Hogyan kell szeretnünk Istent? Erről ír a filozófus, teológus Pasquale Foresi atya, a Fokoláre Mozgalom társalapítója.

Jézus megmondta, hogyan kell viszontszeretnünk Istent: „Teljes szívből, teljes elméből és minden erőből”. (…) Mit jelent ez konkrétan? Teljes elméből szeretni elsősorban azt jelenti, hogy az értelmünket ne Istennel szembenálló gondolatok foglalják le. Pozitív megfogalmazásban pedig azt, hogy adjuk át Istennek teljes elménket. A nagy érettségre szert tett keresztények értelme mindenestől Isten, az egyház és az emberiség szolgálatára irányul. (…) Az ilyen emberek életét szemlélve elképzelhetetlen, hogy elméjük mással lenne elfoglalva, mint Isten országának az építésével. (…)

A lelkiélet elején járó keresztényeknek viszont Isten nem tölti be a teljes elméjét, nem teljes egészében Istenért munkálkodnak. (…) Előfordulhat, hogy valaki egész életében „apostolkodik”, „szent dolgokkal” foglalatoskodik anélkül, hogy valóban Istent választotta volna, és voltaképpen csak önmagát keresi.

Isten azonban szeret, ezért ezek az emberek megtisztuláson mennek át… Amilyen mértékben ezt elfogadják, olyan mértékben tudnak lelkileg fejlődni… Isten szeretete „féltékeny” szeretet: mindenkit egészen önmagának akar. Az ember annál tökéletesebben valósítja meg önmagát, és annál inkább lesz képes rátalálni az igazi boldogságra, minél inkább Istené.

Ezt láthatjuk abból is, hogy egyes keresztények, ha nem ismerték volna meg az evangéliumot, jelentéktelen, középszerű emberek maradtak volna, esetleg jó emberek, de semmit sem alkottak volna. Ahogy viszont Isten birtokba vette az intelligenciájukat, csodálatos dolgokra lettek képesek önmagukért és másokért.

Isten azt is kéri, hogy adjuk neki teljes szívünket. A Bibliában a szívnek nagyon tág a jelentése. Most szorítkozzunk csak az érzelmekre, arra a teljes érzelmi skálára, amit a szív szóval határozhatunk meg. Emberségünk nagyon fontos részéről van szó, amit nem könnyű racionálisan irányítani és úgy mederbe terelni, hogy teljesen átadhassuk Istennek. (…) Az okosság erényére van szükség, mert az érzelmek gyakran vakká tesznek, és bizonyos útvesztőkből képtelenek vagyunk egyébként kitalálni.

Amikor szívünk a test vágyai, a javak önző birtoklása felé akar terelni, vagy pedig a (gyakran rejtett) hatalomvágy felé, akkor az önmegtagadás bátorságára van szükségünk. Bátorságra van ugyanis szükség, hogy megtegyük azokat a lépéseket, amelyek lehetővé teszik bennünk az „új ember” kibontakozását, aki a fényben él, és a dolgokat Isten szemével látja. Néha valaki mondhatja: „Ezeket a hajlamokat az adott környezetemben akarom legyőzni, nem kívánok elmenekülni, hanem szembe akarok szállni a kísértésekkel.” Be kell látnunk, hogy ez csaknem lehetetlen. (…) Néha még lelki érvekkel is igyekszünk igazolni magunkat. Mindez azonban csak önámítás, hosszú távon nem segíti az Istenben történő kibontakozást, és sok szenvedés forrása.

Gyakran bizonyos kísértések legyőzésére elegendő lenne azokat megosztani a saját közösségünkkel, vagy egy Isten dolgaiban jártas személlyel. Néha pusztán azzal, hogy kommunikáljuk, a problémák átértékelődnek, és megtaláljuk az erőt a helyes cselekvéshez. (…)

Amilyen mértékben ajándékozzuk magunkat Istennek, olyan mértékben válnak érzelmeink istenivé. Erről akkor győződhetünk meg, amikor találkozunk olyanokkal, akik, mert teljesen átadták magukat Istennek, egészen emberivé lettek. Jól láthatjuk abból, ahogy meg tudnak másokat hallgatni, ahogy beszélnek, ahogy egyszerre van meg bennük a megértés és a bölcsesség, a szilárdság és az irgalom…

Végezetül az utolsó felhívás: szeretni minden erőből!

Vannak, akik oly mértékben, erejüket meghaladó módon ajándékozzák magukat és szeretik Istent és a többieket, hogy bele is betegednek. (…) Beteggé lenni, kimerülni, esetleg évekig tartó tehetetlenséget jelent. Ezért úgy kell megszerveznünk az életünket, hogy legyen időnk a pihenésre is, hogy jobban és többet tudjunk adni magunkból.

Az is előfordulhat, hogy nem a mi hibánkból leszünk betegek. Az más. (…) Ha Isten megadja ezt a nagy kegyelmet, és megengedi a betegség próbatételét, ez azért van, mert nagy lelki fejlődésre, termékeny életre hív, aminek sok gyümölcse lesz. Azonnal nem látjuk meg talán, pedig a gyümölcsök már léteznek!

Pasquale Foresi

Fordította: Vizsolyi László

Illusztráció: Mariannita Zanzucchi

Új Város – 2011 január-február