Lépcsőfokok

AUTIZMUS

Federico, mit jelent számodra a remény? (aláírt levél)

Federico de Rosa

Autisztikus személyként a reménynek különösen fontos, mond­hatni alapvető szerepe volt az életemben. Kiskoromtól kezdve nagy nehézségeim akadtak a kapcsolataimmal. Rabnak éreztem magam, a kommunikáció és az élet nehézségei miatt mintha rácsok közé szorultam volna. Meggyőződésem volt, hogy ezzel a helyzettel nem tehetek semmit, ezért az összes energiámat a jelen és jövő miatti szo­rongásba és aggodalomba fektettem, hisz szinte mindenben mások­ra voltam utalva. Már felsős voltam, amikor egy nap átjött hozzám Valerio, az egyik osztálytársam, és életemben először sikerült közö­sen számítógépes játékot játszanom valakivel. Abban a pillanatban rájöttem, hogy a nehézségeim leküzdése nem reménytelen, hanem minden nap szert tehetek egy kicsivel több önállóságra. Problémáim abból adódnak, hogy egy kifejezetten nem autisz­tikus világban kell autisztikus személyiségemet megélnem. Attól a naptól kezdve nem úgy nézek ezekre a korlátokra, mint egy átjár­hatatlan falra, amely elzárja előlem az élet útját, hanem felfedeztem, hogy ezeket inkább lépcsőfokoknak kell tekintenem, amelyeket egyenként legyőzhetek. És ha nem állok meg, évek múltával magas­latokba érhetek a lépcsőn. Ez számomra a remény: tudni, hogy nincs olyan probléma, amelyre ne lehetne legalább megpróbálni megoldást találni. Például beoszthatjuk a nehézségeket, és naponta legalább egy kis részével megbirkózhatunk. Ha elkezdünk eszerint gondolkozni, még a „siratófalaink” is jár­ható úttá válnak, ahol nem csak a cél fontos, hanem maga az előre­haladás is. Úgy gondolom, hogy a remény megnyitja minden ember számára az utat, akinek van bátorsága esélyt adni a jövőnek.

Fotók: Flickr/Dan Eckert (1), archívum (1)

2016. december

Életmód

Forrás: CN Fordította: Szeles Ági

Federico de Rosa