Az utolsó üzenet
Chiara Lubich még utoljára ránk bízta a városunkat. Logikusan ez a következő lépés az egyesült világ felé. A városokban futnak, sűrűsödnek össze a globalizáció kihívásai.
Chiarát Palermó díszpolgárává választották1988- ban. Fogadására egy olyan anyagot állítottak össze, amelyben bemutatták a helyi polgárságnak és az egyháznak a történetét, és feltárták városuk gyökereit az egység karizmája fényében. Ahhoz, hogy valóban megismerjük, mi rejlik díszpolgársága mögött, a Fokoláre Mozgalom alapítója logikusnak látta, hogy megismerjük előbb magát a várost.
Chiara számtalan elismerést kapott az elmúlt két évtizedben, amely a karizmának szólt, az egyetemes testvériség ihlető forrásának. A város mindig ott élt a szívében, a városi dimenziókban nagy lehetőségeket látott. Ennek köszönhetően már a fiatal nemzedék előtt is széles horizontok nyíltak, egészen a föld végső határáig. Az egyetlen kivitelezhető stratégiának az egyesült világ építésében az látszott, ha az egységre összpontosítanak mindenütt, bármilyen társadalmi együttélés esetében. „Életünket adni a népünkért” – ez volt a genek, a második generáció jelszava. Így tekintettek a városukra, és így tekintenek rá most is. És egyre több tapasztalatra tesznek szert.
Az észak-olaszországi Trentó látképe, ahonnan kiindulva az egység kultúrája elterjedt az egész világon. |
Sorra születtek a közösségek kis és nagy városokban az egész világon Chiara és első társnői nyomában, akik megtapasztalták az Atya szeretetét irántuk, és válaszként elhatározták, hogy az Ő törvénye, a kölcsönös szeretet törvénye szerint élnek.
A számtalan példa közül csak kettőt említsünk. Az egyik választókerületben a helybéliek csoportja és képviselőjük így határozott: a teljes választási ciklusban tudatosan ügyelnek rá, hogy a képviselő azokért, akik őt megválasztották, feleljen is teljes mértékben, a többiek pedig ne éljenek vissza ezzel a „befolyásos” ismeretséggel.
Paraguayban több képviselő írt alá egy „testvérintézmények” közötti egyezményt a korrupció visszaszorításáért és a fenntartható városfejlesztésért. Néhány évvel később olasz polgármesterek is átvették ezt a tapasztalatot ugyanezen okokból.
Ha jól szemügyre vesszük mindazt, ami az elmúlt hatvan esztendőben Trentóból kiindulva megsokszorozódott, s nagy városokban valamint kis falvakban, lepusztult városnegyedekben vagy nyugodt vidéki városokban éppúgy megismétlődött, akkor felfedezhetjük mindenütt a közös jellemzőket. Az első jellegzetessége ennek a tapasztalatnak, hogy a „kis csoportok stratégiáját” követi: háló szövődik az igazi kölcsönös kapcsolatokból, amelyek lassanként vonzást gyakorolnak másokra, az egység újabb jelöltjeire, akikben nincsenek előítéletek; és ezzel olyan értékek jönnek mozgásba, amire sohasem gondoltunk volna. Chiara ezt nagyszerűen összefoglalta egyetlen mondatban: „Ha egyek vagyunk, mindenki egy lesz.”
A második, aminek mindig elsőbbséget kell élveznie: a mércét minden kezdeményezésünkben a legkisebbekhez kell igazítanunk! Ki kell lépnünk saját körünkből, és az iránytűnket a leghátrányosabb helyzetűekhez, a legutolsókhoz kell beállítanunk, ha városunkat meg akarjuk újítani és mindenki számára élhetővé tenni.
Harmadikként említhetjük a felelősségérzetet, amivel minden kis csoport számba veszi a lehetőségeit, hol indíthatna el új folyamatokat az erkölcsi megújulás érdekében. Tudják, hogy ehhez feltétlenül fel kell venniük a kapcsolatot a város vezetőivel. Az intézmények nagy lehetőséget jelentenek, jó szolgálatot tehetnek, amit ösztönözni és segíteni kell. Ugyanez vonatkozik a vallási vezetőkre, akiknek az a küldetésük, hogy a közösség távlatait kinyissák a végtelenre.
Mindig megtaláljuk azt a jellegzetességet, amit Chiara így fogalmazott meg: Egy város nem elég. Az egyesült világ elképzelése csak akkor fog valóra válni, ha a kölcsönös szeretetet nemcsak az egyes emberek élik egymás között, hanem a városok és a népek is.
Chiara életében utoljára még ránk bízta a városunkat. Érezzük, mekkora kihívást jelent ez mindannyiunknak: a mindig megújuló elkötelezettséget városunkért, hogy megvalósuljon a hivatása, és ezzel megvalósuljon Chiara öröksége: „mindig család legyünk”. Ajándék az emberiség számára, áradó élet, amely átjárja azokat a városokat, ahol a közösségeink élnek. Ezért tettekben is megnyilvánuló szeretettel akarjuk szeretni a városunkat, és fel akarjuk tárni rejtett titkait. Így múlt és jövendő, szakadások és erőforrások egyetlen tervnek, a testvériségben egyesült világnak az alkotórészeivé válnak: színes kultúrák alkotta egyesült városok az egyesült világért.
|
MEGNŐTT A VÁROSOK JELENTŐSÉGEA huszadik század folyamán az urbanizáció állandóan növekedett. Az ENSZ adatai szerint 1900 és 2005 között a városi lakosság létszáma a hússzorosára nőtt, miközben a világ népessége megnégyszereződött. Napjainkban immár a népesség ötven százaléka városokba tömörül, és a következő években ez az arány még növekedni fog. Egyes vélekedések szerint 2030-ra a városokban és vonzáskörzetükben 4,9 milliárd ember fog élni (a világ népességének mintegy hatvan százaléka). Ennek a példátlan növekedésnek egészen biztosan lényeges szociális, gazdasági, politikai és környezeti következményei lesznek, s ezért a városok figyelemre méltó szerepet játszanak majd a nemzeti és nemzetközi összefüggésekben. Fel kell tennünk tehát a kérdést: lehet, hogy a XXI. században városi lesz az elsődleges életforma? |
Lucia Fronza Crepaz írása alapján
Szerkesztette: Aranyi Krisztina
Fotók: CN
Új Város – 2010 március-április
Kultúra gyökereink
AZ UTOLSÓ ÜZENET