L e l k i s é g   ELHAGYOTT JÉZUS

Chiara Lubich

Az igazgyöngy

Az elhagyott Jézus megtestesíti a némát: nem tud már beszél­ni, nem tud mást mondani, csak azt, hogy „nem értem” (vö. Zsolt 73 [72] ,22).

Megtestesíti a vakot, hiszen nem lát, a süketet, hiszen nem hall.

Ő a fáradt, aki panaszkodik.

Úgy tűnik, mintha megadná magát a kétségbeesésnek.

Ő az éhező, aki az Istennel való egységet éhezi.

Megtestesíti az elárultat, a csalódot­tat, azt, aki látszólag elbukott.

Ő az, akit félelem tölt el, aki összezavarodott.

Az elhagyott Jézus a sötétség, a búskomorság, az ellentét. Megteste­sítője mindannak, ami furcsa, ami meghatározhatatlan, annak, aki tud­ja magáról, hogy elrettentő, hiszen Isten ő, aki segítségért kiált…

Ő az értelmetlenség.

Ő a magányos, a gyámoltalan… Hasznavehetetlennek, kivetettnek, feleslegesnek tűnik.

Minden fájdalom az elhagyott Jézus arcaként tűnt fel előttünk. Őt szerettük, Őt akartuk ezekben a fáj­dalmakban, hogy vele együtt, hozzá hasonlóan, vele egyesülve, szeretet­tel elfogadott szenvedésünkkel mi is életet adjunk önmagunknak és sok más embernek. (…)

Az elhagyott Jézussal való minden szeretettel fogadott találkozás után új módon ismertük meg Istent, egyre inkább „színről színre”, egy teljesebb egységre kerülve vele.

Visszatért a fény, az öröm és velük a béke, melyek mind a Lélek gyü­mölcsei. Megkaptuk azt a különle­ges békét, melyet Jézus megígért. Megtapasztaltuk, hogy ha szert akartunk tenni erre a békére, akkor a gyötrelmekben, a szorongásban, a lélek vergődéseiben, a belső nyug­talanságban, a kísértésekben mind egy-egy lehetőséget kell látnunk arra, hogy szeressük Istent.

Őt láttuk minden szenvedő testvé­rünkben is.

Amikor találkoztunk azokkal, akik az elhagyott Jézusra hasonlítottak, akkor beszéltünk nekik róla. Mind­azok, akik megértették, hogy ők is hasonlóak az elhagyott Jézushoz, és bele is egyeztek, hogy megosszák vele a sorsukat, azoknak Ő volt a válasz minden szenvedésükre.

Ő volt a némának a szó, a kereső­nek a válasz, a vaknak a fény, a némának a hang, a megfáradtnak a pihenés, a kétségbeesettnek a remény, az éhezőnek a töltekezés, a vágyálmokban élőnek a valóság, az elárultnak a hűség, a vesztesnek a győzelem, a félénknek a bátorság, a szomorúnak az öröm, a bizonyta­lannak a biztonság, az ingadozónak a kiegyensúlyozottság, a magányos­nak a találkozás, a kirekesztettnek az egység, annak aki magát haszon­talannak érezte, ő volt az egyedül hasznos. A kivetett kiválasztottnak érezte magát. Az elhagyott Jézus a nyugtalannak a béke volt, a hajlék­talannak az otthon, a kitaszítottnak a közösség.

Az elhagyott Jézussal való találkozás hatására átalakultak az emberek, és a fájdalom értelmetlensége értelmet nyert. (…)

Arra gondoltunk, hogy mivel Őt mindenki elhagyta, ezért a világon mindenki azt mondhatja, hogy Ő az enyém. Az enyém, hiszen őt nem akarja senki: mind a föld, mind az ég kivetette.

Az elhagyott Jézus úgy tűnt fel előt­tünk, mint az igazgyöngy minden ember számára, hiszen alapjában véve mindannyian bűnösök va­gyunk.

Forrás: A kiáltás, Új Város, Budapest, 2001. 43–46. (részletek)

Fordította: Tóth Pál

Fotó: Pixabay.com

Új Város – 2016. március