Napocska
M e s e 3-TÓL 99 ÉVES GYEREKEKNEK
Lauretta Perassi
NAPOCSKA
Már reggel kilenc óra is elmúlt. Teknőc Ernő apó hazafelé ballagott a bevásárlásból, amikor megpillantotta az ut-cán somfordáló Róka Rudit.
„Szervusz, kis róka! Kérsz egy nyalást ebből a finom áfonya-lekvárból? Most vettem a piacon.”
A torkos kis gézengúz persze azonnal mellette termett, és eszegetni kezdte a finomságot. Teknőc apó pedig így folytatta: „Ilyenkor minden kis róka az iskolában van. Te nem szeretsz tanulni?”
„Dehogynem, nagyon is szeretek. Csak az iskolát nem szeretem.”
„De hát miért?”
„Mert amikor az órák után kilépünk az iskola kapuján, minden kis rókát ott vár az anyukája vagy az apukája, vagy anyu-apu együtt. Engem viszont legtöbbször senki sem vár, mert anyu és apu nem szeretik már egymást, és nem élnek együtt. Felváltva kellene jönniük értem, de általában elfelejtik ki a soros, aztán persze egymásra mutogatnak: „Neked kellett volna! Ez a te heted volt! Nem igaz! Most te következtél!” Aztán azzal biztatnak, milyen szerencsés vagyok, hiszen nekem két otthonom van, két ágyikóm, két tévém. Egyszerűen nem értik, hogy én sokkal, de sokkal boldogabb voltam, amikor mindenből csak egy volt. Amikor régen még szerették egymást. Hová lesz a szeretet, amikor már nem szeretik egymást? Eltűnik?”
„Nem, kis róka, a szeretet, amit adunk és kapunk, sohasem tűnik el. Olyan, mint az éltető nektár, ami a világ ereiben folyik, és bimbókat érlel. Te is egy ilyen kis bimbó vagy, melyet apukád és anyukád szeretete hozott világra: a szeretetük nem tűnt el, hiszen te magad vagy az!”
„Jól tudom, hogy anyu és apu közös szeretetéből születtem, ezért nem szeretem anyu és apu különálló szeretetét, csak anyu-apu közös szeretetét. Néha már utálom és látni sem bírom őket!”
„Megértelek, kicsim, de talán most ahelyett, hogy tőlük várnád a szeretetet, neked kellene szeretned őket. Tudod, össze vannak törve, ürességet hordoznak a szívükben, hidegséget és sivárságot, annak ellenére, hogy idekint tombol a nyár. Te lehetnél az a pici napocska, mely melegséggel tölti el őket.”
„Teknőc bácsi, a te segítségeddel szívesen megpróbálnék napocskává válni.”
„Akkor segítek neked, kis róka! Tudod mit? Mától fogva én várlak majd az iskola kapujában. Örülsz neki?”
„Igeeen!!! Olyan leszel, mint egy nagypapa, aki minden nap eljön értem!”
„És hozok neked áfonyalekvárt is, jó?!”
„Éljeen!” – kiáltott egy utolsót Róka Rudi, mielőtt befordult az iskola kapuján.
Forrás: CN
Fordította: Feltserné Bernáth Mária
Illusztráció: Eleonora Moretti
Új Város – 2015. február