális helyzettel is, ami Európában kialakult. Egy ír professzor egyenesen arról beszélt, hogy Európa sötét éjszakában leledzik, nincsenek már biztos alapok, amire építhetünk, hiányzik az igazi vallásos élmény és az összetartozás megtapasztalása. Különösen a fiatalok és a családok életében tapasztalható a talajvesztettség. Az egyház is sok tekintetben elvesztette hitelét. De az egyház sorsa Jézus sorsa, kultúránknak a kereszt jegyében kell újjászületnie, másként nincs Európának jövője. Különösen a fiatalok számára lehet vonzó, hogy a Jézussal való barátság szépsége minden nehézség legyőzésére erőt ad. Az elhagyott Jézus a kereszten együtt érez az elhagyott emberrel, az elhagyott Európával. Chiara Lubich számára ez nem csupán egy vigasztaló gondolat volt, hanem egy életstílust jelentett. Ő egész életében ezt a Jézust követte, aki a reménységünk a világ nyomorának leküzdésére, lehet, hogy nem úgy, ahogy mi elképzeljük, de tudjuk, hogy az Elhagyott aztán föltámadott.

Ezeknek a találkozóknak a deklarált célja a vendéglátó ország egyházának alaposabb megismerése is. Milyen tanulságokkal szolgált az együttlét ebből a szempontból?

Saját palotájában fogadott bennünket Canterbury érseke, az anglikán egyház feje. Engem meglepett, hogy Anglia bizonyos értelemben vallásos ország, hiszen a parlament elé kerülő törvénytervezeteket a canterbury érseknek is jóvá kell hagynia, és élhet vétójogával.

Egyébként az anglikán istentisztelet külsőségeiben megtévesztésig hasonlít a katolikus misére, az anglikánok külső hagyományaikban, liturgikus örökségükben megőrizték a katolikus tradíciót. Teológiájukban és egyházszervezetükben viszont – hogy így mondjam – átvették a protestáns demokratizmust. Számomra is megkérdőjelezhető módon a homoszexuálisok is lehetnek püspökök. Ez a kérdés az anglikán egyházat is megosztja. A kiegyensúlyozott teológiai nézeteket vallók nem akarják kirekeszteni azokat, akik liberálisabban gondolkodnak. Nehéz helyzetben vannak, imádságinkban hordozhatjuk őket! Ez a kérdés az amerikai evangélikusságot is sajnos kettészakította. Nézetem szerint ez a korszellem behatolása az egyházba, bibliai alapon nem lehet megengedni, hogy a homoszexuális párokat is házasságban élőknek tekintsük.

A találkozó idejére esett egy jelentős katolikus Mária ünnep, Mária születése. Nem okozott ez feszültséget?

Abból indulnék ki, hogy végig testvéri szeretetben voltunk együtt, megértve és értékelve egymás ünnepeit. Aznap háromszor ünnepeltünk! Reggel mindannyian részt vettünk az evangélikus áhítaton, utána Londonban maga Williams érsek vezette a szertartást, végül pedig a Westminsterben fejeztük be a napot egy kétórás szép misével.

Egyébként nekünk evangélikusoknak nincs Máriával gondunk, Theotokosként, Istenszülőként tartjuk őt számon, és úgy is, mint aki elsőként ismerte föl Jézus küldetését, és ebben az értelemben prototípusa az egyháznak. Mi Máriát Jézus édesanyjaként tiszteljük, de nem imádjuk. A többi protestáns felekezet ennél talán tartózkodóbb. Vannak persze szélsőséges nézetek is, amelyek a különbségeket hangsúlyozzák.

Püspök Úr, miben látja ezeknek a találkozóknak a jelentőségét?

Napjainkban az ökumenikus kapcsolatok világviszonylatban hűvösebbek lettek. Senkit nem szeretnék emiatt elmarasztalni, de ma erősebb a konfesszionalizmus, a magunk kis egyházát akarjuk erősíteni, és nem tapasztalható az az ökumené, ami kezdetben mutatkozott. A Fokoláre Mozgalom éppen azt akarja jelezni, hogy a mi összetartozásunk sokkal fontosabb. Ez nem öncélú, hanem az evangélium teljesülése érdekében történik, hiszen Jézus azért imádkozott, hogy a tanítványok legyenek egy, hogy a világ higgyen. Ezen a püspöki találkozón megnyilvánul az ökumené hamu alatti izzása, sokkal elevenebben, mint a hétköznapokban, az egymással való találkozást, az összetartást erősíti, és reménnyel tölt el az ökumené jövőjét illetően.

Tóth Pál

Fotó: Tóth Pál

Új Város – 2012. február

Interjú – ökumené – PARÁZS A HAMU ALATT