Az elmúlt vizsgaidőszakban egy nagyon nehéz szigorlattal néztem szembe: több olyan tárgy anyagát kellett egyszerre megtanulnom, amelyeket külön-külön is a legnehezebbek közé szokás sorolni. Azon túl, hogy a szigorlati átlag önmagában is fontos, belül úgy éreztem, hogyha ez most nem sikerül, akkor fel kell tennem magamnak a kérdést, hogy tényleg ez-e az én pályám. Ez a gondolat nagy félelemmel töltött el, különösen azért, mert ismerve magamat tudtam, hogy nem maga a tanagyag jelenti az igazi nehézséget, hanem a saját lustaságom, amit gyakran nem tudok legyőzni. Az isteni segítség Máté evangéliumán keresztül érkezett: "Ne aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!" Egy csapásra megértettem, hogy pont annyira aggódtam a vizsgám eredményéért, mint a pogányok a napi kenyérért… ami persze fontos, mint ahogy az én szigorlatom is az, de ha az én Atyám tudja, hogy szükségem van rá, hogy jól sikerüljön, akkor miért is aggódnék miatta? Annak a gondolata, egy ilyen fontos dolgot, ami talán még a későbbi tanulmányaimra is hatással lesz, Istenre bízhatok, akkora lelkesedéssel töltött el, hogy onnantól kezdve már nem is az érdekelt, hogy jól tanuljak, hanem az, hogy hibátlanul tegyem Isten akaratát. Talán éppen ezért tudtam teljesen szabadon igent mondani a tanulásra, amiben Isten akaratát éreztem. Persze nem ment mindig hibátlanul, de mindig ott lebegett a szemem előtt, hogy a következő pillanatban újra odaadhatom magam Istennek, és ugyanúgy folytathatom. Maga a vizsga már nem is egy megmérettetés volt, hanem egy ünnep: hiszen tudtam, hogy bármi is történik, az Isten gondoskodó szeretete lesz. És hogy végül jó jegyet kaptam, nem azért tett boldoggá, mert újra sínen éreztem magam, hanem mert egy egészen új módon sikerült Istennel kapcsolatba kerülnöm.

Kovács Bertalan

Az élet igéje – Az ige élete

Ne aggodalmaskodjatok…