Karácsony közeledtével az elvégzendő feladatok megsokasodnak, elsősorban a manapság teherként megélt ajándékozás nyomásának köszönhetően. De mit jelenthet ez számunkra? Lehet-e ezt jól csinálni?

Pszichológus, jelenleg iskolapszichológusként dolgozik egy budapesti középiskolában.

Ajándék, ajándékozás. Szavak, melyeket az ősz utolsó és a tél első hónapjaiban olyan sokszor hallunk, olvasunk, kimondunk, leírunk, kérdezünk, látunk, hogy szinte már elkopnak, elhasználódnak az év végére. És ez nem is meglepő. Az említett szavak ugyanis nem önmagukban vannak jelen a fejünkben, a hiedelemrendszerünkben. Számos egyéb gon­dolat, kérdés kötődik hozzájuk és válik aktívvá minden év karácsonyakor. Hány embernek kellene ajándékot venni, készíteni, kitől milyen értékű ajándékot kaptam tavaly, idén mire szá­míthatok, ehhez képest nekem mekkorát kell adnom? Vajon minek örülne a másik? Azt hol lehet kapni? Megengedhetem-e magamnak? Mikor lesz időm arra, hogy mindezt összevásá­roljam? Nem szeretem a tömeget, jó lenne, ha valaki elkísérne, de ilyenkor mindenki elfoglalt. Karácsonyra még főzni is kellene, vendégeket fogadni, vendégségbe menni. Mikor teszem rendbe a lakást a szép ünnep megéléséhez? Szólt a lányom, hogy húznak az iskolában, de vajon milyen értékben gondolkodjak? Minek örülne a fiam osztálytársa? És így tovább. Bizonyára sokaknak ismerősek e kérdések, dilemmák, melyek gyakran nehéz, szorongató pillanatokat, napokat okoznak.

Az ajándékozás az emberek szándékos megtisztelését, megörvendeztetését szolgáló szokást jelent, melynek fontos ismérve, hogy a viszonzás elvárása nélkül történik. Ha egy kicsit megállunk és megfigyeljük ajándékozási szokásainkat, láthatjuk, hogy a fogalomleírás­sal ellentétben az ajándékozásnak tulajdon­képpen fontos eleme a kölcsönösség. Vagyis, ha én adok, akkor remélhetőleg később kapni fogok. Ha kapok, akkor az arra ösztönöz engem, hogy viszont adjak. Noha lelketlen és az önzetlenség erényét megkérdőjelező állításnak tűnhet, az adok-kapok egyen-súlyára törekvés nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben. Ez az egyensúly kapcsolataink terén is kiemelt fontossággal bír, különösen szimmetrikus, mellérendelt,

szoros kapcsolatainkban. Böszörményi-Nagy Iván híres magyar-amerikai családterapeuta elméletében többek között azt emeli ki, hogy egy kapcsolatban az tud adni, aki már kapott. Itt természetesen nem tárgyi ajándékokra kell gondolnunk, hanem például figyelmességre, törődésre, odafordulásra, elfogadásra, megértésre. Mindezek a szeretet legkülönfélébb megnyilvánulási formái, amelyeket nagyon jól esik kapnunk, és ha kapjuk, könnyebben tudjuk viszonozni.

Visszakanyarodva a karácsonyi ajándékozáshoz, különösen nagy fejtörést és olykor szorongást tud okozni az ajándék kiöt­lése, ha azt egy számunkra fontos embernek szánjuk. Ilyenkor ugyanis az átlagosnál nagyobb örömöt szeretnénk okozni a másiknak és olyan dolgot ajándékoznánk, amelyből érzi, mennyire fontos a számunkra. Ugyanakkor, karácsony környékén a spontán meglepetésszerzés helyett feladattá válhat mindez, ami gyakran blokkolja a kreativitásunkat, a leleményességünket és a korábbi jó ötleteink valahogy úgy elbújnak, mintha soha nem is léteztek volna. A népszerű „adni jobb, mint kapni” mondás akkor nyerhet megerősítést bennünk, ha az általunk megajándékozott fél tágra nyílt szemekkel, arcához kapva, őszinte mosollyal fejezi ki lelkesedését és örömét az ajándé­kunk láttán és hosszú percekig nézegeti, próbálgatja, forgatja a kezében. De mi van akkor, ha az ajándékunkkal nem találunk célba? Ha a nagy próbálkozásban végül mellényúlunk és a má­sik udvarias mosolyán kívül nem látunk más reakciót? Olyankor nem jó érzés adni, hiszen nem kapunk lelket melengető, szere­tetteljes, örömteli visszajelzést, mely utólag feledtethetné a sok utánajárást, a hosszú sorokat, az ingerült vásárlók hadával töl­tött hétvégéket. Manapság némi kiégés figyelhető meg a tárgyi ajándékokkal szemben, és szinte éhezzük a minőségi perceket, az együtt töltött időt, a közös élményeket. Ebből és a fentebb felsorolt nehéz pillanatokból kiindulva érdemes elgondolkodni azon, hogy változtassunk a karácsonyi ajándékozási szokásain­kon. Az emberi kapcsolatok kölcsönösségének, egyensúlyának jegyében például előre megbeszélt karácsonyi ajándék gyanánt eltölthetünk közösen egy délutánt , főzhetünk valami különle­geset, megnézhetünk együtt egy filmet, összeülhetünk társas-játékozni, de akár írhatunk is egymásnak biztató, megerősítő, pozitív hangvételű levelet, ajándékozhatunk egy verset, egy történetet, vagy akár egy aktuális, erőt adó idézetet, gondola­tot, mely passzol a másik élethelyzetéhez. Ezáltal szeretetteljes légkörben tapasztalt kölcsönös megörvendeztetésben lehet részünk felesleges nyomás és szorongás nélkül. Nehéz az efféle alternatív ajándékozási útra rátérni, de érdemes először a kiemelten fontos, közeli kapcsolatainkban (családunkban, párkapcsolatunkban, baráti körünkben) elkezdeni, hogy az ebből nyert pozitív tapasztalatok magabiztosságával a jövőben még szélesebb körben tudjuk képviselni a valódi, minőségi, örömteli pillanatok pótolhatatlanságát.

Fotó: depositephotos.com/Uris Kikovic

Szerző: Visy Petra

Rovat:Életmód

2017. november- december