A színházi élet visszásságairól szóló hírek közepette reményt adó az a versvideó, melyet ifjú művészek közösségként készítettek, március 15. tiszteletére. Az egyik részt vevő színész bepillantást nyújt az előzményekbe, nemzedéke dilemmáiba, az alkotás folyamatába, egy tettvágyó közösség születésébe.

Fekete Gábor írása

Fiatal, kezdő színészként úgy látom, hogy nagy alkotói vágy van a generációnkban, képesek vagyunk tanulni évekig, majd utána dolgozni azért, hogy végül artikulálni tudjuk a világról alkotott saját, a rendező, illetve a világirodalom íróinak gondolatait. Mesélni, tükröt mutatni, szórakoztatni vágyunk.
Már most tapasztaljuk, milyen nehéz egy olyan világban értéket teremteni, ahol ekkora a széthúzás. Ahol a pártpolitika megosztja a művészeket és negatívan befolyásolja a közös hivatásunk megélését. Nem szabadna, hogy követ emeljen egyik művész a másikra, csak amiatt, mert jobb vagy baloldali.
Persze nem gondolkodunk ugyanúgy mindenről, de tiszteletben tartva mások véleményét tudnánk jól együtt, de legalábbis egymás mellett alkotni. Az egyik probléma, hogy régi alapokon nyugvó színházi rendszerünk valahol lemaradt, nagyon nem követi a 21. század munka- és emberjogi normáit. Jó példák erre az elmúlt években nagy port kavaró hatalommal való visszaélések és szexuális abúzusok.
Nincs lehetőség arra, hogy a helyzetünkön változtassunk, vagy fórum, ahol beszélni tudunk a nehézségeinkről, így leginkább a színészbüfében kerül kitárgyalásra, illetve a média kapja fel, ami gyakran visszásan sül el. Emiatt sokszor úgy tűnhet, hogy csak mindenáron érvényre akarjuk juttatni a véleményünket, miközben a probléma valós.
Változtatni pedig csak nagyon óvatosan lehet, hiszen egészen sajátos a munka menete, nehéz úgy belenyúlni, hogy a művészi kifejeződés ne sérüljön.

A tehetetlenséggel vegyes alkotói vágyunk és az idea – hogyan tudnánk békésen, jó körülmények között, szabadon alkotni – szülte a csapatot, amiben immár több mint 250 fiatal színész van.
Egyik kollégához érkezett egy felkérés versmondásra az egyik párt március 15-i ünnepségére. Megvitattuk a lehetőségeket és úgy éreztük, hogy közösségként nem akarunk egyik oldalhoz sem tartozni, inkább hozzunk létre egy saját projektet, politikai hovatartozásunktól függetlenül fogjunk össze.

Végül megtaláltuk, hogy mi a mi forradalmunk és elmondtuk úgy, ahogy tanultuk: versben.

Egy hétfő reggel fél 8-kor találkoztunk a József Attila szobor mellett. Nehéz a színészek életét egyeztetni, így kinéztük ezt a számunkra hajnali időpontot, abban reménykedve, hogy minél többen jelen tudunk lenni. Ekkor vettük fel a vágóképeket, majd néhány nappal később egy éjszaka a hangot. Nagyon jó hangulatban telt. Belső mosolytól bizseregve végig éreztem, hogy most valami igazán értékeset teszünk közösen, olyan formában, ami illik hozzánk, ami nem akar senkit bántani, ami szobrot állít a hősöknek és ami elindíthatja a párbeszédet, hogy megérthessük egymást.

A videónk üzenetét így fogalmaztuk meg:

Egy folyónál megállni, leülni és megérteni. A nyugalomban az áradás és a forradalomban a béke erejét. Fiatal színészek vagyunk és tanulni akarunk a magyar történelem hullámzásából. Mi most A Dunánál révedünk a múltba és belátjuk, hogy a béke és egymás megszelídítése segít minket élni. Az emberiség története örök szembenállások közt hullámzik. De nem mindegy, hogy gyűlölettel vagy szeretettel közeledünk a másikhoz.

József Attila versében kapcsot talál múlt és jelen között, mi ezen a versen keresztül gondolunk 1848. március 15-ére. A szakadatlan hömpölygő Duna örök forradalmára, mely nem gyűlölködik, nem pártoskodik, mindenkinek ugyanazt a méltóságteljes állandóságot hirdeti évszázadok óta.

Nagyon pozitív a fogadtatása a videónak, most a következő cél egy olyan csatornát létrehozni, ahol verseken, monológokon keresztül tudunk beszélni a belső feszültségeinkről, gondolatainkról, együtt tenni a változásért.

Fotó és videó: youtube