A szülői mesterség
Megkérdeztük PSZICHOLÓGIA
Ezio Aceti
A szülői mesterség
A pszichopedagógiai szakközépiskola tanulója vagyok, és szeretném megköszönni az előadást, amit az iskolánkban tartott. Lenne egy kérdésem: Milyen a szülői mesterség?
aláírt levél
Van olyan munka, amire az ember pályázik és felkészül, például orvos, tanár, asztalos vagy focista szeretne lenni. A szülői mesterség viszont ránk köszönt, mert amikor egy pár életet ad egy gyermeknek, hirtelen azon veszi észre magát, hogy egy újszülöttel kell foglalkoznia. Bár ez nagyon szép és kedves feladat, a valóságban azért elég bonyolult. Először is azért, mert minden gyerek önálló személyiség, és megvannak a maga tulajdonságai. Másodszor azért, mert minden szülőnek megvannak a maga elvei, és úgy gondolja, azt helyes megtanítani a gyereknek, ami szerinte a javát szolgálja . Harmadrészt azért, mert nincs olyan iskola, ahol felkészítenének a szülőségre. Így aztán sajnos sok gyerek nő fel téves elképzelésekkel, és ez nagyobb korában bajba keverheti. Bár mindenki szabadon szembefordulhat a tanultakkal, mégis nehezebben követ el rosszat az, akit jóra neveltek. Arisztotelész szerint, ha egy ember sokszor ismétel meg valamit, az a szokásává válik. Tehát, ha egy gyermek jó nevelést kap, és aszerint viselkedik, nagyobb a valószínűsége, hogy jóra törekvő és önzetlen felnőtté válik. Van néhány javaslatom, hogyan legyünk jó szülők:
- Hagyjunk fel a személyiséghez kötődő előítéletekkel! Egyetlen gyerek sem rossz természetű. Mindenkinek megvan a saját személyisége, és ahogy megérik, ez hasznossá válhat mindenki számára. Vegyünk például egy visszahúzódó kislányt, aki nehezen lép kapcsolatba másokkal. Ez a kislány, ha támogatják, és nem hányják a szemére félénkségét, figyelmes felnőtt nővé válhat, aki gondoskodik másokról.
- Egy kapcsolatban mindenkinek megvan a maga igaza. Ezért mikor a gyerekkel, vagy bárki mással kapcsolatot építünk, fontos egyetértésre törekednünk. Ez segít kifejleszteni bennünk a neveléshez szükséges legfontosabb tulajdonságot: az alázatot. Az alázat abból áll, hogy magunkat mindig a másik adósának tartjuk, mert megbecsüléssel tartozunk neki, hogy szeretetre méltó személyt lássunk benne.
- Fontos tolerálni magunk és gyermekeink hibáit. A tolerancia segít megérteni, hogy nem kell mindig magabiztosnak látszanunk, hanem inkább emberinek, akik teljes odaadással foglalkoznak a neveléssel. Ezt úgy érhetjük el, ha a szülők nem tekintik saját tulajdonuknak gyermekeiket, hanem úgy tekintenek rájuk, mint szívüknek kedves emberekre, akik rájuk vannak bízva.
- Végül, ha módotokban áll, indítsatok el a városotokban egy képzést a szülők részére, hogy közösen tanulhassátok meg a nevelés csodálatos feladatát!
Forrás: CN
Fotó: CN
Fordította: Szeles Ági
Új Város – 2015. április