Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét: a nagyböjt utolsó napjai. Vegyünk egy utolsó nagy lendületet és készítsük fel szívünket húsvét örömére egy igazi megtéréssel, azzal a megtéréssel, amit Isten tőlünk vár. Chiara Lubich 1986-os üzenete segítsen abban, hogy teljesen megújult szívvel érkezzünk el az ünnepre.

Még tart a nagyböjt időszaka, bár a húsvét már közel. A nagyböjt – mint tudjuk – minden kereszténytől azt követeli, hogy térjen meg. Tőlünk is ezt követeli. Mit kér ez tőlünk, akik közösségi lelkiséget élünk?

Isten felé kell mennünk, Felé fordulnunk. Mi akkor tesszük ezt a lehető legjobban, ha a felebarát felé fordulunk, ha úgy tekintünk rá, hogy ő a speciális út számunkra, akin keresztül Istenhez jutunk.
Tudjátok, milyen gyakran beszélünk a felebarátról, s arról a szeretetről, mellyel szeretnünk kell őt; mégis, minden alkalommal, amikor Isten megvilágítja ezt az utat, mindig új számunkra.

Velem is ez történt néhány nappal ezelőtt. A misekönyvből elmélkedtem, s az utolsó ítéletről szóló ragyogó oldal volt nyitva előttem: Jézus eljön, hogy megítéljen minket, s így szól majd: „Éhes voltam és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok.”

Olvasva ezeket a szavakat, annyira megdöbbentem, mintha először olvastam volna. Felfedeztem, hogy Jézus az utolsó ítéletkor nem ezt vagy azt a dolgot fogja számon kérni tőlem – amiket egyébként meg kell tennem –, hanem pontosan a felebarát iránti szeretetre teszi a hangsúlyt.

S én, mint egy olyan valaki, aki most indul el Isten felé, elkezdtem szeretni mindenkit, mindazokat, akikkel a nap folyamán kapcsolatba kerültem. És higgyétek el: azt éreztem, hogy újjászülettem! Azt éreztem, hogy a lelkem mindenekelőtt a szeretetre éhes; szeretni éhes! S hogy ebben a mindenkire irányuló szeretetben tud szabadon lélegezni és találja meg valóban táplálékát, életét.

Igaz, eddig is törekedtem arra, hogy sok szeretetet-cselekedetet vigyek végbe, de most jöttem rá, hogy sok ezek közül nem volt más, mint egy individuális lelkiség megnyilvánulása. Egy individuális lelkiségé, melyet ugyan kisebb-nagyobb önmegtagadások táplálnak, de minden jóakaratunk ellenére azt a veszélyt jelenthetik számunkra, akik a szeretetre vagyunk meghívva, hogy egy bizonyos módon önmagunkba fordulunk.

Most ebben az új törekvésben, hogy mindenkit szeressek, sok szeretet-cselekedetet sikerült tennem, de mindegyik a testvérekre irányult, akikben Jézust láttam és szeretettem, s csak ezek jelentették számomra az öröm teljességét.

Kedveseim! Arra vagyunk meghívva mindannyian, hogy folytonosan munkálkodjunk önmagunk megtérésén. Mindannyiunknak meg kell tapasztalnunk az újjászületésnek ezt a fajtáját, az életnek ezt a teljességét. Ezért törekednünk kell arra, amennyire csak lehetséges, hogy létünk minden megnyilvánulását a felebarát iránti szeretetté alakítsuk át.

Az a kötelességünk, hogy törődjünk otthonunkkal? Ne csak emberi okok miatt tegyük ezt, hanem azért, mert öltöztetve, jóllakatva, szolgálva a testvéreket, Jézust szerethetjük, aki jelen van bennük.

Bármilyen más munkát kell végeznünk? Jézus van jelen az egyes emberekben és a közösségekben, akiknek felajánljuk segítségünket.

Imádkoznunk kell? Imádkozzunk saját magunkért úgy, mint másokért. Mondjuk azt a „Mi” szót, melyre Jézus tanított meg a Miatyánkban. Az a feladatunk, hogy szenvedjünk, s ajánljuk fel fájdalmunkat a testvérekért? Isten akarata beszélni valakivel?

Határozzuk el mindig, hogy Őt hallgatjuk, Neki adunk tanácsot, Őt tanítjuk, hogy Ő az, akit megvigasztalunk, egyszóval: Őt szeretjük.

Pihenünk, eszünk, kikapcsolódunk; határozzuk el, hogy mindezt azért tesszük, mert vissza akarjuk nyerni erőnket, hogy jobban szolgáljuk a testvért. Tegyünk tehát mindent a felebarát érdekében.

S még akkor is, ha az a lelki magatartás, amely állandóan az önmagunkból való kilépéshez vezet, mindig nagy öröm (az előbb újjászületésről beszéltem), biztosak lehetünk benne, hogy kilépni önmagunkból azért – ahogy mondani szoktuk – hogy a többieket éljük, mindig fáradságos lesz. S ebben módunk van szeretni az Elhagyott Jézust a türelem, a jóság, az alázat, a nagylelkűség és a tisztaság erényének megélésében, melyeket a szeretet foglal magába.

Igen, szenteknek kell lennünk, de a mi utunkon, ami a szeretet útja, mégpedig a radikális szereteté, amelyet először magunk között kell megélnünk (ami aztán kölcsönössé válik), majd mindenkivel.

Ezért, sőt azért, hogy megtörténjék bennünk ez az újra megtérés, a következő napokban ezt tartsuk szem előtt: szülessünk újjá a szeretet által. Így készüljünk a Húsvétra. Ezen az ünnepen a feltámadás teljes örömét kívánom nektek. Biztosítalak benneteket, hogy mindannyiótokkal a legteljesebb egységben élem azokat a tanításokat és titkokat, melyek a nagyhéthez kapcsolódnak: az új parancsolatokat, Jézus végrendeletét, a papság megalapítását, az eucharisztiát, Jézus kiáltását.

Éljük ezt: szülessünk újjá a szeretet által!

Fotó: pixabay