Eltűnnek anyanyelveink
Átrendeződések a nyelvi világtérképen
Tizennégy évvel ezelőtt az ENSZ február 21-ét az Anyanyelv Nemzetközi Világnapjának nyilvánította. 1952-ben a pakisztáni hatóságok Bangladesben az urdu nyelvet tették hivatalossá. A bangladesiek beszélt anyanyelve azonban a bengáli volt. Ennek hatására utcai tüntetések törtek ki és a fegyveres erők ellen vívott harcok során többen meghaltak. Ennek az eseménynek emléke ez a világnap. Az anyanyelv kérdésével nyelvészek és kutatók ezrei foglalkoznak napi szinten, nemrég a Német Tudományos Akadémia is vizsgálta a kérdést. Az UNESCO sokszor hangoztatott félelmeit erősítik a lipcsei antropológiai nyelvészeti intézet kutatásai, melyek alapján a ma beszélt nyelvek (kb. hatezer) 90%-a el fog tűnni az évszázad végére. Szakértők szerint egy nyelv megmaradásához legalább százezer emberre van szükség, akik azt a nyelvet beszélik és napi szinten használják. Világtendencia az angol nyelv térhódítása, többek szerint ez lehet az a nyelv, amely összeköti a nemzeteket. Nem véletlenül illetik már most is a „századunk latinja” elnevezéssel. Azonban érdemes odafigyelnünk más tendenciákra is. Közel másfél milliárd ember beszéli a kínai nyelvet, ezt használják a legtöbben a világon. Ez az elkövetkező években sem fog változni. Ma még második helyen szerepel az angol. De az anyanyelvi szinten beszélők száma várhatóan nem marad állandó, ezért a demográfiai fejlődés tehető felelőssé. Az angol hamarosan átadhatja helyét a hindi/urdu és az arab nyelveknek. A német el fog tűnni a tíz leginkább beszélt nyelv közül, a maláj ugyanakkor hamarosan a fontosabb nyelvekhez fog tartozni. De nemcsak a kihalásokról kell szót ejtenünk, hiszen ez csak az érem egyik oldala. Ahogy sok nyelv kihal, úgy új nyelvek is születnek. Az ún. hibrid nyelvek például alapvetően eljárás-orientált, logikai, funkcionális nyelvi eszközöket tartalmaznak, keveréknyelveknek is mondják őket. Teljesen új nyelvi variációk is ki fognak alakulni, a kétnyelvűek száma világszerte jelentősen emelkedni fog. Most még nehéz pontos jóslatokat tenni arra vonatkozólag, hogy milyen állapotok várnak ránk egy évszázad múlva az anyanyelv szempontjából, de már most fontos meghallanunk az UNESCO hangját a kérdést illetően. Hogyan valósulhat meg az egység a sokféleségben, ha egyáltalán nincs sokféleség?