Koldusok és milliárdosok
Koldusok és milliárdosok
Bele kell-e törődnünk a növekvő egyenlőtlenségbe, vagy van kiút?
A 2017-es Oxfam-jelentés szerint a világ 8 leggazdagabb multimilliárdosa ugyanannyi anyagi javat birtokol, mint az össznépesség szegényebbik 50 százaléka, 3 milliárd 600 millió ember. A világ népességének 70 százaléka pedig olyan országokban él, ahol az elmúlt harminc évben nőtt a társadalmi egyenlőtlenség mértéke.
Ezek az adatok elemzés nélkül is megértetik velünk, hogy milyen mértéket öltött az egyenlőtlenség földünkön, és milyen következményekkel járnak az olyan politikai és gazdasági berendezkedések, amelyek évtizedeken át azt hirdették, hogy az egyenlőtlenség a jóléti növekedéssel csökkenni fog, majd – a vitathatatlan tények láttán – beletörődtek, hogy az egyenlőtlenség a gazdasági növekedés ára. Felépítettünk egy olyan rendszert, amelyben a gazdagság és a valódi értékek termelésének mechanizmusából a financializáció – vagyis a finánckapitalizmus –, a jövedelem és a pénz által termelt pénz kiszorította a valós gazdaságot, a munka szerepét, és nagyrészt a nemzet-államok ellenőrző funkcióját is. Ennek következtében elviselhetetlen és egyre növekvő a különbség azok között, akiknek mind több van, és akiknek semmijük sincs.
A szükséges rossz … vagy mégsem szükséges?
A közgazdászok közül sokan úgy tekintenek az egyenlőtlenségre, mint a fejlődés érmének másik oldalára, és van, aki egyenesen úgygondolja, hogy az egyenlőtlenség a gazdasági növekedés igazi motorja.
Ezt a szemléletet vallja Greg Mankiw a Harvard Egyetem professzora is, aki az egyik legismertebb kézikönyv szerzője, a bevezetés a közgazdaságtanba témában. Manapság ezt a művet szerte a világon kurzusok százaihoz használják. A professzor „Az 1 százalék védelmében” című sokatmondó értekezésében megindokolja a tétlenséget az egyenlőtlenség problémájával szemben. Többek között arra épít, hogy az emberekben az intelligencia öröklődik: a szülők és a gyermekek ugyanazt a genetikai állományt birtokolják, azonos az intelligenciahányadosuk és így generációkon át az anyagi helyzetük is állandó. Még az esélyegyenlőség világában is az intelligens szülőknek nagyobb valószínűséggel lesz intelligens gyermekük, és ebből fakadóan gazdagabbak is lesznek.
Szerencsére nem minden közgazdász adta meg magát a piac és a gazdagság ilyenfajta bálványozásának, mint az ember értékét mérő egyetlen mércének. Sőt, sokan küzdöttek és mind a mai napig azon dolgoznak a tudomány és a civil elköteleződés eszközeivel, hogy csökkentsék a gyalázatos és elfogadhatatlan egyenlőtlenséget; hogy olyan anyagi körülményeket teremtsenek, amelyek mindenki számára lehetővé teszik képességeinek fejlesztését, a családjuk anyagi helyzetétől függetlenül, hogy csökkentsék az egyenlőtlenséget, amit Ferenc pápa „minden társadalmi rossz gyökerének” nevez.
Atkinson nem törődött bele
Kiemelkedő ebből a szempontból a nemrég elhunyt Anthony Atkinson angol közgazdász személye. Ő egész életén keresztül az egyenlőtlenség tárgykörével foglalkozott, hogy kifejlessze a legjobb eszközöket annak mérésére, okainak megértésére, és hogy egyre hatékonyabb módszerekkel tudjunk szembeszállni vele.
Fotók: Flickr/ Tuca Vieira (1) Micha Theiner (1)
Szerző: Vittorio Pelligra
Fordította: Szeles Ági
Körbejáró
2017. május-június